Szépanyáink még inkább felöltöztek a strandoláshoz – Egy kis fürdőruha-történelem

Pár centi anyag kell mindössze ruhatárunk e darabjához. Hajlandók vagyunk mégis sok pénzt adni érte, hogy jól nézzünk ki benne. Fürdőruháink forradalmi története.

Furcsának, sőt észszerűtlennek tűnik, de tény, hogy már szépanyáink is felöltöztek a fürdéshez. Jobban mondva, nem vetkőztek le egészen. Ha szerencsés családba születtek, szolgálóik meleg vízzel töltötték fel a dézsát vagy medencét, amelybe hosszú alsóingjükben nyakig merültek. 

A természetes vizekben fürdés csak a 18. század második felében kezdett elterjedni. Akkoriban úgy tartották, hogy a tenger vagy a tavak vize áldásos hatású az egészségre. A korábban inkább csak a parton, napernyővel sétálgató hölgyek bemerészkedtek a habokba, igaz, a kíváncsi tekintetektől szigorúan védve, vízre épült vagy oda vontatott fürdőházacskákból merültek a hullámokba. Ráadá­sul, a kor erkölcseinek megfelelően, nyakig felöltözve. De mindig divatosan!

Bonyolult öltözékekről számolt be 1881-ben a júniusi­ Hölgyek Lapja. A vörös vászonból készült fürdőruhát világoskék szegéllyel látták el, a bő bugyogó fölött hosszú, pliszírozott ing, derekán széles övvel, a nyakánál világoskék, fodros gallérral. Ráncolt vászon fejkötő egészítette ki az öltözéket. Nem lehetett nagy élmény ebben úszni… Mivel a sok textil illetlenül viselkedhetett a vízben, a vászon fürdőruha minden sarkába kis ólomsúlyokat varrtak, amivel elérték, hogy a ruha ne ússzon fel a víz színére, s hogy a viselője még nehezebbnek érezze…

1911-ben is nagyon aggódtak még a fürdőzők erkölcseiért. „Úszó- vagy fürdőruhának igen sok hölgy megelégszik egy ingből és nadrágocskából álló öltözékkel, amit ha tapadó selyemből vagy batisztból készítenek, vizesen nagyon ízléstelenek és illetlenek” – írta a Soproni Napló. Szerintük fürdőruhának a legalkalmasabb a taftszövet, vékony, könnyű, és mégsem tapad, úgyszólván leperegnek róla a vízcseppek. Hozzáteszik még, a harisnya talán fölösleges, ámbár, ha tengeri fürdőről van szó, ahol nők és férfiak együtt fürdenek, ott majdnem nélkülözhetetlen. A mezítelen lábak látványa úgy látszik, túlságosan lázba hozta a férfiakat…

A színek helyes megválasztása is fontos. A lap szerint a fekete és a vörös a legelterjedtebb – nem szép ugyan, de nagyon előnyös. Most már az a kérdés, hogy melyik fontosabb a hölgyeknek: ízlésesek vagy szépek akarnak-e lenni? – teszi fel a költői kérdést az újságíró. A választ mindenki tudja, a nő szép akar lenni, amennyire csak lehet. Talán ezért tudtak rávenni hölgyeket, hogy úgynevezett „corset bains de mer”-t, flanelből készült fűzőt vegyenek a fürdőruha alá, és így a tenger hullámai között is megfelelően karcsúnak tűnjenek…

Arczernyő és vízikesztyű

Fontos kiegészítő volt a fejfedő. „Fürdőkalapot vagy igen nagyot viseljünk, vagy csak akkorát, amely a fejünk búbján van – tanácsolták. – Jó szolgálatot tesznek az arczernyők is. Ezeket a sapkákra kötik, így megvédik az arczot az égető napsugaraktól.”

Az elvárt fürdőkosztüm igen sokba került, nem mindenkinek telt rá. Ezért a fürdőkben a belépőjegy mellé fürdőruhát is lehetett bérelni. 1876-ban, a Székesfejérvár című lapban nyilvánosan cáfolja Víg úr, egy fürdőbérlő, hogy a fürdőruha bérlése megdrágult volna. „Becses lapjában azt írták, hogy a siófoki fürdőben 50-60 korona a fürdőruha, ez alaptalan állítás; a fürdőben most is az az ár van, mi mindig volt: a fürdés 20 kr, a fürdőruha pedig 15 kr. Most, a jobb napok beálltával naponként 2-300 egyén fürdik a siófoki tengeri fürdőben, mely a Balaton legjobb gyógyhatású helye.”

A fürdőruhások a kirívó megoldásoktól sem riadtak vissza. A nagy feltűnést keltő aranyhalruha külföldről csempészett alapanyaga az aranyhal csillogó, vöröses árnyalatait utánozta. Az öltözék szoros nadrágból, hosszú kabátból állt, és közepén gombos halászháló tartotta össze. A vörös kalapban pedig picike, fém aranyhalacskák ragyogtak. Nem lehetett veszélytelen: ilyesmit használnak manapság a horgászok csalinak…

Nem feledkeztek meg a lábbelikről sem: a fürdőkosztüm kiegészítője még a papucs, mely lehet szalmafonatból, de alkalmas a parafa talpú szandál is. Szükséges még a hosszú fürdőköpeny, mely lehetőleg bolyhos pamutból (ma frottírnak nevezzük) készüljön. Mondanunk sem kell, fürdőköpenyben is árusítottak luxusdarabokat, például keleti hímzésekkel díszített vagy gyöngyökkel kivarrt modelleket. Nekem a legfurcsábbnak azonban az a szokás tűnik, hogy „a kéz megóvása céljából” trikó-, selyem- vagy pamutkesztyűt viseltek a vízben. Vajon miért?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .