Hogyan lehet egy kilencéves kislány olyan céltudatos, hogy elhatározza, hegedűművész lesz?
Sokat köszönhetek az édesanyámnak, ő zongoraművész és tanár. Az ő hatására kétévesen kezdtem el zongorázni. Később szerette volna, hogy egy másik hangszert is tanuljak, úgyhogy négyévesen elkezdtem hegedülni is. Sokféle dolgot csináltam a zene mellett, sportoltam, táncoltam, volt egy időszak, amikor balett-táncos akartam lenni. Egy idő után viszont el kellett döntenem, hogy az iskola mellett mire szeretnék több időt szánni, és kilencévesen úgy éreztem, a hegedű tetszik a legjobban. Mindig is az előadóművészet és a koncertek vonzottak, szerettem színpadon lenni és gyakorolni is.

Vissza tudsz emlékezni, mennyit gyakoroltál akkoriban?
Amikor elhatároztam, hogy hegedűművész leszek, elkezdtem sokat gyakorolni, kilenc-tízévesen napi három órát. Pár évvel később ez már napi hét-nyolc óra volt. Tényleg szerettem gyakorolni! (nevet)

Tízévesen Kaliforniából Salzburgba költöztél, hogy ott tanulhass. Elmeséled, ez hogy történt?
Részt vettem egy salzburgi nyári mesterkurzuson, és pont utána volt a felvételi az ottani Mozarteum University tehetséges gyerekek számára létrehozott intézetébe, a Leopold Mozart Institute-ba. Úgyhogy meghosszabbítottuk egy héttel az utazást, eljátszottam Mendelssohn Hegedűversenyét a felvételin, és rögtön bekerültem a különleges tehetségek osztályába. Ebben az volt a nagyon jó, hogy a sajátjaim mellett mehettem mindenféle kurzusra, járhattam a karmesterek és a zeneszerzők óráira is. Mindig idősebb hallgatók voltak körülöttem, és tőlük sokat tudtam tanulni.

Miranda Liu (Fotó: Suha Péter)

Miért Budapesten folytattad a tanulmányaidat?
Hat évig voltam Salzburgban, 2013-ban Erasmus-ösztöndíjjal jöttem Budapestre. Nagyon megtetszett itt, és az ösztöndíj féléve után is maradtam, a Liszt Ferenc Zeneakadémián Perényi Eszter osztályában végeztem. Igazán különleges a magyar hegedűiskola, amely a legtöbbek által ismert Hubay Jenőn kívül sok más nagyszerű hegedűművészt adott a világnak, csak azokról, akik külföldre mentek, sokszor nem is tudják, hogy magyar származásúak voltak.

Még csak tizenkilenc éves voltál, amikor te lettél a Concerto Budapest legfiatalabb koncertmestere. Pontosan mit csinál egy koncertmester?
A koncertmester a prímszólam vezetője, de nemcsak a prímszólamot vezeti, hanem az egész zenekart. Nagyon sokoldalú pozíció. Például, ha vendégkarmester jön vezényelni, akkor a koncertmester felelőssége, hogyan játszik a zenekar, és bár minden jó zenekarnak van egy saját hangzása, gyorsan kell reagálni egy vendégművész stílusára, alkalmazkodni is kell. Előfordul, hogy a zenészek a koncertmester intéseire jobban tudnak játszani, mint a karmesterére, mivel ő nemcsak int, hanem játszik is. A koncertmesternek mindent tudnia kell, ami egy jó vezetőtől elvárható, világosan, de diplomatikusan kell instrukciókat adnia, képviselnie kell a zenekar érdekeit, figyelni a kollégáira és meghallgatni őket, hogy adott esetben segítsen nekik, szakmailag és emberileg is.

És te ilyen fiatalon már készen álltál erre az összetett feladatra, ráadásul egy több mint nyolcvan fős zenekarban?
Igen, szerencsére nem volt nehéz beilleszkednem. A kollégák nagyon kedvesek voltak, rögtön elfogadtak.

Gondolom, az is segített, hogy három órát játszottam a próbajátékon.

A próbajátékokon az a szokás, hogy a bizottság kiválasztja, hogy a sok hozott zeneműből melyik részeket játssza az ember, de Keller András (a Concerto Budapest karmestere és művészeti vezetője – a szerk.) azt kérte, hogy játsszak végig mindent. Ezen a zenekari tagok is meglepődtek. Andrásnak tetszett, amit csináltam, úgyhogy felvettek.

