Bácsi Róbert László díjnyertes magyar fotográfust annyira megfogta a szabad életvitel, hogy eldöntötte, Kövesd a Napot! címet viselő képsorozatán keresztül mutatja be a 21. század hippijeit. Képeit aztán beválogatták a Helsinki Fotográfiai Fesztivál programjába.
– Dél-Franciaországtól Portugália déli határáig, az óceánpart mellett rengeteg szörfös gyűlik össze évről évre – meséli Róbert. – Lakóbuszokban élve szabadon járják a partokat, szörföznek, és a fogyasztói világ elvárásaitól függetlenül élik a mindennapjaikat.
Csoportokba verődve együtt mozognak, és megosztják egymással mindenüket. Van köztük, aki digitális nomád, vagy épp egy kávézóban pincérkedik esténként, míg mások az év felében dolgozva tesznek félre annyit, amennyit csak tudnak, hogy aztán végre beszálljanak a furgonba, és belevessék magukat a szabadságba.
Elhagyni a taposómalmot
Róbert régóta tervezte, hogy elmegy Dél-Franciaországba a hippi szörfösök szubkultúráját egy kép- és szöveganyagban feldolgozni. Első útjára 2013-ban került sor, és tudta, mindenképpen folytatni szeretné ennek az életformának a dokumentálását. Végül 2019 júniusában kapta meg a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíját, ám szeretett édesanyja betegsége, majd halála miatt kis híján úgy döntött, nincs elég lelkiereje, inkább visszaadja ezt a lehetőséget.
Ma már hálás, hogy folytatta a megkezdett témát, mert ebben az utazásban nemcsak a szabadságkeresés, de az elengedés is benne volt.
– Egy Subaru Foresterrel indultam neki a másfél hónapos útnak, matracot vágattam bele, és amennyire lehetett, otthonossá akartam tenni a járgányt, hisz tudtam, hiteles fotósorozat csak akkor készülhet, ha én is részese vagyok a szörfösök mindennapjainak. Megérkezésem után már a második napon kiszúrtam magamnak egy raszta angol srácot Franciaországban, aki a szörfözés után épp a deszkáját mosta, amikor egymásra köszöntünk. Tőle kaptam a legtöbb tippet, hogy merre induljak tovább. Végül a portugáliai szörfparadicsomban, Peniche-ban találtam meg azt a nemzetközi csapatot, amelynek tagjai nemcsak tökéletes alanyai lettek a projektnek, de sokukkal heteket együtt is töltöttem.
Ahogy Robi mondja, a közös beszélgetésekből kitűnt, sokan azért választják ezt a fajta életet, mert elegük van abból, amerre a mai világ halad. Az állandó taposómalom, az, hogy egyáltalán nem vagyunk összhangban a Földdel, nem tartunk tiszteletben semmit magunk körül, emberi kapcsolataink is felületesek, kiégtek. A fiatal kalandozók inkább hátrahagyták az otthonukat, és a vadregényes tájakat járva végre szabadnak, a természethez közelinek érzik magukat, nem mellesleg megannyi hasonló gondolkodású, segítőkész emberrel is találkoznak, akikkel kommunában élve megteremtik maguknak a luxust nélkülöző életfeltételeiket.
Felújítás másképpen
Bár Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban évtizedes kultúrája van a lakóautós életformának, nálunk, Magyarországon csupán az utóbbi években kezdtek népszerűvé válni az egyedileg épített guruló nyaralók.
Sztaniszláv Andrásnak és barátainak neve fémjelzi például a VanlifeHungary különleges projektet. A két pár eredetileg a hosszú hétvégékre építette át magának az egyébként is lakóautóként szolgáló régi Ducatót, amelyet Luxy Duxynak neveztek el. Később Luxynak testvére is lett, a mentőautóból campervanné avanzsált Foxy. Ezt pár év bérbeadás után épp az egyik utazó vette meg, és a mai napig rója vele a kilométereket. Azóta a flotta bővült a négyszemélyes Nitróval, valamint Tranzitával, és további három-négy autó is elérhető már náluk.
– A VanlifeHungaryt eredetileg négyen alapítottuk kifejezetten azzal a céllal, hogy a stílusos lakóautózás életérzését elterjesszük Magyarországon – mondja András. – 2018 tavaszán vettünk egy akkor is lakóautóként üzemelő furgont. Az alapító csapatból egyelőre én maradtam, de most újra négyen vagyunk, akik menedzseljük a kommunikációt és a bérbeadást, valamint igyekszünk népszerűsíteni az utazásnak ezt a formáját.
