(Az első rész itt olvasható)

Eligazodni az egeszségügyi rendszerben, az intézet szokásait megérteni, minden menetet megtanulni eleinte egy hatalmas káosz volt. Sodródni ablakról ablakra, folyosókról folyosókra, orvostól orvosig. Rengeteg a papír, az amúgyis összezavarodott elmémmel próbálok fókuszálni a szavakra, amit emberek mondanak nekem. Az egesz olyan szürreális, hova keveredtem? És bízni bennük – talán ez volt a legnehezebb, azok után, hogy 1 évig egyéb intézményekben az orvosok és képalkotók félrediagnosztizáltak.

2020 őszén éreztem a csomót először zuhanyzás közben. Ahogy a tusfürdő csúszott a mellemen, mindig szépen átsimítottam, minden alkalommal, ahogy ezt már annyi helyen elmondták. Önvizsgálat 40 fölött. Amúgyis mindig végig simítottam a teljes testem fürdéskor, vagy a testápolóval utána. Néha a fájó izmokat jobban meggyúrtam, vagy a hasamnál lapító mozdulatokkal próbáltam hatni a zsírsejtekre. Minden részemen azonnal észrevettem ha valami változás volt. Húha, ez mi?

Talán csak valami nyirokduzzanat. Majd lemegy. De nem mozdult. Épp jött a mammográfiai behívóm 47 éves koromban először, így rendes állampolgárként el is mentem remegő térdekkel, mert hogy ugye majd összelapítják a mellem. Szerencsére nem volt vészes, ki lehetett bírni, bár a csomónál eléggé kellemetlen volt. „Akkor hívjuk, ha valamit nem találunk jónak, egyeb esetben nem keressük”  – hangzott az elbocsátó mondat. Soha többet nem hallottam felőlük.

2 hónap telt el, a csomó változatlanul ott volt – én pedig nyugtalan, nem akarom elodázni, lehet valami komolyabb keszüléken kellene ezt megnézni. Kutattam, és egy magán intézményben a komplex emlő tomoszintézis néven futó vizsgálat meggyőzően hangzott. Ott is negatív lett az eredmény. És ekkor

emlékeztem Koller Kata Facebook-posztjára, akit minden vizsgálatról elzavartak, mert túl fiatal, és „az a csomó az nem az”. Pedig az volt, és Kata már nincs köztünk. Egy gyönyörű, 34 éves táncos.

Köszönöm neki, hogy megírta a történetét, mert ő ösztönzött, hogy menjek a megérzéseim után, még ha az eredmények nem is indokolják. Valójában ez az írás is miatta van. Hogy az én történetem is valakinek erőt adjon, nem lehet elhallgatni fontos üzeneteket. Felelősnek érezem magam, át kell adnom a tapasztalataimat, mert valaki pont ezt keresi, és valahol itt lehet az a mondat, amit olvasnia kell. A COVID oltás után hirtelen növekedni kezdett a csomó, így ulrahanggal folytattam egy másik magánintézetben, ahol már orvos is volt, nem csak gép.

Miért nem vette észre senki?

Érezte a csomót, de teljesen normálisnak tűnt a képe, „valami tornádószerűség van ott, csak a szövetet elhúzza valami, a hónaljamnál is van kis aktivítás a nyirokban.” De majd jöjjek vissza fél év múlva es megnézzuk, változott-e. Oké, hat ha ez rendben van akkor jó, jöhet a tavasz meg a nyár, és utána nézzük. Ekorra már 4 centi körül járt. Ez az orvos továbbra is állította, nincs itt semmi extra. Önvizsgálat és egy év múlva mammográfia.

Azóta már tudom, ezen a ponton biópsziát kellett volna csinálnia azonnal. Sőt, 3 centi felett, bármi legyen az, kioperálják.

Nem tudtam belenyugodni, és egy baratnőmtől kértem, hogy ajánljon valami alternatív megoldást, mert az orvostudomány nem tudja a növekvő csomómat megoldani. Ekkor egy hőkamerás vizsgálatra keveredtem, ahol a hormonszintjeim elcsúszasait, meg egyéb, nagyon nagy bajokat látott a doki. Továbbküldött egy nőgyógyászhoz, aki másnap MRI-re küldött, mert „ennek a fele se tréfa”.

