„Csak az a szép zöld gyep, az fog nekem nagyon hiányozni…” – ha meghallom, már repülök is vissza a nagyanyám kanapéjára, ahol a vakáció utolsó heteit töltöttem, és minden napra jutott egy izgalmas gyerekfilm.

Ez valahogy azóta is megmaradt, nyáron nyaralós filmeket nézünk. Balatoni, retró, vakációs-­nyomozós, mind jöhet. A Bagamérit szerintem meg kell ismernie az újabb generációknak is. Bár gondolom, más szülőnek is megvan az élmény, hogy csillogó szemmel lesi, mit szól a gyerek a neki oly kedves meséhez, a gyerek pedig udvarias unalommal nézi végig. De nincs mit tenni, több színhez, gyorsabb vágáshoz, pergőbb cselekményhez vannak szoktatva. 

Ha belefutok valamelyik régi kedvencbe, akkor biztos végignézem. A szeleburdi család, a Keménykalap és krumpliorr vagy az Égigérő fű megunhatatlanok, és mint egy régi illat vagy elfeledett dallam, előhozzák a gyerekkori végtelen nyarak hangulatát. Kicsit olyan, mint amikor rábukkanok egy régi mesekönyvre, belelapozok, és az első illusztrációnál még az is bevillan, hogy amikor ezt olvastam, mit kaptunk reggelire.

Ma felfoghatatlanul nagyobb a választék filmekből, ritkábban nézünk meg valamit többször, olykor pedig azon kapjuk magunkat, hogy az első rész felénél jövünk rá, hogy ezt a sorozatot már egyszer ledaráltuk… 

Szívből remélem, hogy az utánunk jövő generációknak is lesz ilyen élményük, egy mesefilm vagy egy kötet, amire szívesen emlékeznek, és amit mindenáron tovább akarnak majd adni élményként az ő gyerekeiknek. 

Ötvös Csöpi nyári kalandjairól Szegő András írt egy szívmelengetőt, lapozzon az 54. oldalra.