– Eredetileg fogorvosnak készültem, kétszer futottam neki a felvételinek, de nem sikerült – emlékszik vissza az egri születésű Vályi Bence, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy bejusson az egyetemre. Leérettségizett kémiából, nyelvvizsgát tett angolból a pluszpontokért, élete rendezője mégis más történetet álmodott neki. 

– A sikertelen felvételi után egy buszmegállóban várakoztam, amikor meghallottam két srácot, ahogy arról beszélnek, hogy Új-Zélandon és Ausztráliában léteznek úgynevezett hiányszakmavízumok. Otthon rákerestem a neten, és kiderült, az asztalos olyannyira a hiányszakmák közé tartozik arrafelé, hogy ötven éve szerepel a vízumlistán. Hamar összeállt a fejemben a forgatókönyv: olyan helyen tanulom ki a szakmát, ahol szörfözni is tudok – meséli Bence, akit gyerekkora óta vonz a víz, úszott, vízilabdázott, szörfözött, búvárkodott. Az akkor húszéves fiú megszerezte az asztalosbizonyítványt, és pizzafutárnak állt, hogy előteremtse az induló tőkét és a repülőjegy árát, ez utóbbi már akkoriban közel félmillió forintra rúgott. 

Szörf és asztalosság

– Az első bejelentett munkahelyem Új-Zélandon volt, ott két és fél évet töltöttem. Ezt követően Máltán éltem két, Tenerifén egy évet, majd ugyanezzel a vízummal Ausztrália felé vettem az irányt. Minden országban mást csináltam, eltanultam technikákat, megoldásokat, de volt, hogy egy ládagyárban szögbelövőztem egész nap. Nem bántam, akkoriban nem érdekelt más, csak az, hogy párhuzamosan tudjam űzni az asztalosságot és a szörfözést. Így lett belőlem asztalos, ami, hozzáteszem, a fogorvossal rokon szakma: fúr, farag az is.

A fiatal mestertől sokan megkérdezik, megannyi kalandos év után miért jött haza. Válasza kézenfekvő: 

– Itthon vállalkozásba kezdeni sokkal egyszerűbb, mint egy vadidegen országban. A munkavállalói vízummal nem találtam olyan műhelyt, ahol elindulhattam volna, az eszközpark kialakításához szükséges hitelhez is állandó tartózkodási vízum kell. Ennek megszerzéséhez három-négy évet kellett volna lehúznom egy műhelyben. Bevallom, a nyolc év alatt, amíg a fél világot bejártam, a szörfözés volt az első, a munka csak másodlagos. Miután kiszörföztem magam, a munkában pedig nem tudtam megvetni a lábam, hazajöttem. 

A gyerekbútor ötletét Bence lehetőségei adták. Kicsi helyiséget bérelt, teherautójába csak kisebb bútorok fértek fel, de arra is gondolnia kellett, hogy olyan termékeket gyártson, amiket egymaga is elbír, és össze is tud szerelni. 

– A Tetovált asztalos név két perc alatt pattant ki a fejemből, aminek hallatán szinte biztos, hogy senki sem a gyerekbútor műfajára asszociál. Imádom az oximoronokat (egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmak szoros egysége – a szerk.) – teszi hozzá, és nem rejti véka alá, a brand felépítése mögött nem volt semmiféle tudatos tervezés, Instagram-oldalán a gördeszkás képek mellett helyet kaptak a formabontó és izgalmas bútorok is – például a bővíthető, gördeszkapálya formájú gyerekágy tárolókkal –, az emberek pedig elkezdték követni. A megrendelőknek köszönhetően portfóliója egyre csak bővül, a munkák között olyan különleges elemeket is találni, mint a Montessori-tükör, és megannyi játék, ami a gyerekek mozgását és fejlődését segíti. 

Kérdésemre, hogy a tetoválásai mit rejtenek, egyszerű választ ad: 

– Egy részük a punk-rock zenei műfajhoz köthető, de nem hiányozhat a gördeszka, a szörf és a szakmám sem. Olyan is van, aminek semmi jelentése nincs, egyszerűen csak tetszik, és kész.

Adni jó!

Bence munkássága akkor kapott igazán reflektorfényt, amikor beindította a fenntarthatósággal foglalkozó workshopjait, amelyek során a műhelyben keletkező, zsákszámra felhalmozott hulladékfát kezdték el feldolgozni. – Az újrahasznosítás ötlete egy édesanyáé, akinek a kertjében egy kisebb játszóteret építettem. Visszamentem a műhelybe, elkészítettem egy építőkockaszettet, majd elvittem a gyerekeinek. Nagyon boldogok voltak. Azóta nemcsak a szívügyem a fenntarthatóság, de legnagyobb szomorúságom is, hogy a sok megrendelés mellett pont arra nem jut idő, hogy megtaláljam a lehetséges kreatív utakat, például hogy bemenjek a Műegyetem polimertechnika tanszékére, és megtudjam, mihez kezdhetnék a rengeteg fűrészporral. 

Idővel a zero waste workshopok beindultak, Bence pedig újra gondolt egy merészet: