Legyen minden úgy mint régen! Ez a mondat nagyon gyakran elhangzik a pár- és családterápiás rendelőmben. Amikor az életünk fordulóponthoz, krízishez érkezik, valahogy minden felborul, és a korábbi forgatókönyveink alkalmatlannak bizonyulnak. Ilyenkor az egyik legtermészetesebb emberi reakció, hogy megpróbálunk a múltba visszanyúlni. Ez egyfajta visszavetített biztonság, mert utólag minden megszépül, pedig valószínűleg nem igaz, hogy régen minden szép és jó volt. Ám a lélektani logika szerint a múlt legalábbis ismerős, ami pedig ismerős, az megszokott, és ami megszokott, az biztonságos. Innen a múlthoz való ragaszkodás, pedig annak a helyzetnek a kialakulásában, amiben most vagyunk, benne rejlik az, ahogyan a múltban történtek a dolgok.
Egy négyfős család keresett meg. A negyvenéves Edina hívott fel, elmondta, hogy két évvel idősebb férjével, Miklóssal iszonyatosan aggódnak a gyerekeikért, a tizenhat éves Barnabásért és a tizenhárom éves Zsófiért, akik a vesztükbe rohannak. Megkérdeztem, mi alapján gondol erre, és elmesélte, hogy például olyan ruhákat hordanak, amik számukra ijesztők. Ennél mélyebbre nem mentünk az első telefonhívás alkalmával. Kértem, hogy a találkozásra mind a négyen jöjjenek el.
Az apa decensen elegánsan toppant be, divatos borostával, az anya is igényes, csinos öltözetben. Bevallom, kissé vad megjelenést vártam a fiatal nemzedék részéről, azonban Barnabás farmert viselt fekete pólóval, Zsófi pedig egy kissé meglyuggatott és enyhén szegecselt farmert színes felsővel.
A szülők, akiknek a neve előtt ott a dr. titulus, amiért keményen megdolgoztak, elmondták, hogy egy vidéki városból érkeztek, és szívesen vállalják az utazást, mert ezeket a napokat egyfajta családi programlehetőségnek tekintik.
Mint arról beszámoltak, egy éve borult fel harmonikus családi életük, mert a fiatalok elkezdtek drasztikusan lázadni. Elmesélték, hogy a fiuk kemény zenéket hallgat, meg a barátaival koncertekre jár, a lányuk pedig már többször késett otthonról. Vártam, mikor jön a drasztikus rész, valami, amitől fölszalad a szemöldököm, ám nem jött. Biztosítottam őket arról, hogy szerintem hasonló helyzeteket minden kamasz gyermeket nevelő család megél, ráadásul az iskolában mindkét gyerekük jól tanul. Barnabás és Zsófi lázadását egy százas skálán tízesnek érzékelem, és véleményem szerint egy hatvanas-hetvenes erősségű lázadás is teljesen normális, sőt, életfeladatként szükséges is.
Megkérdeztem az ifjakat is. Elképesztő volt számomra, milyen tisztelettudóan válaszoltak. Barnabás elmondta, hogy igen, neki tetszik a metálzene, szeret a barátaival összejönni, és fesztiválokra is szeretne elmenni. Zsófi is elmesélte, hogy nagy baráti köre van, főleg lányok, akikkel a suli után még szeret egy kicsit császkálni a városban, és közben nem nézegeti a telefonját, hogy hány óra van. Azt is elmesélte, hogy anyukája kiakadt azon, hogy ő képregényfigurákat kezdett rajzolni a korábbi csillámpónik helyett. Megkértem, hogy rajzoljon valamit. Rajzolt néhány karaktert, amelyeken, hogy úgy mondjam, erőteljesen hangsúlyosak voltak a nemi jellegek, ám azt gondolom, tizenhárom éves korban ez teljesen rendben van.
A szülők hümmögve kísérték a gyerekek beszámolóját, látszott, hogy teljesen egyetértenek egymással. Edina volt a szóvivő, Miklós pedig mindenben támogatta. Hozzáteszem, mi, terapeuták örülünk annak, amikor a szülők egy platformon vannak, ez olyan erőforrás, amelyre lehet építeni a későbbiekben.
Az alvás ellenőrzése
Megkértem őket, hogy meséljenek még az életükről, a hétköznapjaikról. És akkor kibukott, hol a fő ütközési pont. A problémák este jönnek, mert nekik nagyon fontos, hogy a gyerekek – és következetesen gyerekként beszéltek a kamaszaikról – időben lefeküdjenek, hogy rendesen kipihenjék magukat. Kilenckor ágyban a helyük, fél tízkor pedig lámpaoltás van. Az anya ellenőrzi ezt, mégpedig úgy, hogy fél tízkor elkezd őrjáratokat tartani a lakásban. Edina tragédiának írta le, hogy amikor körbejár, állandóan összeütközésbe kerül a fiatalokkal, akik még mindenfélét csinálnak, esetleg kiküldik őt a szobáikból. Én úgy értékeltem, hogy ez egy változtatásra érdemes elem lehet a család működésében, és megkérdeztem, mi a története ennek a szabályrendszernek.
