„Én vagyok a halál, világok pusztítója” – mondta 1945-ben az akkor már a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium atomkutatóinak vezetőjeként működő J. Robert Oppenheimer, méghozzá az első atombomba sikeres tesztjén, a Trinity robbantáskor. Ám ez is csupán legenda, mint azt általában a piedesztálra emelt vagy onnan letaszított történelmi kulcsfigurák esetében megszokhattuk, így sokszor azt is nehéz elképzelni, hogy ezek a milliók életét megváltoztató személyek valójában hús-vér emberek voltak. Pedig ahogy az önmagukon kísérletező tudósok vagy a praktikus találmányokat jegyző női feltalálók, úgy az alábbi halálos fegyvereket kifejlesztő kutatók is elsősorban az innovációt, a biztonságot tartották szem előtt. Ám pusztító felfedezéseik végül az ő sorsukban is visszafordíthatatlan károkat okoztak és a tragikus következmények folytán legtöbbjük ellentmondásos egyéniségként vonult be a történelembe.
Maxim géppuska
Fotó: Wikipedia Commons
A 19. században forradalmi fejlődés volt a lőfegyverek technológiájában, ugyanis az új szerszámgépek nagyobb pontosságot tettek lehetővé a fegyverek készítésekor. Hiram Maxim amerikai-brit feltaláló – a gőzmotor kifejlesztése után – a hadiipar felé fordult és hamar felismerte, egy vízhűtéses automata géppuska jelentősen növelné a tüzérség hatékonyságát. Az 1885-ben szabadalmaztatott Maxim géppuska percenként több mint 500 lövést lőtt több mint 1830 méter hatótávolságra, ami az elavult gyalogsági taktikákhoz mérten elképesztő erőt jelentett. Hiram Maxim ezzel forradalmasította a hadviselést. Fegyverei amellett, hogy befolyásolták az első világháború kimenetelét, a műszaki innovációk és a haditechnika kiemelkedő alakjává tették. Noha az első somme-i csata egyetlen napja alatt több mint 20 000 brit katonát öltek meg a Maxim német típusával, Oppenheimerrel ellentétben Hiram Maximot élete végéig tisztelet övezte, vagyona és tudományos sikerei révén számos vállalkozásba és jótékony célú projektbe fektetett be.
Hidrogénbomba
Fotó: Wikipedia Commons
A hidegháború megszállott fegyverkezési versenyében született a leghalálosabb fegyver ezen a listán, melyet valójában sosem használtak a hadviselésben, ám felfoghatatlan méretű pusztításra képes.
A 25 millió TNT robbanószer erejével bíró hidrogénbombát Edward Teller, vagyis Teller Ede magyar származású atomfizikus és Stanislaw Ulam fejlesztette ki az 1950-es évek elején az Egyesült Államokban,
de a szuperfegyvert 1961-es szolgálatba lépését követően már 1976-ban nyugdíjazták. Teller Ede kezdetben J. Robert Oppenheimer mellett kutatott, hogy még a Hitleri Németország előtt fejlesszék ki az atombombát, de Hirosima megrendítette a Los Alamos-i tudósokat és felfüggesztették a további fejlesztéseket.
A folytatásban, miután 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta az első kísérleti atomrobbantást, Teller Ede vezetésével indult meg újra a kutatás, melynek eredményeképp 1951-ben sikeresen végrehajtották a kísérletet a Csendes-óceán Enwitok nevű szigetén – hivatalosan is innen számítjuk az emberiség atomkorszakba lépését. Bár a termonukleáris fegyverek fejlesztése során elért eredményei miatt sokan tisztelték, mivel munkájával az atomfegyverkezés versenye a hidegháború alatt is tovább fokozódott és közös projektjük után kritizálta Oppenheimer személyiségét és politikai nézeteit, megosztó személyiséggé vált a tudományos közösségben.
Atombomba
Fotó: Wikipedia Commons
Az atombomba feltalálása és fejlesztése a 20. század legmeghökkentőbb és legfontosabb tudományos eredményeinek egyike volt. A titkos Manhattan-terv keretében folytatott kutatásokat megelőzően – melyeket egyébként Szilárd Leó magyar tudós kezdeményezésére indítottak el – Oppenheimer már elismert fizikus volt, ismert és tekintélyes személyiség, aki szovjet kötődésű körökben kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett – ez később komoly figyelmet kapott, amikor az amerikai kormány az atomtitkok védelmét vizsgálta.
Az Egyesült Államok kormánya végül úgy döntött, olyan tudóst nevez ki az atombomba fejlesztésére irányuló Manhattan-projekt élére, aki rendelkezik megfelelő szaktudással, vezetői képességekkel és jó kapcsolatokkal a tudományos közösségben.
Oppenheimert 1942-ben nevezték ki igazgatóvá, az atomtitkok védelme miatt azonban később hosszas vizsgálat alá vonták és kommunistának kiáltották ki.
Bár nem találtak bizonyítékot arra, hogy ténylegesen kémkedett volna, szovjet kapcsolatai és más körülmények miatt a kormány megfosztotta jogosultságaitól, ami karrierjét és mentális egészségét is megviselte.
