Tarka erdők borítják a magas hegyet, ami az erkélyünkről nyíló kilátást koronázza. Nemrég tudtam meg, hogy a Monte Cimino régiónk egyik büszkeségének, a mogyorónak a legfőbb lelőhelye. Ennek pedig nem csak a csokoládégyártó cégek örülnek! A helyi receptek gyakori hozzávalója ugyanis a mi adventi készülődésünkből sem maradhatott ki. Összesen egy kiló mogyorót használtunk el azon a hosszúra nyúlt délutánon, amikor kekszsütésre adtuk a fejünket kedves kollégáimmal.
Konyhafőnökünk, Andrea irányítása alatt tüsténkedtünk. Vele dolgozni mindig izgalmas, szórakoztató, ráadásul tanulunk. A konyhában szempillantás alatt elrepül egy nap. Pedig azonkívül, hogy zöldségeket-gyümölcsöket dolgozunk fel és biotermékeket gyártunk megváltozott munkaképességű társainkkal, nem történik semmi különös. Csak az, amiben a sütés-főzések közösségépítő ereje régen is állt: történeteket mesélünk, emlékezünk, beszélgetünk.
Andrea szerint nem baj, ha már novemberben készülünk az ünnepekre. Egyrészt, a kekszek tartósak, másrészt, itt általában december elején-közepén felállítják a karácsonyfákat és a betlehemeket. Az ajándékokat szenteste a Mikulás hozza, december 6-án viszont nem ünnepelnek. Ehelyett a csizmákat és zoknikat január 5-én este érdemes előkészíteni! Ekkor érkezik Befana, az olasz gyerekek kedvenc boszorkánya, aki a jóknak édességeket, a rosszaknak szenet hoz. A viterbói ifjúság különösen szerencsés, ugyanis még egy alkalommal jár nekik édes ajándék. András apostol (olaszul Andrea), a halászok védőszentjének napján, november 30-án csokoládéhallal kedveskednek a gyerekeknek.
Az adventi ünnepvárás mikéntjéről az áruházak polcait ellepő szezonális dekorációk, kellékek, ételek is árulkodnak. Sarkalatos kérdés: panettonét vagy pandorót vegyünk? A két karácsonyi kuglóf közti különbség, hogy az előbbit kandírozott gyümölcsökkel gazdagítják, ezért a (finnyás) fiatalok többsége inkább a szárazabb pandoróra szavaz. Ez a sütemény a karácsonyi vacsora utolsó eleme. Az estebéd sok fogásának felsorolásától most eltekintek, de egyértelmű bőségére utal a vigilia szokása: a vacsora előtti nap legfeljebb halat és csicseriborsós tésztát (pasta e ceci) fogyasztanak.
Ha már az olasz adventnél tartunk, meg kell említenünk a presepe, azaz a betlehemi állókép hagyományait. Andrea családjában például az édesapja szokott állványt fabrikálni, amire kövek, moha, fakéreg és egyéb természetes anyagok felhasználásával építkeznek. A betlehemek a családok kreativitását mutatják: alufóliából folyó, gipszből barlang, műanyagból, agyagból, fából vagy mézeskalácsból születnek az emberi és állati figurák. Egyébként ebben az időszakban élénkül meg a forgalom Nápoly San Gregorio Armeno utcájában, ahol a kézműves mesterek monumentális, művészi szintre emelt, mozgó betlehemi maketteket alkotnak. Télen-nyáron nyitva tartanak, Dél-Olaszországban járva ne hagyják ki őket!
Azonban nem kell ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy olasz módra idézzük meg az ünnep szellemét. Egyenesen Andrea anyukájának recepteskönyvéből adok közre egy receptet, amelyet most ukrán, német, palesztin, olasz, magyar kooperációban teszteltünk. A Toszkánában mandulás cantucciniként, míg Lazio és Umbria régiókban mogyorós tozzettiként ismert keksz alábbi változata Vallerano településről származik.
A képre kattintva galéria nyílik!
TOZZETTI
ALAPANYAGOK:
1 kg liszt
200 g olívaolaj
6 tojás
600 g cukor
600 g mogyoró
1 csomag sütőpor
1 citrom héja
Fakanállal kikeverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzáadjuk az olívaolajat, a sütőport, a reszelt citromhéjat. Miután összekevertük, jöhet a száraz mogyoró és a liszt. Lazíthatjuk tejjel, fűszerezhetjük ízlés szerint fahéjjal. Addig gyúrjuk, míg puha tésztát kapunk, amelyből 2 cm magas, 10 cm széles, hosszú rudakat formázunk. Sütőpapírral bélelt sütőlapra helyezzük, tojással megkenjük, és közepes lángon megsütjük őket. Miután kivettük, 2 cm-es szeletekre vágjuk, és még egyszer visszatesszük a forró sütőbe. A ropogós, száraz kekszek akkor készek, amikor mindkét oldaluk enyhén aranybarnára pirult. Desszertborba (vin santo) mártogatva az igazi.
Gősi Lilla
A cikk eredetileg a Nők Lapja 2017/48. lapszámában jelent meg. Kolléganőnk összes korábbi bejegyzését elolvashatjátok, ha ide kattintotok.
Fotók: a szerző sajátjai
