1918. július 17-én brutálisan kivégezték II. Miklós cárt, feleségét Alexandrát, öt gyermeküket és négy alkalmazottjukat, akik velük maradtak az utolsó percekig. A négy szépséges lány és a beteg kisfiú halálának híre sokkolta a világot, és olyan hihetetlennek tartották az emberek, hogy szinte azonnal felreppent a pletyka, talán mindez nem is igaz. Legalább az egyiküknek meg kellett menekülnie. Erre a reményre pedig szélhámosok tucatjai építettek hosszú évtizedeken át.

Az első imposztor már 1918-ban megjelent Berlinben. Anna Anderson azt állította, hogy ő Anasztaszija hercegnő, a cári család legkisebb leánya – és valóban lehetett köztük némi hasonlóság, mert bár nem beszélt oroszul, nemcsak a palota egykori alkalmazottai, de még rokonai közül is többen felismerni vélték. Története több regény, filmet, mesefilmet inspirált, és csak jóval a halála után derült ki, hogy hazudott. Mint ahogyan mindenki más is, aki azt állította, hogy valahogy túlélte a mészárlást.

A cári család sírját ugyanis 1979-ben megtalálták, és a Szovjetunió bukása után DNS-tesztet végeztek a maradványokon, ami egyértelműen bizonyította, hogy

mindannyian meghaltak azon a végzetes estén.

Az embereket az elmúlt száz évben azonban annyira foglalkoztatta a mesés menekülés reménye, hogy elfeledkeztek a történet igazi áldozatairól: a Romanov gyerekekről, akik a világ leggazdagabb családjába születtek, és akik előtt fantasztikus jövő állt – ám akiknek az élete tragikusan korán befejeződött.

Olga – az okos

1895. november 15-én született, halála idején 22 éves volt.

Olga volt II. Miklós cár első gyermeke. Az egyetlen, akinek a születése örömet okozott és nem csalódást. Bár az orosz törvények szerint soha nem kerülhetett volna trónra, tehát születése nem biztosította a dinasztia fennmaradását, mégis megnyugvást okozott a tudat: a cári pár termékeny. Olga már kisbabaként megkapta a „nagyhercegnő” titulust, ahogyan később testvérei is. Szülei voltak a világ leggazdagabb uralkodói, övék volt a bolygó mintegy egyhatoda. Gyermekeik azonban meglehetősen puritán, szinte spártai nevelést kaptak. Összecsukható tábori ágyon aludtak, amit télen a tűz mellé húztak, nyáron meg kitettek az erkélyre, minden reggel hideg vízben kellett mosakodniuk, nem volt szobalányuk, tehát egyedül kellett felöltözniük. Külön szobájuk sem volt, osztozniuk kellett testvéreikkel, és egymás kinőtt ruháit hordták.

A Romanov gyerekek oktatása hasonlóképp szigorúan zajlott. Földrajz, történelem, nyelvek, természettudományok, zene, irodalom, filozófia. Szabadidejükben sportoltak, úsztak, lovagoltak, teniszeztek – esténként pedig, amíg édesapjuk felolvasott nekik (ezt a cár soha nem hagyta volna ki), kézimunkáztak. Alapelv volt ugyanis, hogy soha ne unatkozzanak.

Télen lány létükre is havat lapátoltak, fát vágtak, nyáron pedig a kertben gazoltak.

Tatyjana és Anasztaszija orosz nagyhercegnők 1917 márciusában. (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

Olga volt a család könyvmolya, aki azonnal lecsapott minden könyvre, ami a palotába érkezett. De nem csak regényekben talált örömöt, verseket írt, festett és zongorázott. Briliáns elme volt, aki nagyon jó uralkodó lehetett volna. Édesapja is ezt gondolta, és állítólag egészen Alekszej megszületéséig kifejezetten sokat foglalkozott azzal, hogy a lányát felkészítse Oroszország vezetésére, mert titokban abban reménykedett, talán sikerülhet megváltoztatnia a nőági öröklést tiltó törvényt. Olga ezért meglehetősen tájékozott volt a politikai kérdésekben, és édesanyjuk döbbenetére napilapokat is rendszeresen olvasott. Neveltetésének azonban meg voltak a maga korlátai. Sokáig nem találkozott hétköznapi emberekkel, nem ismerte nehézségeiket, követeléseiket és fogalma sem volt a pénz értékéről.

A fotókat nézve egyértelmű: Olga gyönyörű lány volt. Mélykék szemekkel, ragyogóan tiszta bőrrel, szabályos vonásokkal, dús, világosbarna hajjal. Szülei ezért már 16 éves korában elkezdtek férjet keresni számára. Rangja miatt azonban csak igen kevés kérő jöhetett szóba.