Oppenheimer egész hátralévő életében küzdött a lelkiismeretével, miután Hiroshima és Nagaszaki bombázása után szembesült az emberiség jövőjére vonatkozó kérdésekkel. Több későbbi beszédében és interjújában is nyilvánosan kifejezte az atombomba körüli erkölcsi dilemmákat, különösen mivel a fejlesztés eredeti indítéka épp az volt, hogy a szövetségesek előnyt szerezzenek a náci Németországgal szemben a nukleáris fegyverkezés terén, és ezzel rövidebb idő alatt vethessenek véget a háborúnak. J. Robert Oppenheimer végül megalázott és mellőzött emberként halt meg 62 éves korában: negyven évnyi láncdohányzás után, valamint a kísérletek során őt ért sugárzás következtében 1965-ben gégerákot diagnosztizáltak nála, ami végzetesnek bizonyult.
Kalasnyikov karabély
Fotó: Wikipedia Commons
Talán ezen információk tükrében azt gondolnánk, a becslések szerint 200 000 ember életét követelő atombomba számít a 20. század leghalálosabb fegyverének, pedig a korában forradalminak számító Kalasnyikov karabély, közismert nevén AK-47 milliók haláláért felelős. A fegyvert eredetileg titokban, a szovjet hadsereg számára fejlesztették ki, és ma már megközelítőleg 100 millió változata gördült le a gyártósorról.
Tervezője, az orosz Mihail Kalasnyikov eredetileg harckocsiszerelőként szolgált a szovjet hadseregben a második világháború idején, ám 1941-ben megsebesült, és mivel saját bőrén tapasztalta a német lőfegyverek minőségét,
úgy döntött, ideje felhasználnia a katonaság alatt született terveit, és a versenytársakénál is jobb fegyvert készíttetni. Így született meg 1947-ben az Avtomat Kalashnikova, melyet végül a szovjet hadsereg után más nemzetek is átvettek, majd későbbi finomított változataival egyetemben az egész világon elterjedt. Sikerét olcsó előállítása, könnyű használhatósága és szállítása tette lehetővé, ráadásul legendás pontossággal működött a legzordabb körülmények között a dzsungeltől a homokviharig, és még karbantartása sem igényelt nagy szakértelmet. A Kalasnyikov karabély mára a világ legelterjedtebb lőfegyvere, konstruktőre számtalan szovjet díjjal a zsebében, országában nemzeti hősként halt meg 2013-ban, 94 évesen.
Életében visszautasította azokat a vádakat, melyek bűntudatot akartak kelteni benne a gyilkosságok miatt, és ragaszkodott hozzá, hogy ő védekezésre és nem támadásra fejlesztette ki találmányát. Amikor egy riporter 2007-ben megkérdezte tőle, hogyan képes nyugodtan aludni éjszaka, Mihail Kalasnyikov csak ennyit felelt. „Jól alszom. A politikusok a hibásak, amiért nem sikerült megegyezniük, és erőszakhoz folyamodtak.”
Ballisztikus rakéta
Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbi/Getty Images
Csak idő kérdése, mikor dolgozzák fel filmen Wernher von Braun német tudós kalandos életét, aki a német megtorlófegyverek fejlesztésétől az amerikai űrrepülési programig jutott, és Saturn 5 rakétája a Holdra szállást is lehetővé tette. Mielőtt azonban az űrprogram vezető alakja lett, karrierje kezdetén a rakétafejlesztés biztosított neki kutatási teret, ám ezt hazájában kizárólag Hitler rezsimje alatt végezhette. Braun vezette azt a rakétaprogramot, amelyben később megszületett a V-2, vagyis a világ első nagy hatótávolságú ballisztikus rakétája, mely ellen gyakorlatilag lehetetlen volt védekezni, és becsapódása előtt alig jutott idő a figyelmeztetésre. A fegyverrel főként Londont és Antwerpen kikötőjét támadták, több ezer ember halálát okozva, de gyártásába is 20 000 kényszermunkás halt bele, melyről az akkor már náci párttag Braun azt vallotta, semmit sem tudott és nem is volt részese a folyamatnak.
Amerikai hadifogságból került aztán az Egyesült Államok rakétaprogramjába, ahol tudásáért cserébe eltekintettek nemzetszocialista múltjától. Wernher von Braun itt fejlesztette ki a harcászati ballisztikus rakétából az első olyan rakétát, mely amerikai űrhajóst a világűrbe juttatott, és Dwight D. Eisenhower elnököt arra késztette, 1958-ban létrehozza a NASA-t. A NASA Marshall Space Flight Center első vezetője Braun lett, aki később az Apollo-programban Neil Armstrongot is eljuttatta a Holdra (róla nevezték el a von Braun-krátert). A halála után is nagy tiszteletben álló Braun sírkövére a neve, születése és halála éve mellett az alábbi bibliai idézetet vésték: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, az égbolt vallja kezének művét”.
Kiemelt kép: Central Press, Bettmann/Getty Images, nőklapja.hu
