Riportunk megszólalói különböző életkorban, más-más indíttatásból kezdtek el gördeszkázni, és különböző szinteken művelik.

Ami azonban mindannyiukban közös, hogy azonnal beleszerettek a sportágba, bíznak benne, hogy minél hosszabb ideig űzhetik, ameddig csak lehet, mivel hatalmas örömet szerez nekik: közösséget épít, kikapcsol, fejleszt, tanít.

Mariann

Herczeg Mariann

„Bár van deszkám, közlekedni is tudok, trükköket megtanulni soha nem sikerült – mondja Herczeg Mariann, a Synergy Gördeszkás Egyesületet egyik alapítója, aki középiskolában szeretett bele a gördeszkázásba. – Hétvégente az erdőben enduróztam, de a hétköznapokon a deszkásokkal és a bringásokkal lógtam. A szerelem azóta is tart, azon túl, hogy az egyesület szervezési feladataival foglalkozom, a kislányom is hobbiszinten deszkázik, a barátom pedig igazi megszállottja a műfajnak. Órákig tudom nézni és kamerázni, ahogy egy-egy trükköt kigyúr, és bár közben hatvanszor idegösszeomlást kap, sosem adja fel” – meséli Mariann, és elmondja, az egyesület egy szűkebb baráti társasággal indult, ma azonban már több mint negyvenöten vannak. Kortól és nemtől függetlenül bárki csatlakozhat hozzájuk, aki bármilyen ponton kapcsolódni szeretne egy deszkás közösséghez.

„Az egyik legjobb barátnőmmel, Grabecz-Horváth Dóra profi deszkással szerettük volna ha a deszkás lányok között is kialakulna egy közösség, így elkezdtünk olyan eseményeket szervezni, ahol megismerhették egymást. Ez lett a Girlsk8session Hungary. Természetesen szeretjük a fiúkat is, mivel azonban a lányok többsége picit szégyenlősebb, olyan környezetet szeretnénk biztosítani nekik, ahol egymás között tudnak fejlődni, gyakorolni. Kortól és tudásszinttől függetlenül mindenkit szívesen látunk itt” –  mondja Mariann, és minden szülőt arra biztat, ne próbálja lebeszélni a gyerekét a deszkázásról, az ugyanis kitartóvá és magabiztossá edz.

Dóra

„A versenyszerű teniszezésből tértem át tizenhét éve a sokkal szabadabb gördeszkázásra – mondja Grabecz-Horváth Dóra. – Elképesztő volt a kontraszt a kötelező teniszedzések után, akkor mentem deszkázni, amikor csak akartam, az edzéseken kívüli minden szabadidőmet ez töltötte ki, hiszen ebben a műfajban fejlődés terén nincs megállás. Nincs olyan, hogy nem tudsz új dolgokat megtanulni, a határ a csillagos ég, és talán pont ez a legjobb dolog benne” – magyarázza az édesanya, aki jelenleg a második gyermeke születése utáni felépülésben van, és alig várja, hogy újra deszkára állhasson.

Grabecz-Horváth Dóra

Dóra bár versenyezni szeret, a nemzetközi megmérettetéseket mára elengedte: „Az elmúlt pár évben elérhetetlen lett a színvonal, az átlagkorosztály nagyon fiatal, túl öreg vagyok már ehhez – vallja be a profi sportoló, aki ennek ellenére nagy szurkolója a fiataloknak, és örül, hogy ma már sokkal könnyebb elkezdeni a deszkázást. – Amikor én kezdtem, még kevésbé volt elfogadó a társadalom és a gördeszkás közösség a lányokkal szemben. Egy kezemen meg tudom számolni, hányan voltunk az első tíz évemben. Ma már más a helyzet, a  Girls8session kereti között is ezen dolgozunk. Először 2021 nyarán szerveztünk egy közös deszkázást, ahova meghívtunk minden olyan csaj deszkást, akiről tudtunk. Jó érzés volt látni, illetve együtt deszkázni ennyi lánnyal. Innen jött a végleges elhatározás, hogy jó lenne ezt rendszeresíteni. Ehhez persze kellett egy név és egy Instagram oldal, hogy minél több embert elérhessünk. Egy álmom vált valóra: létrejött egy csaj deszkás közösség itthon, ami egy olyan biztonságos környezetet biztosít, ahol kezdők és haladók, fiatalok és idősek is nyugodt szívvel gyakorolhatnak, és ösztönző szeretettel támogathatják, bátoríthatják egymást” –  mondja Dóra, és hozzáteszi, a gördeszkás társadalom a maga lazaságával egy olyan összetartó közösség, amit számos sportág nem feltétlenül tud megadni.

