Immár kilenc esztendeje, hogy az On The Spot dokumentumfilmes szerelmespárja együtt járja a világot, hogy különleges, valószínűtlenül távoli, ám mégis nagyon közeli emberi sorsokat mutasson be nekünk. Két évvel ezelőtt megszületett a kisfiuk, aki szülei hivatásának köszönhetően igazi világjáró baba. Eszter és András számtalan kultúrában megfigyelhették, hogyan bánnak a felnőttek a gyerekekkel, ezért kíváncsian hallgattuk történeteiket a nevelésről.

PSZICHÉ: Az On The Spot alkotóiként az életetek korántsem nevezhető átlagosnak. A hazai attitűd szerint ilyen pörgős mindennapok mellett hogy is lehetne már gyereket vállalni és nevelni. Ezzel szemben a kisfiatok lassan kétéves, jókedvű, nyitott gyerek.

CSEKE ESZTER: Amikor először gondoltunk arra, hogy talán itt az idő, épp Párizsban voltunk, egy nemzetközi dokumentumfilmes vásárra tartottunk, ami nem túl inspiráló közeg a családalapításhoz. Négy teljes napon át reggeltől estig mindenki próbálja eladni magát, mi is, és ezt érzelmileg általában nehezen viseljük. Az ottani közeg épp az ellenkező irányba tolt minket: itt verseny van, állandóan jelen kell lenni, ha lemaradsz, kimaradsz… Hogyan is férhetne bele egy gyerek ebbe az életformába?

S. TAKÁCS ANDRÁS: A vásáron a Diktátorok gyermekei sorozatunk filmterve díjat nyert, és ebből nőtte ki magát az első komoly nemzetközi koprodukciónk. Az utómunka utolsó fázisában már a kisfiunk is velünk volt. Két évvel később vele együtt tértünk vissza ugyanerre a vásárra, és elárulom, jobban sikerült, mint valaha! Inspiráló volt, emberi és felszabadító, hogy abból a mesterséges, nyüzsgő, ideges üzleti közegből pár órára kiszakadhattunk a kisfiunkhoz, akire a sógornőnk vigyázott, miközben mi tárgyaltunk. Akkor csodálkoztunk rá először igazán, hogy jé, gyerekkel együtt is lehet ezt csinálni, sőt!

PSZICHÉ: Szóval szerintetek hiedelem, hogy akár a karrierben vagy bármi másban gátló tényező lehet egy gyerek? Olyan gyakori, hogy valaki elmegy szülni, aztán azzal a lendülettel le is mond egy fél életre önmagáról, a saját álmairól.

ANDRÁS: Annyiféle élethelyzet van, és természetesen csak magunkról tudunk beszélni, de szerintünk nagyon sok múlik azon, hogy milyen jeleket gyűjtesz be a világból. Észreveheted azt is, hogy vannak, akiknek besegít a környezetük, hatékonyan dolgoznak gyerekek mellett, sőt még utaznak is velük. Nagyon nem mindegy, hogy mit hallunk meg a világból: a lemondást vagy a megoldást? Az egyik vágónk két kisgyerek mellett dolgozik nekünk, ráadásul Angliából, távol a nagyszülőktől. Igaz, hogy ő osztja be az idejét, és néha az itthoni kollégáknak türelmesebbnek kell lenniük, de működik.

ESZTER: A kisfiunk nekem fókuszt is ad, például az utómunka-stúdióban nem húzom már annyit az időt, mert sietek haza a családhoz. Így valójában időt takarítok meg, ügyesebben osztom be a napjaimat, és ezt nagyon élvezem. Ami pedig az utazásainkat illeti: a terhességem idején is jártunk vagy tíz országban, a fiunk az utazásba született bele, és érzi, ez az életünk természetes velejárója, nem görcs vagy pluszstressz, sem nekünk, sem neki. Az első babás út előtt persze én is nagyon izgultam.

PSZICHÉ: A forgatásaitok alkalmával sok éve behatóan tanulmányozzátok, hogyan élnek a különböző kultúrákban a családok. Nyilván nem kerülte el a figyelmeteket az sem, hogyan nevelik a gyerekeiket. Vajon ez befolyásolta azt, hogy ti a kisfiatokkal hogyan léteztek?

…

A választ és az interjú folytatását a Nők Lapja Psziché 2017/7. lapszámában olvashatjátok el. A magazin november 3-tól kapható az újságosoknál.

Szöveg: Szurovecz Kitti

Fotó: Fliegauf Dániel