Dr. prof. Ian Wilmut 1997-ben lett világhírű, miután csapatával sikeresen „megalkotta” Dolly bárányt, az első érett petesejtből klónozott emlőst, aki genetikailag tökéletesen megegyezett eredeti másával. Bár eleinte kényes etikai kérdéseket vetett fel, áttörésük új távlatokat nyitott a tudományos világában. A Roslin Intézet – ahol Dr. Wilmut évtizedekig dolgozott –, közleményben tudatta, hogy a Parkinson-kór szövődményei okozták a tudós halálát.
Ian Wilmut 1944. július 7-én született Hampton Lucyban, egy Stratford-upon-Avon melletti aprócska angliai faluban. Szülei, Leonard és Eileen matematikatanárok voltak. A Nottinghami Egyetemen mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, mígnem 1967-ben egy laboratóriumi nyári gyakorlat az embriológia felé fordította érdeklődését. Ezután a cambridge-i Darwin Egyetem posztgraduális hallgatója lett, ahol végül 1971-ben az állati géntechnológia területén doktorált (disszertációját a vaddisznóspermák fagyasztásáról írta). 1973-ban az Edinburgh melletti Roslinban működő Állattenyésztési Kutatási Szervezet (ABRO) tudományos főmunkatársa lett, és ő vezette azt a csapatot, mely az első fagyasztott embrióból származó borjút, Frostie-t hozta létre.
Forradalmasította az állattenyésztést
Az embrionális sejtekből történő klónozás tehát korábban is ismert eljárás volt, és részben szintén dr. Wilmut nevéhez köthető: 1995-ben kutatótársával, a 2012-ben elhunyt Keith Campbell biológussal létrehozták Megant és Moragot, a két juhembrió sejtmagjának átültetéséből született egypetéjű ikerjuhokat. Mivel korábban is klónoztak már birkákat embrionális sejtekből, Megan és Morag soha nem kapott akkora nyilvánosságot. Az őket létrehozó technikai áttörés viszont lehetővé tette Dolly születését is, akit elsőként hoztak létre tenyésztett emlősejtből – egy hatéves finn dorset fajtájú nőstény juh emlőmirigyét, illetve egy skót feketearcú, szintén nőstény juh petesejtjét kombinálva.
Wilmut és Campbell mintegy 300 kísérletéből csak egyetlenegy embrió, azaz Dolly bizonyult életképesnek, akit egy skót feketearcú béranya hozott világra. Amikor 1996 júliusában megszületett, dr. Wilmut nem volt biztos abban, hogy Dolly (aki egyébként Dolly Parton énekesnő után kapta a nevét) életben marad, és úgy döntött, hogy titokban tartja a hírt, míg az állat el nem éri az egyéves kort.
Futurisztikus téveszmék és etikai kérdések
Dolly születése 1997-ben pedig bombaként robbant a címlapokra. A géntechnológiai fejlődés heves reakciókat váltott ki a tudományos világban, félelmeiknek pedig politikusok, illetve más kutatók is hangot adtak, akik – tartva a következő tudományos lépésétől –, az emberi klónozás azonnali betiltását követelték.
Bár óva intették attól, hogy Istent játsszon, a félelmeket maga dr. Wilmut is megalapozottnak találta, és úgy döntött, hogy maga tájékoztatja szándékaikról a világot. Körbeutazta az Egyesült Államokat, ahol előadásokat tartott, és – megnyugtatva a közvéleményt – tömegek előtt beszélt nyilvánosan a tudományos áttörés valódi céljáról. Eredeti tervük az volt, hogy olyan tejet állítsanak elő, ami az emberi betegségek kezelésében használatos fehérjéket is tartalmazza, illetve olyan őssejteket hozzanak létre, melyeket a regeneratív gyógyászatban lehetne hasznosítani – elősegítve ezzel a károsodott sejtek és szövetek helyreállítását, illetve az olyan speciális betegségek kezelését, mint például az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS, melyben a világhírű tudós, Stephen Hawking is szenvedett).