Majd jött az eredmény, hogy rosszindulatú daganat nyirokcsomó áttéttel. Istenem, pont egy éve fedeztem fel a csomót, miért nem MRI-vel kezdtem?

Miért nem tudtam, hogy az tudja a tutit? Hová húztam a drága időmet?! Irány az Országos Onkológiai Intézet, közben a biopszia is igazolta az MRI eredményeit. A bizottság elfogadta az orvosom kezelési tervét. Még egy utolsó mammográfiai felvétel, mert jelolni kell a tumor szeleit a műtéthez. A tapintható, akkorra már 6 centis daganatot a gép most sem látta. Agyrém! Ekkor tudtam meg, hogy a sűrű mellálományú nőknél sajnos nem latja a mammográfiás készülék a tumort. Csak az MRI. Mit nem adtam volna ezért az infóért pont egy évvel azelőtt! Rettenetes haragot éreztem a doktornő iránt, aki az ultrahangot csinálta. Ott stoppolt, nem küldött tovább, megakasztotta a folyamatot. Onkológushoz kellett volna küldenie. Én meg honnan is tudtam volna, mit tegyek, ha egyszer megnyugtatott. Egy napon visszamegyek hozzá ezt elmondani, lehet mások nem járnak így, ha megtudja mit tett velem. Egyelőre, nincs hozzá se erőm, se kedvem. A gyógyulásomon van minden fókusz, és oda kell az erő.

A Látomások premierje után

Jó és rossz tanácsok, sarlatánok

Közeledik a kemoterápia. 6 alkalom (3 piros és 3 másik fajta) három hetente. Így a tumor zsugorodni fog, és műthető lesz. Nekem még hátra van a Látomások bemutatója, ahol már csak arra vágyom, hogy meghajoljak a színpadon rendezőként, és ne essen le a parókám. Volt nekem ott táncos szerepem is, de azt nem tudtam volna már megcsinálni, fájó szívvel elengedtem. Biorezonanciára jártam, hogy jól bírjam a kezeléseket. A májamat főleg meg kellett támogatni előre. Beszereztem a legjobb CBD-olajat a hírhedt mellékhatások elviselésére. Teljesen felverteztem magam, fejben is rákészültem.

Kaptam tanácsot más érintettektől is. Nagyon nagy segítség volt hallani praktikákat, tippeket.

Dietetikussal is beszéltem, akiről aztán kiderült, hogy valami elvetemült keto-paleo szekta „fujj saláta” elvén működött, és közölte, ha felveszem a kemót, tutira meghalok.

Hogy nem szégyenli magát, mit képzel. Mi ez a stílus? Hogy lehet ezt így mondani? És kinyomtam a telefont. Még ha tudományosan alapozott is lenne, hogy a kemósok mind meghalnak, hogy mondhatod valakinek, aki most mondja, hogy 1 hét múlva kezdi?! (BTW sok kemós nem halt meg, valószínű ezért nem tiltották még be, üzenem neki innen is.) Ugyanezt egy gyógynövényt ajanló idősebb férfi is közölte: ha az ő termékét nem fogyasztom, és a speciális kezelését nem kapom meg, akkor tuti nem élem ezt túl. Atyaég, mi van az emberekkel???? De én egy jól nevelt lány vagyok, nem küldöm el a bácsit sehova. Csak elköszöntem, és csak bámultam magam elé értetlenül.

Hány idős embert, hány reménytelen beteget félemlíthettek meg ezek, és csaltak ki pénzt tőlük, hova tovább, hányan haltak meg miattuk?

Az, hogy káosz van a fejemben, az nem kifejezés. Most akkor mit kell enni, mi az igaz? Melyik orvos tudja jól. És ha az MRI tevedett?Biztos kell az a kemó? Hahó testem, mit szeretnél? Mert az agyam már nem tudja.

Jövő héten folytatjuk

Még mindig nagyon kevés szó esik a mellrákról, pedig a hallgatás legalább akkora gyilkos, mint maga a betegség. Papp Tímea táncművész azon ritka kivételek közé tartozik, aki mindezt megteszi, hogy felhívja nemcsak a rendszeres önvizsgálatra a figyelmet, hanem az önszeretet és élni akarás, illetve az önérvényesítés fontosságára is. Gyógyulásának történetéről ide kattintva olvashatsz bővebben – megéri.

Kiemelt kép: Papp Tímea/nőklapja.hu (A képekért köszönet Timinek)