Az akvárium tetején állunk, ahol irodák, zuhanyzó, búvárruha-szárító, szóval egy egész kis tengerbiológiai munkaállomás is található. Ide már földi halandók nem léphetnek be, csak olyanok, akik ennek szentelték az életüket – vagy néhány kóbor újságíró. Az etetés pontban dél előtt néhány perccel kezdődik. Rádai Károly a vízbe mártogat egy alkalmatosságot, ami kuttyogó hangot ad. (Horgászok is használnak ilyet, amikor harcsát szeretnének fogni.) A vízfelszín fodrozódni kezd, aztán megelevenedik. Lelki füleimmel hallom most A cápa című film zenéjét, de nem kezdik baljós háromszögek szántani a vizet, hanem egy barátságos kis kompánia gyűlik össze, és meglepően nyugodt a hangulat.
A dajkacápák szépen egymás mellé bújnak, és türelmesen várják a finom falatokat. Gondozójuk, Nagy Bálint egy méteres rúddal eteti őket. A rúd végén csipesz van, amelybe igazi ínyencfalatok kerülnek. Az ínyencfalatokat szándékosan nem tettem idézőjelbe, mert már tányéron is megvizsgáltam őket, és ha lenne itt egy kis olívaolaj meg friss durumtészta, mennyei spagettit rittyenthetnénk belőle, tenger gyümölcseivel. Rizzsel meg egy jó spanyol paellát… – de itt és most abbahagyjuk a főzőműsort, ami menet közben beindult a fejemben.
A csipeszből egyenként kapják meg a dajkacápák a kis polipdarabokat, a lazacszeleteket. Szörcsögő hangot adnak ki, ahogy beszippantják a finomságokat, és nyelnek vele egy kis levegőt is. Közben a gondozó néha megsimogatja-vakargatja a hátukat, a cápák pedig épphogy csak nem dorombolnak hozzá, mint valami gombolyaggal játszó kiscicák.
Bömbi, Döme, Nudli és a többiek
Hogy a babusgatás és a kitüntetett figyelem miért fontos, arról Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője mesél. – Az etetés egyfajta tréning is – mondja. – Az oroszlánfókákkal és az elefántokkal is tréningezünk – na meg a cápákkal is. Megvan a helyük, ahol megkapják a táplálékot. Közben figyelni kell arra, melyik mennyit eszik. Rendszeresen lemérjük őket – mutat egy táblára, amelyen valóban precízen vezetik az elfogyasztott mennyiséget és a cápák súlyát is.
A tréningnek éppen ez a lényege: a cápa kiúszik a sekély vízbe, és ide be lehet lógatni különböző eszközöket. Akár egy mérleget is, amellyel a vízből kiemelve a porcos halakat, mérhető a súlyuk. De ha egészségügyi vizsgálatra kerül sor, akkor is muszáj hogy a cápa kezes legyen. A cápák az evolúció legősibb halai, mégis van valamennyi „eszük”, sőt, a „személyiségükben” is megfigyelhető eltérés. Ha nem is olyanok, mint egy delfin, de azért készek az együttműködésre.
– Ezért a cápasuli név is – mondja Hanga Zoltán. – Itt nemcsak növesztjük a cápákat, de tanítjuk, neveljük is.
Természetesen a cápáknak nincs emberi mércével mérhető személyiségük, de a viselkedésük nagyon is eltérő. Nem véletlenül készült tabló róluk, az „1. d” osztályról. Nokedlit csak úgy emlegetik: „a kicsi” – mivel ő a legkisebb a csapatban. Nudli „a mindig éhes”. Gnocchi „a kedves”, mert ha búvár van a vízben, mindig keresi a közelségét. Margit „az első”, mivel ő érkezett először, Döme pedig „a nyüzsgő”, mert kéz és láb alatt van, ha kell, ha nem. Bömbi meg „a lusta”, és egyben a legnagyobb is. Már meghaladja a két métert és az ötven kilót.
Az óceánok évtizede
Az ebédnek nincs vége: most jön a második fogás. Varga Nikolett, Szilveszter Roland és Fülöp Dániel búvárruhát öltenek, és a vízbe merülnek. A friss rákokat már itt kapja meg a népes kompánia. És már nemcsak a dajkacápák ebédelhetnek, de a többi hal is. Például a szépségdíjas Phileas, aki „napközben folyamatosan úszkál, és semmi nem történhet a felügyelete nélkül”. Phileas zebracápa. Egy pillanatra megzavar, hogy ehhez képest pöttyös, de Hanga Zoltán felvilágosít, hogy a zebracápa fiatal korában csíkos, és csak felnőtt korára pöttyőzödik be. Van aztán atlanti gitárhal, aki úgy néz ki, mintha egy cápára rámentek volna úthengerrel. A fenéken bóklászik, és szintén nem veszedelmes típus. Egykedvűen lebeg egy óriás fűrészes sügér, és rajokban csavarognak a látványos denevérhalak, pompano makrélák, ezüstös holdhalak.
2018-ban Magyarországon másodikként létesült itt cápaakvárium. A dél-budai Tropicarium nagyon látványos, az állatkerti cápasuli viszont elsősorban tényleg iskola. Az itteni cápák arra „gyúrnak”, hogy ha elkészül a – sajnálatos módon a fejlesztésben most némileg megrekedt – hatalmas biodóm, beköltözhessenek a két és félmillió literes gigaakváriumba. Ott plexialagutak is várják majd a látogatókat, amelyek segítségével szinte a cápák között érezhetjük magunkat, valamint hatalmas üvegfelület előtt, amfiteátrumszerű nézőtérről lehet majd cápamozizni. Addig ezek az állatok itt nevelkednek és növekednek – évente egy nagy arasznyit.
Az itteni nagy medence hétszázezer literes. A harmincötezer literes kis medencében azok az állatok élnek, amelyek még kicsik ahhoz, hogy a nagyok közé kerüljenek. És van egy elkülönítő medence is. Ez arra való, hogy az új jövevényeket megfigyelhessék, egészen addig, amíg kiderül, teljesen egészségesek-e, és csatlakozhatnak-e a csapathoz. A 2021-től 2030-ig tartó időszakot az ENSZ az óceánok évtizedévé nyilvánította, a budapesti állatkert pedig csatlakozott a kezdeményezéshez. Hiába nincs óceánunk, a tengeri ökoszisztéma megismertetése nagyon fontos, hogy aztán megérthessük az egész Földét – a nagy egészet.
