Nem csoda, hogy nagy várakozás előzte meg a mostani, újlipótvárosi nyitást, melyért ez alkalommal is Marci és és két társa, Lu Boyin és Muha Máté felel, és amivel a srácok ismét olyan helyet szerettek volna létrehozni, ahová maguk is szívesen járnának.

Két kezem se lenne elég, hogy megszámoljam, hány embertől hallottam az elmúlt egy hónapban, hogy a 101Tigrisbe bizony el kell menni. Gasztrós körökben még Erdélyben is szó esett az onnan nézve messzi-messzi tésztázóról, aminek szeptember eleji nyitása óta hírét viszi, aki csak járt ott. Nekem egy hónapot kellett várnom erre.

Sorozatunkban szerethető vendéglátóhelyeket ajánlunk olvasóinknak. 

Alkalomhoz a forma

Alkalomra és megfelelő társaságra is szükségem volt hozzá. Előbbi egy kellemes szerda este, utóbbi két japán szakos, és a keleti konyha iránt fogékony gimnazista képében jött el. Az alkalomhoz (tudniillik, hogy nincs is különösebb alkalom, egyszerűen szeretnénk enni egy jót), a 101Tigris tökéletesen illeszkedő formát adott. Kezdjük is talán ezzel, a formával. Sőt, még korábbról, a lokációval.

Az Újlipótvárosban járunk, de nem azon a részen, ahol specialty kávézóból kilépve máris raclettezőben vagy delikátban bukik orra az ember. A Hegedűs Gyula utca 56. kicsit odébb van ettől a fajta nyüzsgéstől: hogy előny-e vagy hátrány egy új nyitás szempontjából, hogy itt nem érik egymást az éttermek, hamar ki fog derülni.

Fotó: Balázs Barbi

A 101Tigris megjelenésében egyébként sem annyira étterem, mint inkább kantin: a végtelenül egyszerű, kifejezetten puritán belső tér egyszerre emlékeztet hivatali menzára, apró művelődési ház disztermére és alternatív színházi előadás helyszínére is. Vajszínű, praktikus (értsd könnyen tisztítható, műanyag bevonatú) asztalok és műanyag székek, a hetvenes éveket idéző mennyezeti fények, sötét tónusok, két vastag, vörös bársonyfüggöny, néhány növény és egy cuki óriásplakát három büszke, arckifejezésükből ítélve nagy eszmék iránt elkötelezett tigrissel.

Nagyjából ennyi a dekoráció, de nem is nagyon kell több, nekem legalábbis egyáltalán nem hiányoznak a közhelyes utalások a kínai, japán vagy épp tajvani konyhára. Azokra, amiknek egyes elemeit ételeiben mind felvonultatja, miközben kicsit a pesti ízlésre is hangolja a 101Tigris.

Annál is kevésbé hiányolom a direktebb utalásokat, mivel ottjártunkkor egész mástól éreztük nyüzsgő ázsiai nagyvárosban magunkat: a retró berendezés egy itthon még újhullámos rendelési módszerrel párosul. Az, hogy egy-egy étterem étlapját QR kóddal kell beolvasni, már nem újdonság.

Az viszont, hogy egy email címes regisztráció után rendelni, sőt fizetni is tudunk a telefonunkkal egy applikáción keresztül, nekem már szédítően modern.

Bevallom, a fun faktor mellett kicsit utópisztikus is, hiszen a lehető legkevesebbre redukálja az érintkezést a személyzet tagjaival. Tini vacsorapartnereim viszont kifejezetten élvezik, és ez teszi lehetővé azt is, hogy a pincérek (akiknek így tényleg csak az ételek felszolgálására van gondjuk) villámgyorsan hozzák elénk a finomságokat.

Fotó: Horpáczi Dávid/Instagram

És akkor a lényeg: a tartalom, vagyis az ételek

A rendelés leadásától számítva néhány percen beül sorjázni kezdenek az asztalunkra a tágas konyhából (a helyiség korábban a 101Bistro termelőkonyhája volt) a nevükben sokszor egészen hétköznapi, ízükben viszont kellemesen izgalmas fogások. A 101Tigris étlapja imponálóan szűk: néhány előétel, pár leves, három tészta és egy desszert van a jelenlegi menün, mégis talál rajta a foga alá valót a „vérvegán” és az ádáz húsevő is. 

Innivalónak szilvaszódát rendelünk: a név nem mond sokat, és gyanítom, hogy sima szilvaszörp és szóda keveréke, de úgy frissít, olyan kellemesen savanykás, mintha kombuchát innék. Nemcsak az étvágyunk jön meg tőle, de két fogás közt is segít, hogy alaphelyzetbe álljanak az ízlelőbimbók.