Olga 1914-ben. (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

A legkézenfekvőbb választás az lett volna, ha az angol királyi házból keresnek neki jövendőbelit, hiszen édesanyja révén oda kötötték a rokoni szálak – ám ő semmiképp nem akarta elhagyni szülőhazáját és mindenképp orosz férjre vágyott. Pedig bizonyos feljegyzések szerint 1914-ben az egész cári család elutazott Romániába, hogy bemutassák a lányt a későbbi II. Károlynak, aki akkoriban még csak herceg volt. Ám Olgának nem volt kedvére a frigy, ezért a találkozásuk előtt szándékosan túl sokáig napozott, vörösre égette az arcát, találkozásuk alkalmával pedig hűvösen és távolságtartóan viselkedett. Ekkor jött a képbe Dmitrij Pavlovics nagyherceg, ám az eljegyzés előtt kiderült, hogy a férfi nem szimpatizál Raszputyinnal, akiért akkor már az egész cári család rajongott, ezért Olga édesanyja megakadályozta a frigyet.

Olga szíve valójában egy Pavel Voronov nevű katonatisztért dobogott, akivel táncolt is az egyik bálon, és aki viszonozta a lány érzelmeit, de ez a kapcsolat mélyen rangon aluli lett volna számára,

így amikor a szülők megtudták, a férfit gyorsan eljegyezték egy udvarhölggyel. Ez a fordulat naplója tanúsága szerint teljes kétségbeesésbe taszította Olgát. Kifejezetten örült hát, amikor az első világháború kitörése miatt a házassági terveket félre kellett tenni, és 19 éves korában anyjával és legidősebb húgával, Tatyjanával együtt elmehetett önkéntesnek a Vöröskereszthez.

A nagyhercegnők először nagyon boldogok voltak, hogy végre kiszabadulhatnak a palotából, és új emberekkel találkozhatnak. Gyorsan összebarátkoztak az orvosokkal, nővérekkel és a páciensekkel – ám végül a tapasztalat, amit szereztek, jóval durvábbra sikerült, mint szerették volna. A súlyos sebesültek látványát, a véres műtéteket, és főként a fiatal katonák halálát nehezen tudták feldolgozni. Olga állítólag egy alkalommal tehetetlenségében a falhoz vágta az orvosi műszereket és betörte a műtő ablakát, és nem sokkal később abba is kellett hagynia az ápolónői munkát, mert olyan súlyos ideg összeroppanást kapott, hogy ő maga is orvosi kezelésre szorult. Ezután inkább csak távolról jótékonykodott. Úgy tudni, a 20. születésnapjára kapott pénzt teljes egészében szegény gyerekek élelmezésére és gyógyítására költötte.

Tatyjana – a szépséges

1897. június 10-én született, halála idején 21 éves volt.

Mindössze másfél évvel Olga születése után megérkezett a második gyerek: Tatyjana. Bár szülei csalódtak, amiért nem sikerült fiút összehozni, hamar megvigasztalódtak, ugyanis Tatyjana, aki nevét Puskin híres verses regényéből kapta, gyönyörű és kedves kisbaba volt, és mindenkit azonnal levett a lábáról. Míg Olga az apja kedvence volt, Tatyjana inkább édesanyjához húzott. A nagyhercegnő sokat betegesedett terhességei alatt, és gyakran az ágyból sem bírt kikelni, Olga emiatt hipochondernek tartotta az anyját, és azt gondolta, betegségei nagy részét csak beképzeli, Tatyjana azonban szívesen ült anyja ágya mellé, és vállalta, hogy órákon át olvas neki. Gyakran ő készítette el édesanyja frizuráját is, és azt mondják, ebben jobb volt, mint a hivatalos fodrászok. Minden más területen is kitűnt szépérzékével, kreativitásával – festett, zongorázott, hímzett és csodálatos virágcsokrokat kötött.

Tatyjana 1914-ben. (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

A családban Tatyjanát tartották a legszebbnek, a társaságban azonban nemcsak a külseje miatt ragyogott, hanem azért is, mert nagyon jól tudott bánni az emberekkel. Míg nővére, Olga gyakran tűnt hidegnek, távolságtartónak a hozzájuk érkező vendégek szemében – Tatyjana barátságos, közvetlen természetével könnyen szerzett barátokat. Legendák szerint 16 éves korában Jugoszlávia trónörököse, a későbbi I. Sándor, aki Szentpéterváron járt iskolába, hivatalosan is megkérte a kezét – ám a cár arra kérte, még várjanak, mert fiatalnak találta a lányát a házassághoz.

