Minden bizonnyal aligha akad valaki, aki ne szorongott volna már élete során egy-egy megoldandó matematikai feladat láttán (itt tesztelheted, hogy mennyi mindenre emlékszel az általános iskolai matekpéldákból). Ami viszont kevésbé nyilvánvaló, az az, hogy az úgynevezett matematikai szorongás valódi probléma, ami számtalan diákot érint a világban. Nemzetközi felmérések szerint az általános- és középiskolások több mint egyharmada érzi magát stresszesebbnek, ha matematikai feladatokat kell megoldaniuk – és ugyanez vonatkozik minden ötödik felnőttre is. Ugyan a jelenség tudományosan elismert, mégis keveset foglalkozik vele a közvélemény – olyannyira, hogy a Maths Anxiety Trust civil szervezet éppen azért jött létre, hogy rávilágítson a probléma fontosságára.
Hiszen a matematika egy szükséges készség, amit életünk végéig használnunk kell. Ám ha mindehhez irreális elvárások, illetve szorongás is társul, nemcsak alacsony önértékeléshez, de nehézségekhez is vezethet a későbbi munkavállalás, illetve az egyéni életvezetés (például pénzügyeink rendezése) területén.
A legtöbb diák félelme a teljesítménykényszerből fakad
Aki pedig szorong, tudvalevő, hogy nehezebben teljesít, rosszabb eredményeket ér el, és kevésbé lesz felkészült a matematikai kihívásokra a felsőoktatásban. Kutatásokból például kiderült, hogy a legtöbb diák attól tart ilyenkor, hogy butának fogja tartani őket a környezetük, így ha rossz tapasztalatok érik őket a számok világában, hiába vonzódnak például a természettudományokhoz, inkább más pályát választanak – magyarán szűkülnek a későbbi karrierlehetőségek is. Az agyi aktivitás nagy részét ilyenkor ugyanis a félelem, és nem a feladat megoldása köti le, így
nagyon fontos lenne, hogy a környezet megértse, segítse, és ne elítélje azokat a fiatalokat, akiknek problémát okoznak a matematikai feladatok.
A szakértők szerint három szorongó diákból ketten vérrel-verejtékkel ugyan, de képesek jól teljesíteni a témában, tehát nem feltétlenül lehet összefüggés a gyenge számolási képességek és a szorongás mértéke között – amiről bizony többek között Thomas Edison és Charles Darwin is tudnának mesélni.
Megnyugtatásképp tehát, még a legzseniálisabb tudósnak is meggyűlhet a baja a számokkal – íme, néhány kiváló szakember, akik megugrották a nehézségeket, és akikből kicsik és nagyok is erőt meríthetnek a tanévre.
Michael Faraday, az elektromágnesesség atyja
Michael Faraday 1791-ben egy kovácsmester fiaként született Londonban. Többek között ő találta fel a Bunsen-égő néven ismertté vált hőforrás első változatát, ő építette az első villanymotort, illetve az első elektromos generátort, és jelentős eredményeket ért el az elektromágnesesség és az elektrokémia fejlődésében.
Bár matematikai képességei hagytak némi kívánnivalót maguk után. Amikor 1846-ban felvetette elméletét, miszerint a látható fény az elektromágneses spektrum egyik formája, tudós kollégái figyelmen kívül hagyták, tekintve, hogy matematikai bizonyítékokkal egyszer sem tudta alátámasztani hipotézisét. Igazát végül James Clerk Maxwell skót fizikus bizonyította 18 évvel később, aki a Faraday-féle elképzelések szellemében dolgozta ki egyenletét az elektromágneses terek létezéséről.
Alexander Graham Bell, a telefon szabadalmaztatója
A skót fizikus gimnazistakén igazi se veled, se nélküled kapcsolatban állt a matematikával. Állítólag értékelte, sőt, értette is a tantárgy rejtelmeit, de maguk az órák kifejezetten untatták, így soha nem jutott el egy-egy egyenlet megoldásáig, ami bizony a jegyein is meglátszódott – legalábbis Robert V. Bruce amerikai történész könyve szerint.
Ennek ellenére – hála a természettudományok iránti szenvedélyének – 1876-ban feltalálta a távbeszélő-vezetéket, vagyis a telefont, és mivel édesanyja szinte teljesen siket volt, a siketoktatás gyakorlati rendszerét is kidolgozta.
Charles Darwin, a biológia kiemelkedő alakja
Az angol természettudós a Cambridge-i Egyetem hallgatójaként soha nem rejtette véka alá, hogy gyűlölte a matematikát. Annak ellenére, hogy ő a biológiai evolúciós elmélet atyja, kifejezetten lassan haladt a természettudományos tantárgyakkal.
„Megpróbálkoztam a matematikával, a munka azonban visszataszító volt számomra. Nem láttam semmi értelmét az algebrának.
Ostoba voltam és türelmetlen – később megbántam, hogy nem akartam megérteni a matematika rejtelmeit”
– írta jegyzetfüzetében az 1800-as évek közepén.
Thomas Edison, a fonográf megálmodója
Az 1847-es születésű amerikai üzletembert nem véletlenül tartják minden idők egyik legnagyobb feltalálójának: több mint 2300 szabadalom fűződik a nevéhez, melyek közül talán a fonográf (vagyis a világ első hangrögzítője) és az izzólámpa felfedezése a leghíresebb.
Pedig szinte semmit nem konyított a matematikához. Találmányainak matematikai alapjait felbérelt matematikusok – köztük Charles Proteus Steinmetz és Francis Robbins Upton – segítségével dolgozta ki, kiknek munkássága azt is lehetővé tette számára, hogy laboratóriumi kísérleteket végezzen az izzólámpák, illetve az elektromos áramelosztás területén. Végtére is csapatban az erő, segítséget kérni pedig nem szégyen – amit Edison egy percig sem félt beismerni.
Jack Horner őslénykutató
Az Amerikai Egyesült Államok legismertebb őslénykutatója elsőként fedezte fel a ’70-es években, hogy egyes dinoszauruszok márpedig tényleg gondoskodtak az utódaikról, miután kikeltek a tojásokból. De kutatásai mellett közreműködött a Jurassic Park-filmek forgatásain is – dr. Alan Grant (Sam Neill) karakterét részben például róla mintázták.
Paleontológiai sikerein pedig igencsak meglepődhettek egykori tanárai, hiszen Horner rendkívül gyenge tanuló hírében állt az általános iskolában, az egyetemen pedig olyan rosszul teljesített, hogy végül félbehagyta tanulmányait, és sosem szerzett zoológiából diplomát. Elmondása szerint az írással, olvasással és a matematikával gyűlt meg a baja – mint később kiderült, a diszlexia miatt, amit nem ismertek fel időben. Ezután önerőből, hangoskönyvek segítségével képezte magát tovább – a 77 éves tudós jelenleg a Montana állambeli Museum of the Rockies őslénytani kurátoraként tevékenykedik.
Kiemelt kép: Getty Images