Ki is vagyok én? Mi értelme ennek az egésznek? Mi szerez örömet? Vannak-e még céljaim? Kik azok, akik igazán fontosak a számomra? Jó fele haladok, vagy totális zsákutca az életem? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések olykor-olykor egészen biztosan mindannyiunk fejében megfordulnak egy bizonyos életkor fölött, és van, hogy tovább velünk marad az általuk keltett frusztráció, mint ahogy az kívánatos lenne. Az életközépi válság szele mindenkit meglegyint előbb vagy utóbb, és ki-ki más módon próbál meg védekezni ellene.
Én szívesen lépek meg a kellemetlen kérdések elől a fikció világába, az olvasás az én mentsváram, és nem csupán az eszképizmus miatt. Számtalanszor előfordult, hogy – bármennyire is szerettem volna menekülni – a könyv, amit épp olvastam, arra késztetett, hogy igenis szembenézzek a lelket piszkáló kérdésekkel, és megadjam rájuk saját válaszaimat. Vagy épp arra ébresztett rá, hogy amit én problémának gondoltam, cseppet sem az, vagy ha az is, csak átmeneti, és csak jött és ment is.
Mindenki számára vannak megfelelő könyvek életközépi válságra, csak épp meg kell találnia őket. Ebben a cikkben azokat a könyveket gyűjtöttem össze, amelyek segítettek átevickélni a kora felnőttkor útvesztőin, most pedig jöjjenek azok, amelyek mostanában – így negyvenen túl – adtak kapaszkodókat a hogyan továbbhoz.

Könyvek életközépi válságra

Alice Munro: A boldog árnyak tánca (Park Kiadó, 2015, fordította: Rakovszky Zsuzsa)

„Egy háziasszony, akinek sikerült időt szakítania arra, hogy novellákat írjon.” Így jellemezte egy újság az írónőt, amikor 1968-ban első novelláskötete, A boldog árnyak tánca megjelent. Már maga Munro karaktere, története is hatalmas inspiráció, a kanadai írónő igazi úttörőnek számít, hisz „háziasszony” mivolta ellenére 2013-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Bevallom, a novella nem igazán az én műfajom, nem szeretek ennyire gyors ütemben lépegetni különböző világok között, de Munrot gyakran előveszem. Mégpedig azért, mert olyan, mintha önmagamról, saját gyarlóságaimról, félelmeimről olvasnék a történeteiben. Az írónő nagyon jól ismeri az emberi lélek egyetemes örömeit, aggodalmait, gondjait, várakozásait, én ezeket olyan történetek köntösébe csomagolja, amiken keresztül a zsigereinkig képes megérinteni bennünket. A kötetből a kedvencem Az iroda, ami önéletrajzinak tűnik, és remekül érzékelteti azokat a küzdelmeket, amiket Munronak meg kellett vívnia azért, hogy azt csinálhassa, amihez a legjobban ért – írhasson.

Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában (Jaffa Kiadó, 2020, fordította Papolczy Péter)

Ezt az alig több mint 100 oldalas kisregényt (még ez a terminus sem igazán illik rá, de jobb híján ennél maradok), már háromszor elolvastam, mert képtelen vagyok szabadulni a hatása alól, erre pedig próbálok higgadt, konkrét, objektív magyarázatot találni – eredménytelenül. Mivel az események egy 11 éves lány narrációjában bontakoznak ki, még inkább megfoghatatlan és letaglózó az olvasó számára. A könyv ugyanúgy beszél a mentális betegség lélekromboló hatásáról (a már halott apa – vélhetőleg – bipoláris zavarban szenvedett), mint a családi dinamikák terhéről, káoszáról, a társas magányról és a segítség nélkül maradt egyénekről egy jóléti társadalomban. A történet nagyon nagy teret hagy az egyéni értelmezésnek, és nekem – a legtöbb kritikával ellentétben – harmadszori olvasatra is megcsillan a fény a legvégén, de lehet, hogy ezt csak a gyógyíthatatlan optimizmusom vetíti a lapokra. A könyv azért is megrázó, mert az írónője maga is irodalmi hősnő: Linda Boström Knausgårdról sok mindent tudunk exférje, Karl Ove Knausgård Harcom regényfolyamának köszönhetően, de az ő történetét itt olvashatjuk először, itt hallhatjuk először az ő saját hangját. Sokkal kevésbé szószátyár, mint a férje, mégis többet mond…