A Concerto Budapest mellett két vonósnégyesben is játszol. Közel áll a szívedhez a kamarazene?
A hegedűre írt kamarazene-irodalom nagyon gazdag. Olyan sok mestermű van benne, amelyeket az ember csak örömmel tud játszani. Kiskorom óta kamarazenélek. Nagyon sok kreativitással kell próbálni, mivel kevés emberrel játszol együtt, és alkalmazkodnotok kell egymáshoz. Ez a fajta műhelymunka nagyon vonz. Két vonósnégyesem van, a Central European String Quartet és a V4 Vonósnégyes, nagy élmény velük fellépni színpadon.

A V4 Vonósnégyes: Miranda Liu, Daniel Rumler, Bartosz Koziak és Tomáš Krejbich (Fotó: Anita Wąsik-Płocińska)

Idén ötéves az általad alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. Milyen céllal hoztad létre és hol tart most?
Budapesten nagyon sok különleges helyszín van, amely ideális a kamarazenére.

Az volt az álmom, hogy alakuljon ki egy globális közösség, a világ minden tájáról érkező művészek találkozzanak itt Budapesten, és a kamarazenét a legautentikusabb formájában mutassuk be.

Büszke vagyok rá, hogy a fesztivál keretében számos híres és nagyszerű művész fogadta el a felkérésünket és jöttek hozzánk koncertezni. Tavaly elnyertünk egy Erasmus+ pályázatot, és ennek köszönhetően idén Spanyolországban és Bulgáriában is megszervezhettük a fesztivált és akadémiát, nagy sikerrel. Ennek keretében Ausztriában szintén lett volna lehetőség megrendezni, de az sajnos előre nem látható okok miatt elmarad. Budapesten idén augusztus 31. és szeptember 5. között rendezzük meg a fesztivált a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Hat tematikus koncerttel várjuk a közönséget, lesz spanyol és cseh est, tisztelgünk Hubay Jenő hegedűiskolája és Ligeti György művészete előtt, Boros Misi pedig szóló zongorakoncerttel készül.

A fesztiválhoz kapcsolódik egy mesterkurzus is, a New Millennium Nemzetközi Akadémia. Ez miben nyújt mást vagy többet, mint a hasonló képzések?
Az Akadémia annyiban különleges, hogy az ide jelentkezők nemcsak hangszeres órákat kapnak, hanem a workshopjainkon olyan képességeket is elsajátíthatnak, amelyeket nem tanítanak a zenei egyetemeken. Például azt, hogyan kell megszervezni egy koncertet, hogyan kell márkát építeni, hogyan kell mentálisan és fizikailag is egészségesen megtartaniuk magukat művészként.

A zenészek kicsi koruktól kezdve nagyon sok stressz alatt dolgoznak.

Sokak számára a színpadra lépés nehézséget jelent. Vannak, akik nagyszerű muzsikusok és nagyon sokat tudnak, de színpadon valahogy nem sikerül úgy a játékuk, ahogyan otthon. Mentálisan is fel kell készülni egy-egy fellépésre, kudarcok is jöhetnek, nem is beszélve arról, hogy sok jó zenész nehéz helyzetben van anyagilag, ami külön stresszfaktort jelent. Különböző emberekkel kell együtt dolgozni, és a művészek nem mindig a legkönnyebb emberek (nevet). Ezek olyan nehézségek, amelyekről nem nagyon beszélnek a felsőfokú oktatásban, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. A zeneművészeti egyetemek arra fókuszálnak, hogyan játszol a hangszeren, és nyilván ez a legfontosabb, ez vitathatatlan.

De a mai világban hiába játszol jól a próbateremben, ha nem tudsz saját magadnak lehetőségeket teremteni.

Szeretnénk az Akadémián ezt is megtanítani a diákoknak – hogyan kell egy próbajátékra felkészülni, hogyan kell hatékony PR-kampányt levezetni, marketingmenedzsmentet folytatni. Az is különlegessége az Akadémiának, hogy itt nincs korhatár. Sok mesterkurzusra és versenyre legfeljebb 25-30 éves korig lehet jelentkezni, de a zenében igazából nem fontos, hogy valaki hány éves. Egy zenész egész élete során tud fejlődni, és mi szeretnénk ennek teret adni mindenki számára, kortól függetlenül. A kurzusok mellett fellépési lehetőséget is biztosítunk a résztvevőknek, akik szerepelhetnek a fesztiválok koncertjein.

Neked egyébként volt gondod valaha a színpadra lépéssel, illetve a stresszkezeléssel?
Szerencsém van, mert mindig is imádtam színpadra lépni, és ott játszom a legjobban. Sokkal jobban, mint amikor egyedül vagyok. A színpad valahogy inspirál.

Kiemelt kép: Miranda Liu (Fotó: Suha Péter)