Három éve várok erre a pillanatra.
2020 őszén szabadúszó újságíróként több anyagot is készítettem egy fiatal női biológuscsapattal, akik sokat tettek azért, hogy eloszlassák a koronavírussal kapcsolatos tévhiteket. Akkoriban jegyezte meg egyikük, hogy Karikó Katalin felfedezése akár Nobel-díjat is érhet. Bevallom, akkor még nem ismertem ezt a nevet, rá kellett keresnem.
Pár hónap múlva arra kaptam felkérést egy magazinnál, hogy készítsek vele interjút. Jó, de vajon hogyan érem el őt? Feleslegesen aggódtam, ráírtam a LinkedIn-en, és öt perc múlva válaszolt. Igaz, azt írta kedvesen, hogy nem ad interjút, mert sok a megkeresése, ő pedig szeretne az előtte álló feladatokra koncentrálni és további terápiás célú mRNS-kutatásokat végezni. Boldog karácsonyt kívánt, simán csak Katiként búcsúzott.
A felkérésem portrécikk írására módosult, amit boldogan elvállaltam: kíváncsi lettem erre a nőre. Igaz, azt nem mértem fel, hogy sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet egy sima interjúnál. Felszántottam a netet, felkutattam Kati gyerekkori barátnőjét, megtaláltam az iskolai énekkarról írt beszámolóját, felhívtam két, külföldön élő fiatal magyar kollégáját, interjút készítettem kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok evezős lányával, Zsuzsival. Jó hosszú cikk lett, annyi személyes részlettel, hogy a végén megjelenés előtt a biztonság kedvéért elküldtem neki jóváhagyásra. Tetszett neki.
Közben szárnyára kapta a világhír, és én a távolból követtem a sikereit.
Az idén pedig a Helikon Kiadó jóvoltából lehetőséget kaptam arra, hogy frissen megjelent életrajzi könyve apropóján interjút készíthessek vele. Zoomon beszéltünk, abban a pár napban, amit Dubaj és Magyarország között otthon – Pennsylvaniában – töltött. Végre megkérdezhettem tőle, hogyan támogatta őt a háttérből férje, Francia Béla, vagy hogy miért kérdez előszeretettel a fiatal kutatótársaitól ilyesmiket: „Miért csillog a hal pikkelye? Hány cső van egy kukoricaszáron?” (Az interjút itt olvashatjátok el.)
Mivel az elmúlt években nem volt alkalmunk megfotózni Katit – egy Nők Lapja-címlapfotózás többórás procedúra -, ezért az interjút eleinte nem címlapra terveztük, hanem a Közeli című rovatunkba. Ám közben történt valami. Az interjút szerdán adtam le, és a lapnak következő kedden nyomdába kellett mennie. Közben hétfőn robbant a hír: Karikó Katalin megkapta az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat. Felbolydult a szerkesztőség, és egy emberként mozdultunk, hogy Kati címlapra kerülhessen. A szerző és a szerkesztő új bevezetőt írt a cikkhez, amit a korrektor ugrásra készen várt. A főszerkesztő a hírhez hangolta a beköszöntőjét. A kiadó PR-es munkatársa, Pál András összekötött Sahin-Tóth Istvánnal, a Szegedi Egyetem munkatársával, aki rendelkezett címlapra alkalmas fotókkal Katalinról. Igaz, ő épp az Egyesült Államokban tartózkodott a friss Nobel-díjassal, ezzel együtt gyorsan és készségesen válaszolt a leveleinkre. És sikerült: másnap már Katival a címlapon ment nyomdába a lap, és pont aznap került az újságárusokhoz, amikor a részvételével megtartották a könyvbemutatót Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Hát mi ez, ha nem csodálatos csillagállás?
Kiemelt kép:
