A Nobel-díjas költő és drámaíró, T. S. Eliot szerint „a jó művész másol, a nagy művész lop.” És a 20. század meghatározó irodalmi alakja tartotta is magát ehhez a vitatható meggyőződéshez. A szerző magyarul Átokföldje címmel megjelent, 1922-es versét a kor egyik legfontosabb angol nyelvű költeményeként tartják számon, tekintve, hogy az első világháború nemzedéki tapasztalatait gyűjti össze, csakhogy valójában nem T. S. Eliot írta. Pontosabban nem az egészet, az a tény pedig, hogy részben egy Madison Cawein nevű ismeretlen író címben is hasonló költeményét használta föl, csupán az egyik furcsasága minden idők egyik leghíresebb plágiumbotrányának.
Eliot irodalmi hagyatéka ugyanis nem sérült az incidenst követően – sőt, néhány évvel később, 1948-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat –, napjainkban is az angol kultúrtörténet megkerülhetetlen alakja, a szerzeményt pedig egyszerűen csak kiegészítette a szükséges forráshivatkozásokkal. Nem mindenki volt azonban ilyen szerencsés, az alábbi, plágiumügybe keveredett írók között van, akinek neve mára szinte összeforrt a botránnyal, míg másokat mondvacsinált indokokkal rángattak el a bíróságra, de egy dolog közös bennük, munkájuk – vagy épp annak eredetisége – a mai napig lázban tartja az olvasókat.
Helen Keller
Anne Sullivan, Helen Keller tanítója (akit vasrácsok mögött tartottak, mielőtt a siket és vak lány segítője lett) épp az őszi fák lombkoronájának szépségét írta körül tizenegy esztendős gondozottjának, amikor a lányban megfogant A fagykirály című mese ötlete.
Fotó: Wikimedia Commons
„A gondolataim könnyen áramlottak; örömöt leltem a megfogalmazásban” – írja Helen Keller visszaemlékezésében, akkori iskoláját pedig, a vakok számára létesített Perkinst annyira lenyűgözte a történet, hogy közzétették azt az iskola magazinjában, majd később a Goodson Gazette hírlapban is. Még Michael Anagnos igazgatónak sem tűnt fel az az egybeesés, amit a lap olvasói már plagizálásként emlegettek, miszerint a mű kísérteties hasonlóságot mutat Margaret T. Canby 1873-ban megjelent Fagytündérek című történetével. Keller ugyan visszautasította az ellene felhozott vádakat azt állítva, nem emlékszik rá, hogy valaha is olvasták volna Canby írását, ma már a kutatók úgy vélik,
ez volt a kriptomnézia egyik első feljegyzett esete, vagyis azé a jelenségé, melynek lényege, hogy olykor mások ötleteire akaratlanul is a sajátunkként emlékszünk.
Dan Brown
A számos, más férfi íróval egyetemben női álnéven is publikáló Dan Brownt egyszerre három különböző fél vádolta meg azzal, hogy plagizálta munkájukat a világhírű Da Vinci-kód bestseller megírásakor. A legelső Lewis Perdue volt, aki azt állította, Brown A Da Vinci-örökség és az Isten lánya című misztikus kalandregényeiből merített, ám a bíró nem fogadta el a vádakat, mivel azok pusztán az általánosítható vagy más módon nem védhető ötletek szintjén mozogtak.
Fotó: ZIK Images/United Archives/Getty Images
A következő visszajelzés azonban már két történésztől érkezett, Michael Baigent és Richard Leigh nehezményezték, hogy a szerző kisajátította az 1982-ben megjelent könyvük (Szent Grál, szent vér) komplett felépítését,
de a vád még az írók fellebbezésével sem állta meg a helyét a bíróságon. Brownnak nem volt azonban ideje fellélegezni, sőt, Jack Dunn valójában már egy évtizede igyekszik felelősségre vonni a sztárszerzőt, miután állítása szerint több száz részletet átemelt The Vatican Boys című kötetéből, s bár 2007-ben elveszítette a pert, 2018-ban megkezdte az előkészületeket egy újabb szerzői jogvita indításához.
Alex Haley
Alex Haley író neve talán kevésbé cseng ismerősen, pedig az Egyesült Államok egyik legkelendőbb afroamerikai szerzője a mai napig, sőt, 1977-ben életműért járó Pulitzer díjban is részesült. Leghíresebb műve, a Gyökerek, egy amerikai fekete család hőskölteménye, melyet tényszerű dokumentumokból és családi emlékekből fűzött össze.
Fotó: Evening Standard/Hulton Archive/Getty Images
Az epikus történet Afrikától Amerikáig, Haley felmenőjéig követi vissza a szálakat egészen a 18. századig, a kötet pedig a legfontosabb bestsellerlisták után rövid idő alatt az afroamerikai identitás és a rabszolgaság emlékezetének fontos szimbóluma lett. A rendkívül sikeres televíziós sorozat még tovább növelte ismertségét, talán ezért is lett belőle végül az egyik legkirívóbb plágiumügy, miután 1993-ban Philip Nobile újságíró felfedezte a kíméletlen egyezéseket Harold Courlander The African című regényével. Haley nem pusztán a könyv cselekményéből vagy szereplőiből inspirálódott, hanem komplett bekezdéseket is átvett, a család múltjából kölcsönzött adatokat pedig meghamisította, melyekről korábban azt állította, saját maga gyűjtötte össze aprólékos kutatómunkával.
J. K. Rowling
A számok törvénye – és a felfoghatatlan mértékű népszerűség okán – talán nem véletlen, hogy Dan Brown után J. K. Rowling Harry Potter-sorozatát érte a legtöbb plágiumvád az évek során. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Wikipédián külön aloldalt szenteltek ezeknek a jogi hercehurcáknak, ahol nem csupán a Rowlingot ért támadásoknak, de az írónő által kezdeményezett vitáknak is részletesen utána olvashatunk.
Fotó: Stuart C. Wilson/Getty Images
Nancy Stouffer a mugli szó és Larry Potter karaktere miatt, a The Wyrd Sisters együttes a könyvekben is megemlített nevük miatt indított eljárást az írónő ellen, de az egyik leghíresebb eset mégis Adrian Jacobs szerzőhöz, pontosabban annak irodalmi hagyatékához köthető.
Az örökség kezelője, Paul Allen 500 millió fontra perelte be Rowling kiadóját, a Bloomsburyt, azzal a váddal, miszerint a Harry Potter és a Tűz Serlege megírásakor a néhai író munkájának jelentős részét plagizálták.
A szóban forgó kötet a Willy, a varázsló kalandjai sorozat első része, melyben a Tűz Serlegéhez hasonlóan a versenyzők egy fürdőben kapnak segítséget a nyomok felfedésére, így megmenthetik a varázslények által bebörtönzött túszokat. A fellebbviteli büntetőbíróság a költségek biztosítására 1,5 millió fontban szabta meg a hivatali díjat, melynek Paul Allen nem tudott eleget tenni, ezért lezárták a hét éve húzódó ügyet. A kiadó botrányosnak és teljesen nevetségesnek, Rowling pedig alaptalannak és abszurdnak vélte a vádakat, majd kijelentette, a kereset benyújtásáig még csak nem is hallott Jacobs vitát generáló gyerekkönyveiről.
Emma Cline
„Aminek egy boldog mérföldkőnek kellett volna lennie – az első regényem kiadása –, évekig tartó rémálommá változott, amelyet olyasvalaki követett el, akitől azt hittem, végre sikerült megszöknöm” – nyilatkozta A lányok szerzője, Emma Cline 2017-ben a The New York Timesnak.
Fotó: David M. Benett/Dave Benett / Getty Images
Az írónőt ugyanabban az évben, decemberben perelte be Chaz Reetz-Laiolo azzal a váddal, hogy kémszoftvert telepített a számítógépére, hogy ellenőrizni tudja emailjeit és személyes dokumentumait, mivel azt gyanította, a férfi megcsalja őt.
A vád egyúttal Chaz Reetz-Laiolo egyik forgatókönyvére is vonatkozott, melyből Emma a rágalmak szerint részleteket másolt ki debütáló regényéhez,
de előkerült egy korábbi jogvita is, ami a férfi bántalmazó viselkedésére irányult – azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza az időközben híressé vált Emma szexuális múltját –, ezzel pedig kezdetét vette az évekig tartó hangos pereskedés. A bíróság végül arra kötelezte az írónőt, távolítson el bizonyos részleteket a könyvből, mely nyilatkozatai szerint csupán a kisebbik nehézséget jelentette számára az egész procedúra során. „Soha nem fogom visszakapni azokat az éveket, amelyeket azzal töltöttem, hogy egy volt barátom alaptalan jogi támadásaira és nevetséges, milliárd dolláros követeléseire válaszoljak ahelyett, hogy újabb könyvet írtam volna. Ez olyan veszteség, amit nem tudom, hogyan kellene feldolgoznom.”
Emma Cline erős debütáló regénye, a A lányok a hatvanas évekbeli Észak-Kaliforniát idézi meg a kor sajátos történelmi díszleteit felállítva, beleértve egy Manson-féle kultuszközösségre hajazó csoport szörnyű tettet is. A kötetről a valódi bűneseteket feldolgozó olvasmányok között írtunk részletesebben ebben a cikkben.
Kiemelt kép: David M. Benett/Dave Benett, Cindy Ord, Arne Dedert//Getty Images, nőklapja.hu
