A genetikailag módosított élőlények (növények, gombák, állatok), vagyis a GMO-k manapság szinte mindenkiből heves reakciókat váltanak ki (hozzáértők szerint nem mindig okkal), pedig az emberek évezredek óta befolyásolják például kultúrnövényeik biológiáját. Igaz, jóval szelídebb és lassabb módon.
Míg a génmódosítás során más szervezetekből (például baktériumokból) származó gének segítségével próbálják az ember számára kedvező irányba befolyásolni többek közt a növények tulajdonságait (például termékenyebbé vagy ellenállóbbá próbálják tenni őket), a szelektív nemesítés lassabb folyamat, amelynek során hosszabb idő alatt lesznek dominánsabbak a célnak jobban megfelelő jellegzetességek. De akár gyorsan, akár lassan: tény, hogy
az ember jelentős változásokat eszközölt a kultúrnövények megjelenésén és beltartalmi értékein is.
Íme néhány olyan zöldség és gyümölcs, amely teljesen másképp nézett ki, mielőtt az emberek nemesíteni kezdték volna.
Görögdinnye
Az olasz csendéletfestő, Giovanni Stanchi 17. századi festményének egy a részlete egy görögdinnyét ábrázol, amely feltűnően másképp néz ki, mint a mai dinnyék. A 17. században készült készült képen látható keresztmetszet alapján úgy tűnik, hogy a dinnye húsa régebben sokkal kevésbé volt tömör, nem volt olyan élénk színű és feszes, mint ma (olyasmi lehetett, mint amire itthon azt mondjuk, belepisilt Lőrinc), ugyanakkor magból jóval több van benne, mint ahogy azt ma megszoktuk.
Az azóta eltelt évszázadok során az emberek úgy nemesítették a görögdinnyét, hogy a ma ismerthez hasonlóan ragyogó piros, húsos belseje legyen, azaz több élvezetet és felfrissülést nyújtson a fogyasztása. A nemesítés csúcsa pedig az a dinnyének nevezett mai kényelmi termék, amiből még a magokat sem kell kiköpködni.
Banán
Az első háziasított banánokat mintegy 7000–10 000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni a mai Pápua Új-Guinea területén, később pedig Délkelet-Ázsiában is elterjedt ez a növény. A ma ismert, modern banánt két vadon termő fajtából nemesítették, amelyeknek nagy, kemény magjaik vannak, amik kifejeztetetten nagy területet foglalnak el a gyümölcshúsból. (Az egyik egyébként ma is létező fajtát itt tudod megnézni.).
A ma elterjedt banán héja vékonyabb, lágyabb, a magokat pedig szinte nem is érezni: nem csoda, hogy a gyerekek is nagyon szeretik ezt a gyümölcsöt. A banán egyébként eredeti, változatos formáiban (merthogy több tucat alfaja ismert) ma is felellhető számos trópusi vidéken, és némelyik alig hasonlít arra, amit mi ismerünk és fogyasztunk.
Modern sárgarépa
A legkorábbi ismert (sárga) répát a 10. században kezdték el termeszteni Perzsiában és Kis-Ázsiában. A répa eredetileg lilás-fehéres színű volt, sokszor szinte hajszálvékony, sok oldalra elágazó gyökérrésszel (összehasonlító kép itt). A nemesítés aztán a vastagabb, sárga színű, édes példányokat részesítette előnyben, így a mai répa legtöbbször roppanós, élénk, sötét narancssárga színű és kifejezetten édes. Emellett
ma ismét nagyon divatosak a különféle izgalmasabb színű, lilás, kékes, pirosas verziók,
melyeket legtöbbször sütve, grillezve, köretként fogyasztunk.
Kukorica
A szelektív nemesítés talán legikonikusabb példája az észak-amerikai csemegekukorica, amelyet egy alig ehető teosinte nevű, fűféle növényből tenyésztettek ki. Azt a növényt először időszámításunk előtt 7000 körül háziasították, és ekkor még sem megjelenésében, sem ízében nem hasonlított a mai kukoricára: alig voltak rajta szemek, és azok is inkább szárazak, jellegtelen ízűek voltak, mintsem roppanósan édesek.
Egy mai kukoricaszem mintegy 1000-szer nagyobb, mint 9000 évvel ezelőtt, és az egész növényt sokkal könnyebb hámozni, enni és termeszteni is, emellett magasabb a cukor- és nedvességtartalma is (cukoraránya 6,6 százalékát az eredeti 1,9 helyett). Ezeknek a változásoknak körülbelül a fele a 15. század óta történt, amikor is az európai telepesek elkezdték termeszteni a növényt, és a korábbinál is jobban beavatkoztak annak biológiájába.
A nemesítés közbenső állomásain rekedt kukoricafajok egy részét (például a képen látható, magas antocián tartalmú verziót) ma is termesztik, ezek pedig a legkülönfélébb színekben pompáznak.
Barack
Az őszibarack régen egészen apró, cseresznyeszerű gyümölcs volt, kevés hússal és viszonylag nagy maggal. Kínában háziasították először, időszámításunk előtt 4000 körül, ekkor az íze még földes és enyhén sós volt, állítólag a lencséhez hasonló zamatokkal. Miután a gazdák évezredeken át körültekintően nemesítették, az őszibarack ma már 64-szer nagyobb, 27 százalékkal lédúsabb és 4 százalékkal édesebb, mint egykori őse. Az egyik legzamatosabb, legpuhább, csurranóan leveses gyümölcs.
Az egykori és mai barack összehasonlításáról itt találsz grafikát.
Padlizsán
A padlizsánok történetük során a legkülönbözőbb formában és színben terjedtek el: fehér, azúrkék, lila és sárga színben is pompáztak. A legkorábbi háziasított padlizsánokat Kínában termesztették, ezeknek a tojásszerű, sárgás, primitív változatoknak a szárán tüskék is voltak.
Így festett az őspadlizsán. (Fotó: Wikimedia Commons)
A tudatos nemesítés azóta megszabadított minket a tüskéktől, és ennek eredményeképpen kaptuk meg a nagyobb, ismerős, hosszúkás lila fazont is, amit sütve, párolva, raguban és töltve is imádunk.
Mit gondolsz, szép karriert futottak be ezek a termények? Figyelmedbe ajánljuk ezt a korábbi cikkünket, amiben azt jártuk körbe, vajon mit eszik majd húsz év múlva az emberiség, és hová vezethetnek a növénygenetika módosításának egyre erősödő tendenciái.
Kiemelt kép: Getty Images