A háború alatt Tatyjana is nővérként dolgozott, és itt talált rá az első szerelem, egy Dmitrij Jakovlevics Malama nevű tiszt személyében. A férfit még a cárnő is megkedvelte, és úgy vélte, más körülmények között kiváló vő lehetne belőle. Dmitrij még egy francia buldogot is ajándékozott Tatyjanának, az Ortino névre hallgató eb pedig a nagyhercegnőt a fogságba is elkísérte.

Marija – az angyali

1899. június 26-án született, halála idején 19 éves volt.

Feljegyzések szerint a cárnő harmadik terhessége különösen nehéznek bizonyult. Pajzsmirigyproblémái miatt dagadt a lába, álmatlanság kínozta, gyakran elájult, és a terhesség utolsó hónapjaiban kerekesszékbe kényszerült. A születés komplikált volt, anya és gyermeke élete is veszélybe került, de végül mindketten túlélték a nehéz órákat. Nagy csalódás volt, hogy ennyi nehézség után „mindössze” egy kislány érkezett a családba…

Talán épp emiatt lett a kis Marija tipikus középső gyerek, aki annyira nagyon vágyott szülei elismerésére, hogy soha nem rosszalkodott. Amikor egyszer ellopott egy kekszet a konyháról, a cárnő azt mondta, büntetésből küldjék hamarabb aludni, de az apja úgy parancsolt, eszükbe se jusson, inkább örüljenek annak, hogy kiderült, a kis Mása (ahogy otthon becézték) igazi embergyerek, nem egy földre szállt angyal.

Marija nagyhercegnő. (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

Bármilyen jó gyerek is volt, nővéreivel nem volt könnyű a kapcsolata. Kisbabakorában csúfolták, amiért duci volt, és azt mondogatták neki, hogy annyira más, mint ők, hogy biztosan örökbe fogadták. Amikor bánatában elsírta magát, a dajkája azzal vigasztalta, hogy az összes mesében az idősebb lányok a mostohák, és a legkisebb az, aki a szülei édesgyermeke.

Tinikorára Marija igazi orosz szépséggé vált, szőke haja, kerek és pirospozsgás arca, gyönyörű, mélykék szemei több férfi szívét elrabolták. Unokatestvére, Lord Mountbatten mindössze tízéves volt, amikor találkozott vele, de azonnal eldöntötte, hogy feleségül fogja venni. Később mélyen meggyászolta Marija halálának hírét és élete végig az ágya melletti szekrényen tartotta a lány fényképét. De állítólag annak a román hercegnek is Marija volt a második választása, aki anno kudarcot vallott Olgánál – ám a cár csak nevetett a lánykérésen, kislánya ugyanis mindössze 13 éves volt ekkor.

Neki is volt egy ártatlan gyermekszerelme: 14 évesen megismerkedett egy bizonyos Dmitrij Dimitrovval, aki haditengerészeti tiszt volt a császári jachtot kísérő rombolón. Marija állítólag arról álmodozott, hogy hozzá megy feleségül, és legalább húsz gyereket szül neki. Amikor a férfit a frontra vezényelték, búcsúzóul egy inget varrt neki ajándékba.

Bár az első világháború idején még túl kicsi volt ahhoz, hogy nővérként segédkezzen, azt megengedték neki, hogy a lábadozó katonákat szórakoztassa – sakkozott és kártyázott velük, és szívesen vigyázott a dolgozók gyerekeire is. De ő maga is többféle súlyos betegséggel küzdött. Visszatérő középfülgyulladása miatt egy alkalommal megsüketült pár hétre, valamint 15 éves korában majdnem belehalt abba, hogy kivették a manduláját, mert nem akart elállni a vérzés. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy valószínűleg ő is hordozhatta a vérzékenység génjét.

A száműzetés idején Marija ugyanolyan barátságos volt az őrökkel, mint otthoni testőreikkel. Mindenkivel elbeszélgetett, mindenkit megismert – és ezek a férfiak is megkedvelték a fiatal lányt, olyannyira, hogy egyikük még szülinapi tortát is csempészett be számára. Ám a barátkozásnak nem lett jó vége – a férfit kirúgták, Mariját pedig leszidták túlzott közvetlenségéért.

Anasztaszija – a rosszcsont

1901. június 18-án született, halála idején 17 éves volt.

