Szülők visszatérő kérdése: Szükség van-e a memoriterekre, vagy felesleges terhelést jelentenek az amúgy is túlterhelt gyerekek agyának? Hogyan vélekedjenek a verstanulásról, a szabályok bemagolásáról? Megjegyzem: ez a felvetés leegyszerűsít valami lényegeset. Mert itt sokkal többről van szó.

A memoriterek jóval fontosabbak, mint gondolnánk, ezért nem érdemes őket az iskolai terhelés egyik főgonoszának tekinteni.

Egy korábbi alkalommal említettem, hogy a mnemotechnika (emlékezési kulcs, „trükk”) középső és nagycsoportos óvodás korban alakul és fejlődik ki. A rendszeresen ismételt énekek, kiszámolók, rigmusok, kis versek jókora „anyagrészt” tesznek ki, amit a gyerekek gond nélkül fel tudnak idézni, pontosan emlékezve a szövegre. Pláne, ha ezek ritmusos mondókák, melyeket megfelelő mozdulatokkal, úgynevezett kis- és nagymozgásokkal kísérnek. Ezekből nagyon gazdag a kincsestárunk.  

Ebben a korban a kicsik szívesen, játszva tanulják meg ezeket a memoritereket (mert azok), s évek után is elő tudják hívni. S jól teszik, mert megmaradnak, örökre bevésődnek például a családi autózások vagy otthoni munkák, főzés, teregetés közben énekelt játékos strófák, mondókák. Persze még inkább kedvet kapnak, ha a felnőttek is verselnek, énekelnek.

Iskoláskorban, úgy látom, a memoriterek ellen gyakran a szülők oltják be a gyerekeket. „Minek kell fejből az az idézet?! Majd »kiguglizod« a dolgozatban!”

A memoriterek (mértékkel adagolva) az emlékezeti rendszerünket nagyságrendekkel tudják bővíteni. S ami a mai világunkban oly fontos: gyorsítani. Közvetetten vagy közvetlenül gazdagítják, árnyalják a kifejezőkészséget. Például nemzetközi versenyek alkalmával a vita- és érvelési feladatokat ennek köszönhetően nyerik sorra a magyar diákok.