Áprilisban a NASA dr. Makenzie Lystrupot nevezte ki a Goddard Űrrepülési Központ új igazgatójának. A tudós – az első nő ebben a pozícióban – Carl Sagan csillagász 1994-es Pale Blue Dot (Halványkék pötty) című művére esküdött fel, amikor elfoglalta hivatalát. A könyv címét a Voyager–1 űrszonda 1990-ben, hatmilliárd kilométer távolságból a Földről készített fotója ihlette, vagyis igazán stílusos választás volt egy bolygókutatónak. ­Dr. ­Lystrup döntése ismét ráirányította a figyelmet a fogadalomtétel körülötti külsőségekre, megszokásokra. 

Vallási eskük már az ókorban is léteztek, a szegény Vesta-szüzek büntetése akár élve eltemetés is lehetett, attól függően, melyik esküjüket szegték meg. Annak hagyománya, hogy egy jogi procedúrához valamilyen nagy becsben tartott könyvet használnak, a 9. századi Angliá­ból ered, amikor is királyi kormányzati székhelyek hiá­nyában bizonyos ügyleteket az oltárnál bonyolítottak le, a résztvevők pedig egy evangéliumi könyvre tettek esküt. Három évszázaddal később a bíróságok átvették a gyakorlatot, és az esküdteknek, illetve az alperesnek, felperesnek a Bibliára kellett megesküdnie. Egy 13. századi latin nyelvű kézirat, amelyet jelenleg a cambridge-i Trinity College könyvtárában őriznek, ismerteti a tanúságtétel módját és jelentőségét. Azzal, hogy a kezét a könyvre helyezi, majd megcsókolja, az eskütevő elismeri, hogy amennyiben hazudik, a továbbiakban sem a Biblia szavai, sem a jótettei, sem az imái nem hoznak számára üdvösséget. Idővel ez vált a szokásos jogi eljárássá is, minden tanú megesküdött, hogy az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat mondja, majd a procedúra az amerikai jogrendszerbe is bekerült. A brit tanúk még ma is „a Mindenható Istenre” esküsznek, ahogy az amerikaiak is „Isten engem úgy segéljen” szavakkal zárják az esküjüket. Ha ez valakinek sérti a lelkiismeretét, mert nem vallásos, az a megerősítésben elhagyja az Istenre való utalást, és az „esküszöm” helyett a „fogadom” kifejezést mondhatja, és a szent könyvet sem kell használnia. 

Ahogy az állam és az egyház szétválasztása központi kérdés lett, beiktatáskor a tisztségviselők világszerte egyre többen esküdtek fel a Biblia helyett az alkotmányra. A szertartás az esküt nyilvános, világi kötelezettségvállalássá alakította: az eskütevő és a nemzet közötti szóbeli szerződéssé, az egyén és Isten közötti szent kötelék helyett. A saját meggyőződés alapján kiválasztott eskütételi könyv azonban visszabillentette az egyensúlyt, lehetővé téve a felesküdő számára, hogy személyes értékeit nyilvánosságra hozza. Az elnökök többsége a saját vagy a családja Bibliá­jára esküdött fel, és gyakran inkább egy adott oldalra, semmint a becsukott könyvre. Franklin D. Roosevelt például négyszer választotta a korin­thusiaknak írt I. levél 13. fejezetét, ebben szerepel a híres idézet: „Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

AZ ELSŐ FECSKÉK

Amikor 1963-ban John F. Kennedy elnököt meggyilkolták, Lyndon B. Johnson alelnök az Air Force One-on végezte el a ceremóniát. Bibliát nem találtak, de akadt egy katolikus imakönyv a fedélzeten, így arra tette a kezét. A Biblia még mindig messze a leggyakrabban használt vallásos mű az eskütételi szertartásokon, de amikor valaki nem arra vagy az alkotmányra tesz fogadalmat, az emberek még mindig felkapják a fejüket. 2007-ben Keith Ellison lett a kongresszus első muszlim képviselője, és úgy határozott, hogy a Koránt választja. Döntése komoly vitát váltott ki a keresztény jobboldal körében, Dennis Prager konzervatív újságíró úgy vélte, a Biblián kívül bármi másra esküdni „nagyobb kárt okozna Amerika egységének, mint a 9/11-es terroristák”. Végül Ellison mégis a Koránt használta: azt az angol fordítást, amely Thomas Jefferson tulajdonában volt. Nem okozott ekkora felzúdulást 2013-ban az, amikor az első hindu kongresszusi képviselő, Tulsi Gabbard a hinduizmus vallásainak legszentebb könyvét, a Bhagavad-gítát választotta, hogy arra tegye le esküjét.