De jó, hogy nálatok nincs telezsúfolva a hűtő! – kiáltott fel lelkesen egyik kedves ismerősünk a minap, amikor úgy esett, hogy éppen az orra előtt nyitottuk ki a jégszekrény ajtaját. Gyanakodva néztem az arcát, de azon az ironizálás legkisebb jelét sem láttam, az elismerése valóban őszinte volt. Mi tagadás, valóban elég üresen kongott a hűtőszekrény, és még ami benne volt, annak a fele talán nem is igényelt volna hűtést. 

Nagyon ritkán fordul elő, hogy tele lenne a hűtőnk, és akkor sem tart sokáig. Valahogy minden rövid időn belül elfogy. (Ami meg nem fogy el pillanatok alatt, az soha nem fogy el, és végül ki kell dobni.) 

Rendszeresen előfordul, hogy hazajön valamelyik családtag, belenéz a hűtőbe, és a hangjában tetten érhető legkisebb lelkesedés vagy elismerés nélkül azt mondja, hogy „már megint nincs itthon semmi”. Ez de facto persze nem igaz, mert rengeteg minden van otthon, helyesebb lenne, ha azt mondaná, hogy „már megint nincs itthon semmi, amit én enni szeretnék”. Ez tényleg előfordul, mert a szűkös erőforrásokért folytatott evolúciós harcban bizony az győz, aki hamarabb ér oda. Most persze feltehetné valaki a kérdést, hogy miért nem lehet a szűkös erőforrásokat bővíteni, azaz mindenből annyit venni, hogy mindenkinek jusson. Nos, egy nagyon furcsa jelenség miatt, amire még semmilyen értelmes magyarázatot nem találtam. Arról van ugyanis szó, hogy bizonyos (kívánatos) dolgokból teljesen mindegy, hogy az ember egyet, tízet vagy százat vesz, egységnyi időn belül mind el fog fogyni. Két szelet csokoládé ugyanannyi idő alatt fogy el, mint tizenkettő. Példának okáért, hogy ez miként is zajlik: egyszer az egyik fiunk véletlenül rátalált az uzsonnacsoki-rejtekhelyre, és mire észbe kapott, tizenkét-tizennégy szeletet már meg is evett (a pontos mennyiség a mai napig vita tárgya). Szóval a szülő, ha jót akar magának, és kímélni szeretné a pénztárcáját, semmiből sem vesz egyszerre nagyobb mennyiséget – még akkor sem, ha akciós! Az ak­ciók ugyanis a legnagyobb csapdák. Az ember a jó üzlet reményében olyasmit is megvesz, amit nem is tervezett, és olyan mennyiségben, amire nincs is szüksége, amivel csak a fölösleges fogyasztást növeli, mert ha már van, akkor használjuk/együk meg. Szóval mi szép lassan leszoktunk arról, hogy nagy mennyiségben vásároljunk és bespájzoljunk, minden napnak megvan a maga baja, elég azzal foglalkozni.