Aki elkezdi, menthetetlenül beleszeret a deszkába, minden idejét ezzel akarja majd tölteni, így pedig nemhogy az elkallódás veszélye nem áll fenn, de a gépfüggőségé sem.

Fanni

„Már kiskoromban is érdekelt a gördeszkázás. Volt otthon egy nagyon régi, borzasztó állapotban lévő deszka, azon gurulgattam. Aztán évekkel később az egyik szülinapomon az összespórolt pénzemből vettünk egy kezdő deszkát és azóta meg sem álltam. Mindennek hat éve már” – meséli Fanni, a budapesti félprofi deszkás diáklány, aki a versenyek mellett szeretné „bedeszkázni” az egész világot.

Fanni

„A deszkázás sok helyre elvitt már, rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam a sportnak  hála, sok-sok új barátot szereztem a világ szinte minden pontján. A deszkám ott van velem gyakorlatilag mindig, még érettségin is a székem alatt volt. Akár jó, akár rossz a kedvem, kimegyek deszkázni, kikapcsolja az agyam és nem foglalkozom mással – mondja Fanni, aki a nagymamájával él. – Bár sok veszekedés volt miatta a családban, a nagyim mindig támogatott és nagyon pozitívan áll az egészhez. Ő a legjobb deszkás nagyi. Az egyetemen sport szakon tanulok, és bár majdnem mindenki sportol valamit, a tanárok és a diákok egy részének is furcsa lehet a deszkázás, mint sport.”

Boglárka

Boglárka

„Három évvel ezelőtt fedeztem fel a műfajt, az interneten láttam deszkás lányokat, nagyon menők voltak” – mondja Boglárka, a tizenhat éves miskolci diáklány, aki egy BMX pályán kezdte el a gyakorlást. Bár hobbinak fogja fel az egészet, szeretne komolyabban fejlődni. „Nagyon szívesen versenyeznék akár külföldön is, jó lenne másoknak is megmutatni, hogy mit tudok. Szeretem, hogy a deszkában mindig lehet fejlődni, mindig van benne kihívás, változatos, és szinte bármikor, bárhol lehet csinálni. A szüleim féltenek, hogy összetöröm magamat, anyukám pedig örülne, ha valami „lányosabb” sportot űznék, de összességében nem zavarja őket, örülnek a sikereimnek.

Jonka

Jonka

„Úgy három éve olvastam egy könyvet, amiben volt egy gördeszkás karakter. Annyira megtetszett, hogy úgy éreztem, ezt nekem is ki kell próbálnom – mondja Jonka, aki hobbiként tekint a deszkására, addig csinálja, amíg örömöt szerez számára. – A deszka szabadságot, önbizalmat, barátokat ad, és kitartóbb is vagyok, amióta deszkázom. A gördeszkán kizárom a külvilágot, teljesen feltöltődöm közben. A legjobban azt az érzést szeretem az egészben, amikor sikerül egy olyan trükk, amit hetekig vagy akár hónapokig próbáltam, de az is felemelő, amikor egy olyan mozdulatsor jön össze, amihez ki kell lépnem a komfortzónámból.”

Bernadett

„Mindig is mozgatott a deszkázás, de nem volt merszem elkezdeni. Longboarddal gurulgattam egy barátommal először úgy nyolc évvel ezelőtt, majd a gimiben lettek olyan fiú barátaim, akiket szintén érdekelt a gördeszkázás, így közös erővel kezdtük el együtt – mondja a huszonhárom éves Bernadett, aki ma már félprofiként deszkázik. – Az első trükköket nehéz volt megtanulni, kicsit le is lankadt a motivációm, de amikor sok-sok próbálkozás után sikerült végre egy kickflippet csinálnom, újra megjött a lendület.

