A mai napon a roma holokauszt, vagyis pharrajimos, porajmosz 79. évfordulójára emlékezünk. A holokauszt a mai társadalom számára örök figyelmeztetőül szolgál, hogy hová vezethet a diszkrimináció, a rasszizmus és a kirekesztés.

A náci rezsim régóta fennálló előítéletekre alapozva „aszociálisnak”, „kívülállónak” és „alsóbbrendű fajnak” tekintette az európai roma közösségek tagjait, akik végül 1933 és 1945 között szintén a náci üldöztetés célpontjaivá váltak: a második világháború alatt milliónyi nőt, gyermeket és férfit öltek meg a németek által megszállt Európában.

A hatalomra kerülésüket követő években a nácik egy sor cigányellenes intézkedést kezdeményeztek, többek között regisztrációra, illetve „faji vizsgálatra” kötelezték őket. Előbbi a belügyminisztérium rendeletére Magyarországon már előbb, 1916-ban megtörtént: rendelet írta elő a cigányok előállítását és összeírását, a 12 éven felüli személyek pedig  „cigányigazolványt” kaptak, illetve C betűt írtak irataikra. A második világháborúban aztán a roma állampolgároknak lefele néző barna háromszöget kellett viselniük.

1935 szeptemberében Nürnbergben hivatalosan is kimondták, hogy a cigányok fajilag ugyanolyan idegenek, mint a zsidók, amiért nem illethetik őket a Harmadik Birodalom állampolgári jogaival. Nem sokkal később, a háború kitörése után pedig a cigányság zsidó táborokba történő deportálását is elrendelték: több mint ötezer német romát és szintót (a vándorló életmódot folytató, Európa nyugati felén élő cigány közösségeket nevezték így) helyeztek el a lódzi gettóban (többségüket nem sokkal később a kulmhofi megsemmisítő lágerben gyilkolták meg). Végül 1942. december 16-án Heinrich Himmler, az SS magas rangú vezetője elrendelte a még életben lévők Auschwitzba történő deportálását, ahová elsősorban Németországból, Ausztriából, az akkori Cseh-Morva Protektorátus (vagyis Csehország) területéről, Lengyelországból, valamint kisebb csoportokat Franciaországból, Hollandiából, Jugoszláviából, Belgiumból, a Szovjetunióból, Litvániából és Magyarországról telepítettek.

Magyarországon a német megszállás után számtalan gettó és munkatábor épült, ahonnan a magyarországi roma családok szervezett deportálása szinte azonnal megkezdődött a nyilas hatalomátvétel után – az egyik legnagyobb gyűjtőközpontból, a Komáromi Csillagerődből több ezer nőt, férfit és gyereket küldtek Bergen-Belsenbe, Auschwitzba és Dachauba.   

Roma és szintó nők egy bergen-belseni, ágyak nélküli barakk-tömbben 1945. április 15-én (Fotó: Galerie Bilderwelt/Getty Images)

Egy feltehetően 1700 főt számláló lengyel csoportot már a táborba érkezést követően gázkamrákba küldtek – anélkül, hogy név szerint is nyilvántartásba vették volna őket –, amit a köreikben megjelenő tífuszos megbetegedésekkel magyaráztak. A Stuttgart melletti Mulfingenben lévő árvaházból ezután 39 roma származású gyermeket szállítottak a haláltáborba, mielőtt dr. Robert Ritter és Eva Justin, a Fajhigiéniai Kutatóintézet munkatársai különböző vizsgálatok alá vetették a jobb sorsra érdemes gyerekeket.

A vizsgálat célja az volt, hogy kiderítsék: a feltételezett „cigánytulajdonságok” vajon veleszületettek vagy tanultak lehetnek-e. Bár a gyerekek születésüktől kezdve intézményi körülmények között nevelkedtek, a náci kutatók áltudományos nézetei szerint „nem tudták leküzdeni a lopásra és a csavargásra való hajlamot”. Az Auschwitz-Birkenauban található Zigeunerlager (vagyis cigánytábor) működése alatt néhány fogvatartottat különböző környékbeli gyárakban ítéltek kényszermunkára – közülük többeket is sterilizáltak, illetve áltudományos kísérletek alá vetettek dr. Josef Mengele közreműködésével.

A roma népirtás 1944. augusztus 2-án tetőzött igazán, amikor a németek megkezdték a cigánytábor felszámolását.

Dr. Robert Ritter vérmintát vesz a romák és szintók deportálását megelőző áltudományos kutatás részeként 1938-ban (Fotó: Galerie Bilderwelt/Getty Images)

Egyetlen éjszaka alatt több mint 3000 ember
lelte halálát a gázkamrákban

„…Akik ezért felelősek voltak, egész életükben, de még életük után se halljanak egyebet, mint ennek az éjszakának a hangjait. Az elhangzott már, hogy közel 3000 ember körül volt azoknak a száma, akiket azon az éjszakán kiirtottak. Ennek volt már előzménye is, mert májusban, amikor én még nem voltam ott, meg akarták tenni ugyanezt. Akkor a cigányok ellenálltak (1944. május 16-án elbarikádozták magukat a barakkokban, és kövekkel, illetve szerszámokkal felszerelkezve küzdöttek a rájuk rontó SS-tisztekkel – a szerk). Aztán augusztusban megint nekifutott az SS a cigánytábor kiirtásának. Én ott feküdtem akkor a többiek között, lenn a földön (a barakkban – a szerk.). Onnan nem láttam semmit, csak hallottam. Ugye el tudjátok képzelni, milyen lehet az, ha az ember tudja: most megölik? Volt, aki imádkozott, volt, aki sikoltozott, volt, aki kiabált, volt, aki káromkodott. Minden volt. Az SS pedig üvöltözött. Nem lehet elmondani, és nem lehet tőle szabadulni” – emlékezett vissza Fahidi Éva író, színésznő, holokauszt-túlélő az Országos Roma Önkormányzat 2016-os megemlékezésén (aki élete legfontosabb momentumairól nemrég Szegő Andrással is beszélgetett). 

