Kiskamasz lehettem, amikor rájöttem, hogy ami nekem vicces, az másnak nem feltétlenül. A keresztapám hangosan hahotázott Louis de Funès filmjein, miközben a szüleim arca meg sem rezdült a Horgász a pácban poénjain. Ők Hofiért és az Airplane! című filmekért rajongtak. Nem meglepő, hogy a humorban is mindenkinek megvan a maga kedvence. Ványik Dóra írása.

Hogy ki min nevet, függhet a neveltetésétől, az iskolázottságától, de attól is, hogy milyen elfojtásokkal él együtt. Máson nevettek a középkorban és a Kádár-korszakban, ahogyan más fakasztott mosolyt a királyi udvarban és a vásári komédiások közönségénél.

Akkor jó, ha nagyot csattan

Dr. Hárdi István pszichiáter, pszichológus, pszichoanalitikus évtizedek óta kutatja a vicc, a humor történetét és pszichológiáját. Vallja: a paródia, a vicc és a pszichológia sokszor ugyanarról szól: a túlzásról. Mert ha valakit kikarikírozunk, ugyanúgy eltúlozzuk a tulajdonságait, mint ahogyan a neurotikus eltúlzottan retteg valamitől, ami talán soha nem is következik be.

A kommunista időkben nem lehetett bármit elmondani, ám a vicc tömörségével, a benne lévő feszültséggel és
feloldással mögöttes tartalmakat fogalmazhattak meg a humoristák. Ugyanez igaz a náci időszakra, ahol a kabaréban
lehetett Hitlert kritizálni.

„Békeffi László úgy állt a színpadon a Pódium Kabaréban, hogy egyik kezével a függönyt fogta, a másikat lazán zsebre tette – meséli a professzor. – Ebben a testtartásban mondta el a következő mondatot: »Önök tudják, hogy úgyis felhúzzák. « Amit, ugye, érthetnénk a függönyre, de az adott politikai helyzetben mindenki tudta, hogy a Führerre utal. De ugyanígy óriási taps volt a közönség reakciója, amikor megkérdezte: »Na, kit utálunk?«, majd eldadogta: »Hát a H, Hi, Hit… A hitelezőket.«

Hasonló volt a Rákosi-korszakban Gagarin holdra szállásakor a vicc, amelyben elhangzik, hogy a szovjetek felmennek a Holdra, mire a kérdés: »Mind?« A vicc fontos titka a tömörség: ha magyarázni kezdték volna, hogy az összes szovjetet a hátuk közepére sem kívánják, nem lenne ilyen hatásos. Az már más kérdés, hogy az adott szociokulturális és történeti háttér kell ahhoz, hogy ezt a viccet értsék és nevessenek rajta.” A Kádár-korszakban azonban volt valaki, aki bátran parodizálhatta akár az ország első emberét is, sőt, a legendák arról szólnak, hogy egy alkalommal meg is látogatta a humoristát a politikus, és gratulált a műsorhoz. Ő volt Hofi Géza. „A tudomány nem tudja megmagyarázni, mi az a titkos X, ami a művészt művésszé, a humoristát kiemelkedővé teszi – mondja szakértőnk. – Hofinak ez egyértelműen a sajátja volt. És bár úgy tűnt, teljesen spontán az előadás, valójában megvolt egy tökéletesen felépített alap, amely megengedte a rögtönzést is. Ráadásul ott állt a háttérben Komlós János kabaréigazgató, aki részt vett a szövegírásban, és mivel egykori ÁVH-sként politikai körökben is mozgott, pontosan tudta, meddig mehetnek el.”

A cikk még nem ért véget, a folytatást keressétek a Nők Lapja Psziché 2017/7. lapszámában!

Szöveg: Ványik Dóra

Illusztráció: Getty Images