1. Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?

Fényélmény. Keleti fekvésű szobánk volt, és engem négyéves koromtól a rám ragyogó nap ébresztett.

2. Mi az, amit sosem kérdezett meg a szüleitől, pedig meg kellett volna?

Gyerekként nagyon foglalkoztatott a halál. Aggódtam, mi lesz velem, ha a szüleim nem lesznek, közben, mint a legtöbb gyerek, én is azt hittem, hogy édesanyám halhatatlan. Halállal kapcsolatos kérdéseket mégsem tettem föl soha.

3. Mi az, amit az életben a saját kárán tanult meg?

Hogy nem szabad verekedni. Hét-nyolc évesen nagyfiú voltam, és az én időmben ez azt jelentette, hogy volt bicskám. Egyszer dühből belevágtam a barátom lábába, és ez máig bánt. Attól kezdve megtanultam az indulataimat kezelni.

4. Kitől kellene bocsánatot kérnie, és miért?

Senkitől, mert soha nem volt ellenségem, és ezért hálás vagyok a sorsnak. Haragra nem pocsékolom az időt. Az pedig, ha irigykedtek rám, kifejezetten boldoggá tett egész életben.

5. Hogyan néz ki egy tökéletes napja?

Hajnali négykor Balatonszárszón meghallom, hogy fütyül egy rigó. Aztán kettő. Majd egy egész kórus. Így indul a tökéletes nap. A dél attól csodás, hogy bográcsban fő a gulyás, az öreglebbencs, és ebédelünk egy jót. Az este pedig, ami kilenc után következik, kifekszem a csillagos ég alá, és csodálom az égboltot. Ez onnan ered, hogy apám gyakran kivitt a cséplőgéphez, és ott nem tudtam aludni, így korán megbarátkoztam az éjszaka fényeivel. Mostanában meg már beleszédülök a látványba, az eget ősemberi áhítattal bámulom, különösen amióta megleptem magam egy négyszázszoros nagyítású távcsővel. A csillagos égről verset is írtam, de még egy ideig megtartom magamnak.

6. Hol ette életében a legjobbat, és mi volt az?

Tanyákon, nyaranta, a rokonoknál. A vízi cibere ízét ma is érzem. És ez nem más, mint gémeskútból húzott jéghideg víz, kis cukor, ecet, beleáztatva néhány darab kenyérhéjjal.

7. Ha földet örökölne, mit tenne vele?

Visszaadnám a természetnek, a madaraknak, mókusoknak. Áldásnak tartom, hogy én egy olyan világba születtem, ahol még együtt éltünk az állatokkal, a természettel, része voltam a környezetemnek.

8. Mire nem sajnálja a pénzt?

Könyvekre számolatlanul költök. A másik őrületem a zene, tehát lemezekre.

9. Mire sajnálja legjobban az időt?

Állandó időzavarban vagyok, nekem kevés a huszonnégy óra. Ezért nem fecsérelem értekezletekre, konferenciákra. Viszont képes vagyok órákig sétálni, szeretem a látszólagos semmittevést, amikor csak az ember agya dolgozik. Az önállósághoz sok szabadidő kell.

10. Mit változtatna meg, ha bármit megtehetne?

A világon semmit, csak az emberek lelkét nyomnám nagy erővel, a szeretet felé.

+1. Ha van mennyország, hogyan fogja köszönteni az Úristent a túloldalon?

Nem bírok betelni az élettel, de ha vége a dalnak, megköszönöm, és nincs jobb gondolatom, mint Vörösmartynak: „Köszönjük, élet! áldomásidat, / Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

Az interjú eredetileg a Nők Lapja 2016/3. számában jelent meg.

Fotó: Csibi Szilvia