„Sokkal többeket érint, mint gondoljuk” – Interjú dr. Vizi Jánossal a poszttraumás stressz zavarról

Az egykor kizárólag háborús veteránok problémájának tartott tünetegyüttessel, a poszttraumás stressz zavarral (PTSD) nálunk is egyre többen fordulnak szakemberhez. A gyógyulás esélyeiről dr. Vizi János pszichiáterrel, a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosával beszélgettünk. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus interjúja.

SZIGETI ILDIKÓ: A közvélekedés szerint csak az lehet érintett PTSD-ben, aki klasszikus, nagy traumát (balesetet, katasztrófát, bűncselekményt) élt át. Valóban így van, vagy szélesebb lehet az érintettek köre?

DR. VIZI JÁNOS: Sokkal többeket érint, mint gondoljuk. Elég az is, ha „csak” közvetve éljük át a traumatikus eseményt. Amerikai kollégáim közül többen is beszámoltak róla, hogy a szeptember 11-ei terrortámadás után szinte megrohamozták a pszichoterápiás rendelőket. Részben a korábbi, már „gyógyult” kliensek jelentkeztek náluk, mert romlott az állapotuk, részben új páciensek kértek segítséget. A közös bennük az volt, hogy közvetlenül nem voltak érintettek az eseményekben, sem személyükben, sem hozzátartozók szintjén, mégis, tipikus stresszreakciót mutattak.

SZ. I.: Ez azt is jelentheti, hogy akár az esti híradó is képes kiváltani akut stressz vagy PTSD-s tüneteket olyanoknál, akiknek amúgy nincs és nem is volt közvetlen tapasztalása katasztrófával, balesettel vagy bűnténnyel összefüggésben?

V. J.: Nem ismerek olyan szakirodalmi adatot, ami arról szól, hogy valami elfojtott, elfelejtett élményt aktiválna egy új trauma. Ugyanakkor volt olyan kliensem, aki egy biztonsági kamerán látta, hogy valakit leszúrnak, és emiatt tipikus akutstressz-tünetek alakultak ki nála. Kiderült, hogy évtizedekkel korábban a gyerekkori barátját leszúrták. Ő ezt nem hozta összefüggésbe a jelenlegi állapotával, így teljesen ledöbbent, amikor a rákérdezésemre, miszerint volt-e valaki, aki fontos volt számára és meghalt, előjött ez az élmény. Mindez tehát azt jelzi, hogy igen, egy „ártatlannak” tűnő televíziós tudósítás is képes lehet arra, hogy előhívja egy-egy elfelejtettnek vélt, régi trauma emlékét, és aktiválja a hozzá kapcsolódó testi és lelki tüneteket.

SZ. I.: Egyre többet hallani a poszttraumás stressz betegségről, de a tüneteiről és kiváltó okairól a laikusok keveset tudnak. Hogyan azonosíthatja magát egy PTSD-s, aki nem is sejti, hogy ez a baja?

V. J.: Ami egyértelművé teheti a tünetek okát, az maga a trauma, amelynek megtörténte döntő jelentőségű abban, hogy az illető problémái a PTSD-re utalnak-e, vagy más pszichés problémára. Fontos, hogy a trauma olyan jellegű és mértékű legyen, amely a közvélekedésben is „elnyeri” a „súlyos” jelzőt. Ez esetben ugyanis kevésbé kell tartani a stigmatizációtól, vagyis mások megbélyegzésétől. Ekkor nemcsak a tünetek kialakulásának a beazonosítására, hanem az állapotjavulásra is nagyobb az esély.

SZ. I.: Mitől függ, hogy egy „történés” valakinél PTSD-t okozzon? Kik a leginkább veszélyeztetettek?

V. J.: Egy súlyos trauma bárkiben kiválthatja a tüneteket. Általában azonban fokozottan veszélyeztetettek a pszichiátriai betegek, és azok, akik úgymond „hosszasan állnak a trauma hatása alatt”. Ilyenek voltak például a vietnami veteránok, illetve a jelenben a fogvatartottak és a folyamatosan ismétlődő erőszaknak kitett személyek.

A teljes interjú a Nők Lapja Psziché 2017/6. lapszámában olvasható.

Szöveg: Szigeti Ildikó

Fotó: Pályi Zsófia

Helyszín: Bookr Könyvesbolt