– Forever young, tudod, mit jelent ez, Tati? Hát azt, hogy mindörökre fiatal. Ez vagyok én. Te pedig tudod, mi vagy? Forever old, vagyis egy mindörökre öreg Tati.
Amikor ezt meghallottam, az első reakcióm a meglepetés volt, hogy Berni szűk egyévnyi angoltanulás után ilyen bonyolult kifejezéseket ismer. Nincs jobb motivátor, mint az érdeklődés. Másodszor pedig belegondoltam, hogy amit Berni mond, az csak részben igaz. Az tény, hogy én már mindörökre öreg leszek, sőt, egyre öregebb, ő viszont nem marad örökre fiatal. Remélem, nem.
– Bernikém, én nem szeretném, ha te mindörökre fiatal maradnál, én azt szeretném, ha lenne lehetőséged szépen megöregedni.
És Berni pontosan értette, mire gondolok.
– Hát igen, fiatalon meghalni rosszabb, mint öregen – mondta a kislányom, majd így folytatta:
– Annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz szerinted a mennyország. Én kicsit úgy képzelem, mint egy mesefilmet.
Ezzel könnyen tudtam azonosulni, mert én sokáig úgy képzeltem el, mint a Micimackót: mindig történik valami, csupa izgalom és kaland az élet, mégis mindent átjár a biztonság érzése, hogy a dolgok csak jól sülhetnek el, hiszen mindenhol érzékelhető Róbert Gida jelenléte, aki látható is, tapintható is, és minden dolgot helyrerak. De itt még nem volt vége, mert Berni így folytatta:
– És, Tati, te hogyan képzeled el a Jóistent?
Mivel nem akartam azt mondani, hogy úgy, mint Róbert Gidát, nehogy Berni véletlenül komolyan vegye, ezért más jutott eszembe.
– Hát úgy, drágám, hogy hosszú, fehér kaporszakálla van, egy felhő szélén ücsörög, és jókedvűen azt mondogatja, hogy „Ho-ho-ho, boldog karácsonyt!”.
Természetesen nem így képzelem, és Berni kérdése rádöbbentett, hogy valójában el sem tudom képzelni. Ezt a választ meg csak azért mondtam, mert meggyőződésem, hogy az apukáknak kötelező bosszantani a gyerekeiket. A hatás nem is maradt el.
– Jaj, Tati, ne mondj már ilyen butaságokat! – szólt rám Berni méltatlankodva. – Le merem fogadni százmillió forintban, hogy nem ilyen… Bár a mennyországban már nem lesz pénz.
Láttam, hogy a kislányom fejében tovább kattognak a kerekek, tudtam, hogy itt még készülődik valami.
– Tati, szerinted van olyan ember, akinek van százmillió forintja?
Ha már kérdésként ez egyáltalán felmerül, akkor – gondoltam – nem én leszek az, aki lerombolja az illúzióit.
– Hm. Az nagyon sok pénz, úgyhogy szerintem nincs.
– Szerintem sincs – mondta Berni egy pillanatig eltűnődve, majd elment bepakolni az uzsonnáját.
Berni már egy éve tanul angolul, ami nagyon hasznos dolog, egyrészt mert egyre inkább szükséges az életben való érvényesüléshez, másrészt meg az sem hátrány, ha valaki meg is érti azoknak a slágereknek a szövegét, amelyeket dúdolgat. Berni pedig érti is, hogy mit jelent, amit énekelget, ahogy ez nemrég számomra kiderült.
