Dorka négy éve özvegyült meg, és azt meséli, úgy érzi, férjével együtt a benne élő nőt is elvesztette. Kata egyedülálló anya, rengeteget dolgozik, és több mint két éve semmiféle kapcsolatba nem került egyetlen férfival sem. Berta két gyereket szült gyors egymásutánban, jelentős súlyfeleslege keletkezett, állandóan fáradt, úgy érzi, hajat mosni sincs kedve. Evelinnek el kellett távolítani a méhét, veszteségei között azt is számontartja, hogy a kulcsfontosságú női szervvel a nő is távozott belőle. De vajon törvényszerű, hogy mások véleménye és körülményeink befolyásolják, mennyire érezzük nőnek magunkat? A kérdést feltettük Páli Patrícia szakpszichológusnak. A válasz pedig egyszerűbb, mint gondolnánk, és a kulcsa az önbecsülésben rejlik.
Életünk alappillérei
Tény, hogy nem könnyű ma nőnek lenni. Bizonyos elavult hagyományok, generációs beidegződések még mindig meg akarják mondani, mitől nő a nő, és meddig bontogathatja szárnyait. A társadalmi elvárások sem könnyítik meg a dolgot: az egyedülálló nők például számos helyzetben érezhetik alsóbbrendűnek magukat, és hihetik el, hogy férfi nélkül nem teljes értékűek. És ezen csak ront az online társkeresők kegyetlen világa, ahol egy partnert kereső nő naponta több tucat vadidegentől kaphat elutasítást, és erősödhet meg abban az amúgy téves tudatban, hogy értéktelen ember, aki senkinek sem kell.
Szakértőnk szerint azonban a döntés mégis a mi kezünkben van, és csak rajtunk múlik, hogy körülményeink, az elvárások és a velünk történő események ellenére is olyan stabil-e az énképünk, hogy ébren tartja a bennünk élő nőt.
– Pszichológusként az a márkaszlogenem, hogy építsd tudatosan önmagadat! Építsd tudatosan a pályafutásodat! Olyan ez, mint két láb. És amíg ezt a két lábat én birtoklom és én mozgatom, tehát ura vagyok mind a személyes, mind a szakmai életemnek, addig önjáró vagyok – mondja Páli Patrícia. – Addig nő a nő, amíg meg tudja tartani ezt a két lábat. A személyes lábnak van egy nagyon meghatározó része, mégpedig az, hogy nő vagyok, és ha ezt a lábat nem adom át másnak, akkor a nőiségemet is én birtoklom, én irányítom. Amint azonban odaadom másnak, például a férjemnek, onnantól ezt a lábat már nem én kontrollálom. És amit nem én irányítok, afölött nincs hatalmam, és innentől a személyes részem, és azon belül az, hogy nő vagyok, már más kezében lesz, és minden egyes helyzetben más határozza majd meg, hogyan gondolkodhatok magamról nőként.
Zavaró tényezők
Abban, hogy milyen női kép alakul ki bennünk, fontos szerepet játszik a családi minta, mondja szakértőnk, és azt is hozzáteszi, részben már gyerekkorunkban eldől, hogyan gondolkodhatunk majd magunkról nőként, és hogy van-e szabadságunk nőiességünk felépítésében.
– Gyakori és nagyon nehéz eset, amikor már gyerekként sem valósulhat meg ez a tudatos személyes építkezés, csak a másik láb, a karrierépítés kap támogatást. Ha a gyerekkel folyamatosan azt éreztetik, hogy meg kell felelnie, jól kell tanulnia, azt kell tennie, amit a szülei mondanak, akkor már a családban kapott gyerekkori minta is olyan lesz, amelyből hiányzik a női kép.
Ezt követik aztán a társadalmi elvárások. A nők evolúciója arról szól, hogy hatalmas utat jártak be a családi tűzhely mellől. Tanulhatnak, dolgozhatnak, karriert csinálhatnak, sikeresek lehetnek. Ehhez azonban elvárások sokasága is kapcsolódik: egy nő legyen okos, tanult, csinos, de közben szüljön gyereket, legyen jó anya is. A mai napig nem igazán találtuk ki, a társadalom hogyan fogadja el a legjobban ezt az arányt, azaz meddig legyen egy nő ősanya, és meddig feleljen meg a modern elvárásoknak is.
Harmadrészt ott a párkapcsolat mint olyan tényező, amely szó szerint teljesen kihúzhatja a lábat alólunk. Nagyon sok nő nem úgy gondol magára egy párkapcsolatban mint önálló entitásra. Lehet magasan képzett, egzisztenciálisan stabil, munkahelyén akár sikeres vezetőként is dolgozó nő, a párkapcsolatban, házasságban mégis alárendelt szerepbe helyezi magát, leginkább azért, hogy a férfi ne érezze magát másodrendűnek az oldalán.
Ennek a kontrollnak a feladása sokszor nem gyengeségből, hanem megfelelési kényszerből adódik. Sok nő szeretne együttműködni a családdal, a társadalommal és a társával, és ennek érdekében olyan kompromisszumot köt, hogy lead magából. A másik fél ezt azonban a legtöbb esetben nem megköszöni, hanem tovább szűkíti a nő mozgásterét – zárja le a gondolatot pszichológus szakértőnk.
