Engedelmesség helyett együttműködés. Mi fán terem a családi csapatépítés?

Milyen kép él bennünk az ideális családról? Olyan közösségé, ahol mindenki teszi a dolgát, a szülők meghatározzák a kereteket, a gyerekek pedig szót fogadnak? Vagy olyané, ahol ugyan elő fordulnak konfliktusok, ám azokra együtt igyekszünk mindenki számára használható megoldásokat találni? A szakértők szerint a realitásokhoz az utóbbi áll közelebb – lássuk, hogy működik mindez a gyakorlatban! Csiki Judit írása.

Minden családban előfordulnak visszatérő konfliktusok: ilyenek például a reggeli rohanás vagy az esti lefekvés körül csoportosuló viták, vagy a testvérek egymás közötti csatározásai. Talán nincs is szülő, aki néha ne kívánná azt, bárcsak képes lenne az egész család egy csapatban játszani – lehetőleg úgy, hogy senki ne akarja magára ölteni a teljhatalmú vezető szerepét, mégis mindenki kivegye a részét az erőfeszítésekből.

Mi a titka a lelkesedésnek?

Az együttműködés kereteinek kialakítása kétségtelenül munkás dolog. Sokkal több erőt, energiát igényel, mint az egyszerű parancsuralom, ahol a szülő diktál, a gyerek pedig engedelmeskedik. A befektetett munka azonban sokszorosan megtérül, mert egy ilyen csapatban a gyerekek együttműködése nem a retorziótól való félelmen alapul, hanem belülről fakad. Ráadásul, akit így neveltek, mások felé is sokkal nagyobb empátiával képes fordulni.

„Nem az a lényeg, hogy a problémákra a szülő találja meg a megfelelő megoldást, hanem az, hogy bármi is lesz végül a döntés, azt együtt dolgozza ki a család – mondja Turáni Szabolcs érzelmiintelligencia-tréner, aki feleségével és trénertársával, dr. Skita Erikával hét év alatt több mint 1200 családnak igyekezett átadni azokat a módszereket, amelyekkel a kiabálás és a büntetés helyett valódi csapattá szerveződhet a család. – A gyerek ugyanis akkor lesz igazán lelkes, hogy a közösen kidolgozott megoldásokat átültesse a gyakorlatba, ha azokban benne vannak az ő erőfeszítései és az ő szempontjai is.”

Reakcióink, és ami mögöttük van

„Ahhoz, hogy csapatként tudjunk együttműködni, nemcsak a gyerekeket kell a hagyományos értelemben nevelni. A szülőknek is dolgozniuk kell magukon, hiszen sokszor egyszerűen az a konfliktus alapja, hogy belefeszülünk a helyzetbe, a gyerek pedig ezt tökéletesen érzi rajtunk, és ő is megmakacsolja magát – teszi hozzá Nagy-Sverteczki Zsófi a, Erika és Szabolcs tréningjeinek korábbi résztvevője, aki férjével, dr. Nagy Csongor Istvánnal a mindennapokban szintén alkalmazza a tréningeken tanultakat. – Néha érdemes a dolgok mögé nézni, illetve szemügyre venni, hogy miért vált ki belőlünk szülőként egy bizonyos viselkedés egy adott reakciót.”

Zsófi a és Csongor nagyobbik, hétéves gyermeke például meglehetősen határozott egyéniség, már kiskorától pontosan tudja, mit akar, és attól nehéz eltéríteni. Zsófiáék eleinte küzdöttek ezzel a „makacssággal”, de a tréningek hatására rájöttek, hogy ez valójában nagyon is jó tulajdonság. A kisfiú ugyanis épp határozottságának köszönhetően tud kiállni magáért, és ha megtalálják hozzá a „kulcsot”, vagyis olyan szabályokat állítanak fel számára, amelyeket képes belsővé tenni, akkor azokat minden körülmények között betartja, sőt, a kishúgával szintén betartatja. Persze mindez sokkal több időbe telik, mint egyszerű, tekintélyelvű parancsokat kiadni, ám nagyon is megéri.

A cikk még nem ért véget, a folytatást keressétek a Nők Lapja Psziché 2017/8. lapszámában!

Szöveg: Csiki Judit

Fotó: Pályi Zsófia