Dr. Wilmut az emberi klónozás puszta gondolatát is „visszataszítónak” nevezte – részben a születési rendellenességek magas kockázata miatt, részben pedig azért, mert a társadalom minden bizonnyal soha nem fogadna el teljes értékű emberi lényként egy klónt.
„Az emberi klónozás megragadta a fantáziát, amit mi személy szerint sajnálunk és visszataszítónak tartunk”
– írta a 2000-ben megjelent Second Creation: Dolly and the Age of Biological Control című könyvében.
Bár Dolly képes volt utódokat nemzeni (hat bárányt hozott világra Daviddel, a walesi hegyi juhhal), az állatorvosok egy gyógyíthatatlan, jellemzően idősebb állatok körében megjelenő tüdőbetegség miatt altatták el 2003-ban. Preparált teste az utókor számára is fennmaradt, ami az Edinburghi Királyi Múzeumban került kiállításra. „Dolly a tudomány kedves, szelíd és barátságos arca, és egy nagy tudományos áttörés részese volt” – mondta Dolly halála után Wilmut a The New York Times interjújában.
Miután lenyugodtak a kedélyek, dr. Wilmut folytatta a kutatásokat. Annak ellenére, hogy kezdetben ellenezte az emberi sejtekkel történő munkát, 2005-ben mégis engedélyt kapott a brit kormánytól arra, hogy emberi embriók klónozásával állítson elő őssejteket – szigorúan azzal a kikötéssel, hogy az embriókat elpusztítják, még mielőtt életképessé válnának. A terápiás klónozás célja az agyban és a gerincvelőben lévő, az izmok működését szabályozó idegek megbetegedéseinek (motoneuron-betegségek) elemzése és későbbi kezelése volt, illetve a sérült szövetek regenerálása, ami különböző öregedéssel járó betegségek gyógyítását is lehetővé tenné. A tudós azonban egy alternatív technika javára felhagyott a lehetőséggel, miután egy japán tudóscsoport (Wilmut kutatásait használva) felfedezte, hogyan lehet őssejtet előállítani bőrsejtek segítségével, azaz embriók felhasználása nélkül. Ami a Parkinson-kór, valamint a stroke és szívinfarktus kezelését illeti, a szakember úgy vélte, hogy a japán a módszer sokkal nagyobb lehetőségeket rejt magában.
A professzor és Dolly öröksége
Sir Ian Wilmut professzor lefektette az őssejtkutatás alapjait, és egyike volt azon úttörőknek, akik a modern orvoslás fejlődését szolgálták. Megannyi izgalmas felfedezést tett az állat- és emberbiológia területén, Dolly sikeres klónozása pedig nagy lendületet adott a tudományos világnak: bár a technológia folyamatosan fejlődik, és továbbra sem tökéletes, a tudósok ma már nagy elánnal dolgoznak a kihalás szélén álló (vagy már kihalt) állatfajok újrateremtésén.
Az etikus, legális módszerekkel történő klónozásra Wilmut lehetőségként tekintett. Az egészségesebb és hosszabb emberi élet mindig is izgatta a tudományt – a modern géntechnológia, illetve dr. Wilmut munkássága pedig megnyitotta az utat a degeneratív betegségek kezelését célzó őssejtes kezelések és terápiák előtt is. Ugyan tevékenységét erkölcsileg sokan megkérdőjelezték, a tudóst 2008-ban lovaggá ütötték a tudományért végzett szolgálataiért. 10 évvel később, 2018-ban fedte fel a nyilvánosság előtt, hogy Parkinson-kórban szenved – ez volt egyébként az egyik olyan állapot, amellyel kutatásai során is foglalkozott.
Kiemelt kép: Sir Ian Wilmut professzor (Colin McPherson/Corbis via Getty Images)