A legtöbb családot irataik nélkül deportálták, illetve tömegsírokba temették, így csak megközelítőleg dokumentálható, hogy hány magyarországi roma állampolgár vesztette életét a holokausztban.

Becslések szerint a kétmilliós európai cigányság közel 30%-át gyilkolták meg, ebből a magyar áldozatok számát öt és hetvenezer közé teszik.

Az európai romák és szintók elleni népirtást Eve Rosenhaft történész professzor joggal emlegette „elfeledett holokausztként”: a nürnbergi perben egyetlen roma túlélő sem tanúskodott, a történelemkönyvek pedig évtizedekig aligha tettek említést a cigányság üldöztetéséről. 

A háború utáni Európa csordultig telt hontalanokkal

Az európai romák a náci népirtás áldozatai voltak, de üldöztetésük később, a megszállt európai országok felszabadítása után sem ért véget – amivel hosszabb ideig, illetve nagyobb mértékben kellett szembesülniük, mint a zsidó áldozatoknak. A háború utáni Franciaországban a helyi közösségek például azzal vádolták őket, hogy együttműködtek a németekkel – tekintve, hogy a franciaországi szintók nyelvjárása a német nyelvhez hasonló elemeket is tartalmazott.

Bár a nemzetközi szervezetek kezdetben segítőkésznek tűntek, hajlandóságuk azonban nem tartott túl sokáig. A szociális jóléti szervek a náci uralom felszámolása után újra a háború előtti bürokratikus rend szerint működtek tovább, a rend őrei pedig továbbra is fokozott figyelemmel kísérték a roma csoportok mozgását. Később a kommunista kormányok kerülték az egyértelműen rasszista kijelentéseket, bár a felszín alatt továbbra sem változott az, ahogyan a cigány közösségekhez viszonyultak.

A roma holokauszthoz vezető előítéletek nyomai
a mai napig jelen vannak Európában

Nyugat-Németországban a szintók és romák két évtizeden át küzdöttek azért, hogy a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elítélje azon vélekedéseket, melyek szerint Himmler 1942-es auschwitzi rendeletéig nem érte faji megkülönböztetés a közösségeket. A 70-es évektől már emberjogi aktivisták is felszólaltak, Romani Rose roma származású német aktivista (aki nagybátyjával együtt túlélte az auschwitzi haláltábort) pedig éhségsztrájkot szervezett, hogy nemzetközi szinten is felhívja a figyelmet a népirtásra. A romák jogaiért folytatott széles körű mozgalom részeként végül 1982-ben hivatalosan is elismerték az ellenük elkövetett háborús bűnöket, majd harminc évvel később, 2012-ben Angela Merkel akkori német kancellár felavatta a roma népirtás emlékművét Berlinben.

És hogy mindez miért nem történt meg előbb? A népirtás elismerésének évekig tartó hiánya tűpontos képet ad a romákkal szembeni, Európában régóta fennálló társadalmi megkülönböztetésről, ami nemcsak az elhunytak emberi méltósága, de a mai napig is fennálló romaellenesség szempontjából kulcsfontosságú – ami ma már nyilvánosan elfogadhatatlan, mégis jelen van a médiában és közbeszédben, ami mérhetetlen egyéni, illetve társadalmi pusztítást végez a közösségekben.

Emlékezni pedig ezért is fontos – nem csak most, a mai napon, hanem minden egyes nap.

Megemlékezések Budapest-szerte

  • Az Élet Menete Alapítvány közös megemlékezést tart szerdán 11 órától az alapítvány budapesti klubhelyiségében, a Váci út 4. alatt, ahol egyházi vezetők, emberi jogi aktivisták és művészek mondanak beszédet – írja az MTI. „Történelmi és emberi kötelességünk, hogy a roma népirtás 79. évfordulója alkalmából is fejet hajtsunk a vészkorszakban meggyilkoltak emléke előtt,

és közösen álljunk ki a rasszizmus, az antiszemitizmus, a fajelméleten alapuló politikai ideológia, valamint a kirekesztő és megbélyegző politikai retorika és közbeszéd ellen”

– fogalmaztak a közleményben.

  • A Magyarországi Roma Parlament, a Civil Bázis, az Egységes Diákfront és a SZOCSOMA 2023. augusztus 2-án 15:00-tól szervez megemlékezést a Duna-parti cipőkhöz (1054 Budapest, Id. Antall József rakpart). „Hívjuk azokat, akik a mai fasizmus áldozatának tekintik magukat, és azokat is, akik velük szolidaritást vállalnak” – szerepel az esemény leírásában.
  • Kiállítás nyílik a roma holokauszt nemzetközi emléknapján „Eltemetett Igazság” címmel. Az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány és a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. 2023. augusztus 2-án 15.30-tól várja az érdeklődőket a Mátyás téren. A kiállítás 6 napig látogatható naponta 14.00-20.00 között. Az Uccu Alapítvány munkatársai minden nap várják az érdeklődőket, akikkel beszélgetve közelebbről is megismerhetjük a Porrajmos történetét, és ezen a tragikus eseményen túl azt, ami ma közös feladatunk a rasszizmus elleni küzdelemben. 

Kiemelt kép: Dr. Ritter interjút készít egy idős szintó asszonnyal – a kutatás befejezése után megkezdődtek a deportálások Lengyelországba (Galerie Bilderwelt/Getty Images)