Ha a szóda után azt mondom, gombalevest, csirkés tésztát és sajttortát ettünk, az olvasó azt hiheti, tényleg valami menzán jártunk. Ha viszont hozzáteszem, hogy a vegán gombaleves itt algaalaplével, shiitakéval, rókagombával készül, és „csak az íze végett” van benne fermentált szőlőbogyó is, rájön, hogy nem is lehetnénk távolabb a hagyományos menzák lehangoló unalmától.

A csirkés házi tésztáról az sül ki, hogy csirketöpörtyű ad neki karamellás ízt,

és rizsboros pác gondoskodik arról, hogy az egyébként nem különösebben izgalmas húsféle is maradandó élményt adjon. Amikor pedig a sajttortáról valljuk be, hogy fogalmuknak sincs, hogy készül, de olyan könnyű és krémes, mintha édes tejfölből habart felhő lenne, látszik hogy nehéz szavakat találni a nevükkel aztán nem hencegő fogásokra. Mit is kóstoltunk még? Szójás sertéslevest például. Én is hosszan tudnám méltatni, de talán többet mond, hogy a rántott hús-fasírt-paprikás biztonságából gyanakodva leselkedő és tüntetőleg otthon maradó családtagomnak elcsomagoltattam a felét. Az pedig, hogy  kénytelen volt az orra alatt eldörmögni, hogy ilyen jót, pláne ennyire finom hússal még nem evett, feleslegessé teszi a további szószaporítást.

Fotó: Horpáczi Dávid/Instagram

Kóstoltuk a csípős csirkeszárnyat (ha lesz módom, meg fogom kérdezni, hogy kell úgy csinálni, hogy ne a torkomban, hanem a nyelvemen csípjen), amihez szintén csípős kínai uborkasalátát ettünk, kértünk kimchit és pácolt tojást is, és természetesen a szuper ruganyos batyukból is meg kellett kóstolnunk a sertéshúsos verziót. A savanyúk frissek, roppanósak, ízesek, a tojás tökéletes, a batyu pedig komfortos és kifejezetten otthonos ízű. Előételadag, bár én lapáttal tudnám enni.

És ha már a batyu: a 101Tigris konyhai megközelítését nekem mindennél jobban összefoglalja, hogy

bár alapvetően egyszerű, izgalmas, mégis közérthető ételeket kapunk, a minőségi kompromisszum fel sem merül.

A ház tésztáit (a levesek betéteit, a tésztaételek alapjait és a batyukat) hosszas fejlesztéssel kísérletezték ki Marciék, alapanyagul végül magyar lisztet használnak, amiből a haladó konyhatechnikának és a séfek maximalizmusának hála kivételes minőségű tészták jönnek létre. Olyanok, amikre/amikbe már majdnem mindegy, milyen finomság kerül a végén. 

És az árazás?

Jót szerencsére már egészen sok helyen lehet enni Budapesten. Azoknak a helyeknek a száma viszont, ahol a jót nem árazzák túl, már lényegesen kevesebb. A 101Tigris nemcsak puccos külcsínnel vagy túlbonyolított étlappal nem vág fel, árait tekintve is abszolút a földön jár. Ami engem illet, nagyon ritkán költök arra, hogy hétköznap házon kívül egyek, mert szeretek főzni, és otthon nyilván olcsóbban kihozom, ráadásul a belevalókért is kezességet tudok vállani. Viszont azok az ételek, amiket a 101Tigrisben kaptunk, még nekem is bőven megérték a városszerte ismert tésztaláncokhoz képest valamivel szerényebb árukat.

Ha pedig az ételek minőségét is az utóbbiak mellé állítjuk, az itteni ételek árazása több, mint baráti.

Tartalmas (és korrekt ebédnek megfelelő mennyiségű) tyúklevest vagy épp sült tojásos paradicsomos tésztát 3000, egy adag utánozhatatlanul finom csípős csirkeszárnyat 2000 forint alatt úszhatunk meg, a csodás sajttorta pedig 1490 forintba került. A 101Tigrisben tényleg van valami az alternatív színházak bájából: kis költségvetésből többet ad, mint néhány szuperprodukció. 

A 101Tigris minden további nélkül lehet a mindennapok étterme (nem kötelező természetesen minden nap végig enni a menüt), és ha ebédidőben egy fél óránk van kiszaladni, mégis szeretnénk egy igazán jót enni megfizető áron, mindenfelé felesleges felhajtás nélkül, itt a helyünk. Én, aki messzebbről zarándokoltam el, azokra a péntek estékre fogom tartogatni, amiken 20 évvel ezelőtt még masszív bulizással engedtem ki a fáradt gőzt. Mostantól batyukkal és legközelebb talán egy korsó Kőbányaival fogom. 

• Ár/érték arány: 5+
• Lokáció: 4,5
• Hangulat/kiszolgálás: 5

Kiemelt kép: Keve Marci és kollégái műszak előtt a 101Tigrisben – Fotó: Horpáczi Dávid