Az ünnepségen egyes források szerint nagyjából tízezer makedón és görög harcos kérhette nőül az erőszakkal összefogdosott perzsa lányokat. Maga az „ötletadó” sem maradt ki a kézfogóból: a makedón király, Alexandrosz, azaz Nagy Sándor Sztateriát, a legyőzött perzsa király lányát vette feleségül. Elképzelése szerint az elrabolt perzsa lányok majd a tömeges keveredés révén friss vérrel pezsdítik fel a meghódított birodalom lakóit, politikai egységet és ezzel békét hozva az itt élőknek. Az esküvőt – éppen ezért – perzsa hagyományoknak megfelelően szervezték meg; ugyancsak legendába illők azok az aranycsészék, amelyekből a vendégek az áldást itták, és amelyeket ajándékként magukkal vihettek.
Édes mézes
No és a torta…! A perzsa hagyományos édességek és a népes vendégsereg okozta helyhiány adhatták az ötletet az ambiciózus szakácsoknak, hogy rétegesen egymásra rakott süteményeket készítsenek. Az ott feltálalt torták persze nagyon mások voltak, mint mai társaik: gabona, mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák keverékéből készültek, az alkotórészeket méz tartotta össze. A középen elhelyezett töltelék édes, mézzel ízesített kecsketúró volt. A torta tetejét mézbe mártott rózsaszirmok díszítették, a tisztított fehér mandulahasábokkal pedig az eseményre vonatkozó jóslatok jeleivel dekorálták a készítményt. Azt nem tudjuk, hogy ízlett-e a torta a vendégeknek, de azt igen, hogy Nagy Sándor terve nem vált be, a harcosok megalázónak tartották a rájuk erőszakolt frigyet, a „menyasszonyok” pedig rettegtek az ellenségből lett vőlegényektől. A torta azonban mégiscsak megtetszhetett a résztvevőknek, mert híre messzi földre eljutott.
Artemisznek is készülhetett
Más források a helléneket, azaz az ókori görögöket tartják a torta feltalálóinak, hiszen ők gyakran készítettek édességet Artemisznek, a görög istennőnek, Zeusz és Létó lányának, akinek „reszortja” a vadászat, a természet védelme volt, beosztása a tizenkét tagú „olümposzi kormányból” egy mai környezetvédelmi miniszternek felelne meg. De a holdat is ő személyesítette meg, ezért nemcsak kerek, hanem félhold alakú süteményekkel is áldoztak neki. Ráadásul a termékenység biztosítása is hozzá tartozott, sokan imádkozhattak hát hozzá, és sok tortát készíthettek neki a gyermekáldásért könyörgők.
Megint csak új források szerint a mai értelemben vett születésnapi torta germán földön született meg: a Geburtstagstortének nevezett sütemény tésztája már finomabb, simább állagú volt elődeinél. Az idő múlásával egyre fontosabb lett a külcsín: a technológia fejlődése magával hozta a finomított cukrot és a legkülönbözőbb sütőformákat – persze a drága hozzávalók századokon át már csak a gazdag arisztokrácia konyháján tették lehetővé a tortasütést. Tréfás születésnapi meglepetések azért a középkorban is születtek, Angliában például különböző apró tárgyakat sütöttek a tésztába, ha gyűrűt talált benne a szerencsés nőnemű vendég, esküvőben reménykedhetett, de ha gyűszűt, bizony, a vénlányok keserű sorsa várt rá, amelyben varrogatással kellett megkeresni a betevő falatot.
Érdekes módon viszont Amerikában viszonylag hosszú időbe telt, míg a születésnapi torta az ünnep elengedhetetlen részévé vált: még a módosabb amerikai családoknál is csak az 1850-es években vált kötelezővé a szülinapi parti. A szülinapi zsúrok fénykora az 1870 és 1920 közötti évekre esett, amikor az amerikai iskolákban is elkezdték bevezetni az életkor szerint tagolt osztályokat. Ugyancsak amerikai hagyomány az „édes tizenhat”: a tizenhatodik születésnapjukat ünneplő fiatal lányok társaságban történő bemutatása.