Bernadett

Nem sokkal később alakult a Girl Skate Session, ahol lányokkal együtt deszkázunk hetente. Ott fejlődtem a legtöbbet, de közben fiúkkal is eljártam deszkázni, így könnyű volt fejlődni” – mondja a kistarcsai diák, aki a sportban azt szereti a legjobban, hogy összehozza az embereket, különböző helyi parkokban lehet segítséget, új barátokat, összeszokott társaságot találni.
„Teljes szabadságom van benne, hogy mikor és hol csinálom, magamnak osztom be az edzési időt és a célokat. Nagy önbizalmat ad a tudat, hogy miket tudok megcsinálni, hogy kizárólag rajtam múlik minden, így az önmagamba és a képességeimbe fektetett bizalom is nő. Eleinte nem igazán örült neki a családom, mert »nem kislánynak való sport«, mára azonban már lelkesen szurkolnak, és büszkén hallgatják az eredményeimet. Sokan a barátok közül is meglepődtek, de ma már inkább menőnek tartják, mint furának. Minél tovább szeretném csinálni, ameddig csak bírják a lábaim.”

Csengele

„A gyerekkoromat jórészt tanyákon töltöttem, ahol sosem találkoztam egyetlen gördeszkással sem, viszont tizenegy évesen kis ideig Új-Zélandon tartózkodtunk, ahol az óceánparton számos deszkapark volt. Itt találkoztam először gördeszkásokkal.

Csengele

Emlékszem, már akkor is nagyon megfogott ez a sport, de ennek ellenére egészen huszonhárom éves koromig nem került deszka a lábaim alá  – meséli a fotós Csengele, aki 2020-ban Londonban ragadt a pandémia idején, a deszka pedig előkerült. – Amíg a deszkaparkok le voltak zárva, London utcáin és parkjain gurultam, aztán amint lehetőség nyílt a deszkás parkok látogatására, én is elkezdtem járni” – mondja a lány, aki azon túl, hogy folyamatosan fejleszti magát, a női gördeszkás közösség támogatásán dolgozik: rendszeresen tart foglalkozásokat, másfél éve pedig a lányokkal életre hívta a @faya_skate közösségi teret is. Az épületet maguk újították fel: festettek, szigeteltek, tetőteraszt építettek és még az áramot is bevezették. 
„Van egy félcsövünk, amin tudunk deszkázni, és arra is van tér, hogy eseményeket tartsunk. Egyre többen vannak lányok, akik elkezdenek deszkázni, de egy támogató közösség nélkül a többségük rövid időn belül  abbahagyja.

Kevés az olyan  lány ma Magyarországon, aki nem csak gurulni tud a deszkával, de trükközni is, éppen ezért szeretném továbberősíteni és építeni a közösségünket, hogy még több lánynak legyen lehetősége olyan helyen deszkázni, ahol komfortosan érzik magukat és tudnak fejlődni.”

Csengele számára a gördeszka az első sport, amiben igazán bele tudott habarodni. „Szeretem, hogy nagyon egyszerű új emberekkel megismerkedni. Bárhová megyek, elég egy deszkaparkot meglátogatni ahhoz, hogy a helyiekkel ismerkedjek. Szeretem, hogy egy deszkás közösségben a gyerekektől kezdve a tiniken és fiatal felnőtteken keresztül a gyerekes szülők is jelen vannak. Nem mellékes, hogy ez a legjobb közlekedési eszköz. Amióta deszkázom, a városban való közlekedés sokkal élvezetesebb és gyorsabb lett. Imádom a sebességet, azt hogy lehet vele száguldozni, miközben minden egyes mozdulatra oda kell figyelni, ami akkora koncentrációt igényel, hogy közben nem igazán lehet másra gondolni, vagyis kikapcsol. Szeretem, hogy egy-egy trükk megtanulásra során akaraterőt kell találnom magamban, hogy ne adjam fel.”
Csengelét bár támogató közeg veszi körül, az utcán nem tudnak szó nélkül elmenni mellette. „A város utcáin sétálgató férfiaktól sok atrocitás ért, mint mindannyiunknak, nekem is nap mint nap oda szoktak szólni. Sokan úgy érzik, mindenképpen fel kell hívniuk a figyelmet arra, hogy egy nő áll a deszkán. Van aki leszól vagy utánam ordibál, hogy vigyázzak magamra, mert a végén még elesek. Olyan is akad, aki a külsőmre tesz megjegyzéseket vagy elkezd kötekedni, hogy most biztos igazán menőnek érzem magam. Még több a beszólás, ha többen vagyunk. Erről sokat beszélünk a lányokkal, próbálunk rájönni, hogy az ilyen megszólalásokat hogyan lehet lereagálni és figyelmen kívül hagyni.”

A képekért köszönet riportalanyainknak. Kiemelt kép: Canva