Előző cikkemben azzal foglalkoztam, miért nem érdemes elhamarkodottan ítéletet mondani, és mit fontos átgondolni, mielőtt kéretlen véleményünkkel illetnénk valakit. Most nézzük meg a másik oldalt! Mit tegyünk, ha nekünk szólnak be, hogyan érdemes közelíteni ahhoz, aki bánt?

Pontosan mire gondoltál?

Mindannyian tapasztaljuk, mennyire rosszul tud esni, amikor valaki negatív megjegyzést tesz ránk. Az online világban ez ismeretlen emberek között is gyakran előfordul, és könnyen csúnya vitába, veszekedésbe, személyeskedő adok-kapokba torkollik. Ha van hozzá türelmünk, érdemes a bántó megjegyzést hallva vagy olvasva nem azonnal visszavágni, hanem nagy levegőt venni, és elgondolkozni, mielőtt visszaszólunk.

Velem is megesett, hogy az online térben egy írásomra valaki beszólt. Épp volt egy kis időm, és elég nyugodtnak is éreztem magam, ezért vettem a fáradságot, hogy visszaírjak neki. Olyasmit üzentem, hogy el tudom képzelni, hogy neki most éppen nehéz, és a saját tapasztalatai alapján gondol valamit, de úgy érzem, félreérti a szavaimat. Az illető visszaírt, hogy ne haragudjak, és lehet, hogy valóban rosszul vette ki magát a megjegyzése, csak hát ő most haragszik a világra, elege van. Szépen elsimult a feszültség, én pedig újra megtapasztaltam, hogy valóban csak egy hajszálon múlik, merre kanyarodik egy-egy beszélgetés. 

Azt hiszem, a megértés szándéka a kulcs az ilyen helyzetek megoldásában. Amikor negatív megjegyzéssel szembesülünk, érdemes rákérdezni, hogyan gondolja a másik, amit írt vagy mondott. Talán nem is sejtjük, mennyi félreértést tisztázhatunk ezzel az egyszerű kérdéssel: „Pontosan mire gondoltál, amikor ezt mondtad?” Minden szó fontos, de azt is látnunk kell, hogy egy-egy szó egészen mást jelenthet mindannyiunk­nak a szaktudásunktól kezdve az aktuális érzelmi állapotunkon át ezer okból kifolyólag. A „Hülye vagy!” például­ valakinek családi körben is megengedhető bohóckodás, míg másnak már durva vulgaritás. Nem tudhatjuk, ezért jobb, ha megkérdezzük, a másik hogy értette, amit mondott. Indokolhatjuk a kérdésünket például így: „Nehéz volt nekem, amikor azt írtad, mert én így és így értettem.” Sok esetben az lesz a válasz, hogy „Dehogy, nem is azt akartam ezzel mondani!”, bizonyos helyzetekben pedig az derül ki, hogy „Igen, jól értetted.” Ebben az esetben is elindulhat egy normális párbeszéd, hiszen a másik érezheti részünkről a tisztázó szándékot.

Harcra hangolva

Egy fokkal nehezebb a dolgunk azzal, aki amolyan harcra beállítódott típus. Az a hasonlat jut eszembe, amikor egy sokat bántott kutyához közelítünk: előfordulhat, hogy ő a simogatásra nyújtott kezünkhöz is odakap, mert a fenyegetettséget szokta meg, az a tapasztalata, hogy aki hozzá fordul, attól szenvedésre számíthat. Kicsit hasonlóképpen működik az ember is, ha túl sok bántás érte. Akár egy tisztázó kérdést is támadásnak érezhet, amire viszonttámadással reagál. Az az emlék is felötlik bennem, amikor vezetés közben észrevettem, hogy egy másik autós bekapcsolva felejtette az elakadásjelzőt. A pirosnál mellé érve intettem neki, próbáltam jelezni a problémát, mire flegmán odalökte, hogy mi bajom van. Amikor megértette, mit akartam mondani, megszelídült, nem győzött elnézést kérni és köszönetet mondani. (Az is érdekes, vajon miért olyan a közhangulat, hogy ha egy idegen megszólít minket, egyből arra gondolunk, hogy bántani akar…)