Marija születése után a cári család felbérelt egy híres francia csodadoktort, bizonyos Nizier Anthelme Philippe-t, aki állítólag hipnózissal kezdte kezelni a cárnőt, azt ígérve, hogy szuggesztióval képes befolyásolni a születendő gyermeke nemét. Mesterkedései ellenére ismét egy kislány érkezett. Elbeszélések szerint a cár olyan csalódott volt, amikor megtudta a hírt, hogy csak órákkal később ment be a szülőszobába, előtte sétált egy nagyot a közeli erdőkben.

Anasztaszija 1914-ben. (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

A szőke, kék szemű, gyönyörű kislány talán azért volt egész életében olyan élénk, pimasz, és szemtelen, hogy bizonyítsa: száz fiúval is felér. Nem volt könnyű vele az élet: fára mászott, elszökött a tanórákról, csalt a társasjátékozásnál, összekente a ruháit és állandóan újabb és újabb csínyeket talált ki nővérei kárára. Szerette a filmeket, szívesen fotózott és volt egy saját gramofonja is, amit gyakran olyan hangosan hallgatott, hogy a cárnő nem tudott a vendégeivel beszélni tőle.

Később ez a nem fakuló vidámság sokszor adott reményt a családnak fogságuk hosszú hónapjai alatt. Anasztasziját otthon csak Napsugárnak becézték, mert mindig vidám és jókedvű volt – dacára annak, hogy több egészségügyi probléma is kínozta. Jó 20 centivel alacsonyabb volt, mint nővérei, és ugyanolyan fájós volt a háta, mint édesanyjának. Szülei azt remélték, hogy az orvosok által felírt masszázs enyhíti a panaszait, de olyan kellemetlennek találta a kezeléseket, hogy inkább elbújt előlük. A lábai sem voltak rendben. Nagylábujja befelé fordult, és bütykös volt, ezért nem csak a cipőket találta fájdalmasnak, de gyakran még a paplan érintését is.

Amikor 1917 júniusában nővéreivel együtt ő is kanyarós lett, senki nem tudta, hogy hiába élik túl a súlyos betegséget, mégis ez lesz halálos ítéletük. V. György király ugyanis először úgy döntött, befogadja őket, de a család nem tudott elindulni Angliába, mert a lányok nagyon rossz állapotban voltak. Hetekig feküdtek, a magas láz és az erős gyógyszerek miatt a hajuk is kihullott – ezért van az utolsó képeken egész rövid frizurájuk. Mire jobban lettek, megváltozott a politikai hangulat, V. György meggondolta magát, így a család Oroszországban maradt, ahol egy év múlva kivégezték őket.

Alekszej – a kivételes

1904. augusztus 12-én született, halála idején 13 éves volt.

Amikor megérkezett a várva várt fiú, egész Oroszország fellélegzett. Végre megvolt a trónörökös! Az Alekszejnek keresztelt kisbaba gyönyörű volt: szőke, kék szemű, a pofiján kis gödröcskék. Erősnek és egészségesnek tűnt – ám alig pár órával a születése után kiderült, hogy valami nincs rendjén vele. A köldökénél nem állt el a vérzés. Édesanyja számára nem voltak ismeretlenek a tünetek. Saját bátyja, Frigyes kétévesen belehalt a vérzékenységbe.

Alekszandra Fjodorovna orosz cárné (1872–1918) és Alekszej Nyikolajevics. (Fotó: Photo12/Universal Images Group via Getty Images)

Sokan gondolják, hogy fantasztikus uralkodóvá válthatott volna, még annak ellenére is, hogy betegsége miatt állandó fájdalom gyötörte. Számára ráadásul nem is a külső sebek, karcolások, vágások voltak igazán súlyosak, mert ha azokra erős nyomókötést helyeztek, viszonylag hamar sikerült elállítani a vérzést. A belső zúzódások nagyobb aggodalomra adtak okot. Egy más számára banális, lila folttal járó esés egy vérzékeny embernél könnyen életveszélyessé válhat. Ráadásul ezek a sérülések elképesztő fájdalommal járnak, mert az ízületek mellett fellépő belső vérzés nyomja az idegeket.

Miután bebizonyosodott a diagnózis, édesanyja szinte le sem tette az öléből a kisfiút. Minden idejét vele töltötte, óvta, védte – és nővérei is hasonlóképp viselkedtek. Alekszej azonban nem lett elkényeztetett gyerek – okos volt, jólelkű, barátságos, és kifejezetten jól tudott bánni az emberekkel.

Kiemelt kép: Az 1900-as évek elején készült fénykép az orosz királyi család gyermekeiről – Fotó: Photo12/Universal Images Group via Getty Images