Halász Rita: Mély levegő (Jelenkor Kiadó, 2020)

Sajnos nem maradhat le egy ilyesfajta listáról könyv, ami a párkapcsolatokról, a mérgező párkapcsolatokról szól, hisz miután elszáll a rózsaszín köd, gyakori a kérdés: te jó ég, kivel kötöttem én össze az életemet? Halász Rita Margó-díjas regényének ereje a nyers őszinteségben rejlik, abban, hogy akár a történetet narráló női főhős szerethetőségét is kockára meri tenni, mert az igazság fontosabb. Ezért is van ránk olyan nagyon nagy hatással, mert közben rájövünk, hogy igen, bizony, néha a mi tetteink, döntéseink is megkérdőjelezhetők, és mi sem lehetünk mindig „szerethetők”. A főhős helyzete fájdalmasan ismerős, a körülötte élők és az új ismerősök is fájdalmasan ismerősek, mivel a könyv Budapesten, a pillanatnyi magyar valóságban játszódik. A bántalmazó kapcsolatból menekülő Vera új irányt keres, traumáiból próbál meg gyógyulni, ez az út pedig rögös, teli buktatókkal és vakvágányokkal, amelyekre olykor rá is téved. Ám mindez szükséges a haladáshoz, fejlődéshez, továbblépéshez.

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj (Typotex Kiadó, 2021, fordította: Patat Bence)

Az egymáshoz csak lazán kapcsolódó történetek egy izlandi falucska lakóinak mindennapjairól, tragédiáiról, végzetéről és olykor megmagyarázhatatlannak tűnő döntéseiről szólnak, némi léleksimogató miszticizmusba csomagolva. A lefestett életek, életutak sokszínűsége elvarázsol, elgondolkodtat, hol elszomorít, hol megnevettet, és egy-egy karakter kapcsán elmerengünk: Így is lehet élni? Ilyen békében, ilyen lassan, ilyen csendesen? Vagy így is lehet, ekkora terhekkel a vállunkon, ilyen tragédiákkal a hátunk mögött? A könyv erőssége, hogy a legváratlanabb pillanatokban engedi rá az olvasóra a megrázót, a megmagyarázhatatlant, amitől olykor talán kissé hatásvadásznak tűnhet, de így visszagondolva úgy érzem, összességében működik.

Szabó Magda: A Danaida (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964)

Danausz király ötven leánya életük végéig arra kárhoztatott, hogy egy feneketlen kútba hordják a vizet a másvilágon. Lehet-e jobb allegória az élet értelmetlenségére? – kérdezhetnénk, ha épp erőt venne rajtunk az időnként megkerülhetetlen cinizmus. Szabó Magda korai regényének üzenete azonban ennél jóval bonyolultabb: pont arról beszél, hogy ha figyelünk, nyomon követjük az idők változásait, észrevesszük a kínálkozó lehetőségeket, igenis irányíthatjuk életünk alakulását. A főszereplő, Csándy Katalin nem ezt teszi, vagyis nem időben: annyira lefoglalják az önmaga körül keringő gondolatai, hogy a történelem lassan elhalad mellette, lehagyva őt. Ugyanakkor Katalin jelleme és életútja akkora empátiával lett megrajzolva, hogy az olvasó maga sem hiszi el, hogy valóban okolható lenne, azért, hogy ő csak élte az életét. A legjobban, ahogy tudta. Mint mindannyian…

Kiemelt kép: Canva