A mindennapi rutin biztonságot ad. Tudom, hogy reggelente a metró elejére érdemes felszállnom, hogy majd közel legyek a mozgólépcsőhöz. Bízhatok abban, hogy a kávézóban, ahova évek óta járok, holnap is tudni fogják, hány cukorral iszom a kávét. Tudom, hova mehetek, ha beteg vagyok. Jó eséllyel tudom azt is, mit csinálok majd holnap. Viszont ha jövő […]

A mindennapi rutin biztonságot ad. Tudom, hogy reggelente a metró elejére érdemes felszállnom, hogy majd közel legyek a mozgólépcsőhöz. Bízhatok abban, hogy a kávézóban, ahova évek óta járok, holnap is tudni fogják, hány cukorral iszom a kávét. Tudom, hova mehetek, ha beteg vagyok. Jó eséllyel tudom azt is, mit csinálok majd holnap. Viszont ha jövő héten az árvíz lemosná a villamost a Margit hídról, és Budapest – a mindennapi rutinommal és az emlékeimmel együtt – Antarktiszként merülne el a víz alatt, nekem pedig örökre el kellene menekülnöm, valószínűleg gondterhelt lennék.

Ahogy gondterhelt lehetett az a huszonöt millió, a világ másik felén élő ember is, akinek a klímaváltozással járó árvíz és hurrikán miatt kellett elhagynia az otthonát. Legalábbis azokon a videókon, amelyeken zsákot cipelnek a gyerekek is, és csónakkal menekítik ki a bottal sántikáló időseket, senkinek sincs jókedve.

Novemberben 184 ország tizenötezer tudósa nyílt levélben figyelmeztette az emberiséget, hogy a környezetszennyezésre és az erdőirtásokra visszavezethető klímaváltozás „különösen okot ad az aggodalomra”. Persze ez a téma is olyan, mint a politika, különböző szekértáborok vitatkoznak. Vannak, akik ezt sima hisztériakeltésnek tartják, mondván, hogy az éghajlatváltozás független az emberektől. Szerintük a klímakutatók csak újabb pályázati pénzeket akarnak leaakasztani. Legyen igazuk.

Meg hát tényleg kényelmesebb így. Én se szívesen mondanék le önként a civilizáció előnyeiről, zavarna, ha másfél napig kellene zötykölődnöm egy lovaskocsin, hogy eljussak Sopronba. De azért ha az ember sétál egy nagyot az erdőben, az öreg, bölcs fák között, legbelül érzi, hogy a modern világ már nincs összhangban a természettel. Nincs harmóniában az élettel.

Apropó: fák. Sivarama Swami krisna szerzetes azt mondja, az emberiség már eleget fejlődött, így is kizsákmányoljuk a bolygót, inkább fogyasszunk kevesebbet, legyünk boldogok azzal, amink van. „A fák is csak egy pontig nőnek – mondja. – Nem nőhetnek, és nőhetnek, és nőhetnek folyamatosan. Ha túl magasra nőnek, kidőlnek.”

Pór Attila