Az első lépések nem is tervek, sokkal inkább álmok voltak. Mint minden valamirevaló lakóautós, a fiatalok is rengeteg témába vágó filmet néztek a hetvenes évekből, illetve mai párok, csapatok átalakítós videóiból gyűjtöttek ötleteket.
– Nem volt telephelyünk, ezért az utcán, hétvégenként bontottuk szét teljesen a Ducato belsejét, és tervezgettük a dizájnt, funkcionalitást, építést. Már ekkor figyelembe vettük, hogy az autó alkalmas legyen bérbeadásra, tehát egyszerűen kezelhetőnek kellett lennie. Ehhez végül segítséget kértünk, mert a szigetelés, gáz, villany kialakítása olyan terület, amihez nem értettünk, de a biztonság volt a legfontosabb. 2018 nyarán, a szezon közepén lett kész, elképesztő sikert aratott.
Az első bérlőink közül többen azóta építettek saját lakóautót, van, aki bérbe is adja, néhányan már másolnak is minket a piacon.
És hogy miért ennyire népszerű ez a fajta utazás? A szabadság érzése, hogy bármikor meg- és továbbállhatunk, mellette az otthonosság, hogy van egy kis konyhánk, ágyunk, nappalink, kuckós helyünk, és hogy végig a természetben tudunk lenni, sokakat vonz. Erre az igényre a lakóautó az egyik legjobb megoldás.
– Bár pontos adataim nincsenek, de szerintem évente száznál jóval több furgon alakul át lakóautóvá hazánkban. A Járatlan Utakon Fesztiválon most már évente kétszer van lakóautós előadás is, sőt, október elsején harmadik éve szervezzük meg az Október VAN eseményt, amelynek keretében több foglalkozást tartunk a témában, illetve meg lehet nézni az autókat, lehet kérdezni, tapasztalatokat cserélni.
Mivel Magyarországon se tenger, se magas hegyek nincsenek, ezért itt értelemszerűen nincs jelen az Instagramon látott szörfös vagy épp hegymászó hippiélet. De – saját tapasztalatból is mondom – legalább olyan jó, amikor a Balaton-felvidéken megállsz egy pincészet mellett, megnézed a naplementét, megkóstolsz egypár finom bort és falatot, este könyvet olvasol a lambériás, lampionos hálószobádban, aztán, amikor reggel kinyitod az ajtót, a csendes, nyugodt Balaton terül el előtted.
Családdal autózva Mexikóban
Krulik Ábel és Harmincz Rita évek óta járják a világot, négyéves kislányukkal tavaly májusban indultak el Mexikóba, hogy hónapokon át egy furgonból átalakított lakóautóval utazzák be az országot.
– A Facebook egyik utazós csoportjában bukkantam rá egy lakóautóra, amit árultak, egyből úgy éreztem, ez egy soha vissza nem térő lehetőség – meséli Rita. – Mivel Indonéziába akkor még nem tudtunk beutazni a járványügyi korlátozások miatt, Mexikó nagyon jó úti célnak tűnt.
A háromfős család már rutinos utazó, Celebesz szigetét például három kicsi hátizsákkal járták hónapokig, igaz, akkor helyi közlekedési eszközöket használtak. Ahogy mondják, a lakóautózás pont azért tökéletes utazási forma egy picivel, mert minden, ami a gyerek számára fontos, vagyis a stabilitás és a biztonság, megvan útközben is. Míg egy hátizsákos utazásnál négy-öt naponta más helyen száll meg az ember, a lakóautózásnál szó szerint viszi magával az ágyát.
– Nagyon alap felszereléseink voltak az autóban, ami pont úgy nézett ki, mint Mexikóban a helyi kis busz, az úgynevezett colectivo. A hátsó két üléssort kivettük, a helyére paddá alakítható ágy került. Ez alatt tároltuk a ruháinkat és a konyhai felszereléseket, illetve volt egy tábori gázfőzőnk, de leginkább utcai kifőzdékben ettünk, hisz az étel olcsó és finom volt.
Ahogy a fiatalok mondják, a legnagyobb nehézség a hosszú távú lakóautózásban, hogy az ember teljesen ki van téve az időjárás kényének-kedvének. Ha esett az eső, be voltak zárva két négyzetméterre, és egész nap az ágyban ültek. Persze ez eltörpült a rengeteg pozitív élmény mellett, amelyeket az út során gyűjtöttek.
– Talán az maradt meg bennem a leginkább, amikor egyik éjjel egy vízesés mellett töltöttük az éjszakát azzal, hogy majd másnap felfedezzük a környéket. Ám kora hajnalban hatalmas eső zúdult ránk, beázott az autó, ültünk és bámultuk, ahogy csöpög az ágyunkra víz. Másnap a közeli faluba tartottunk, hogy keressünk egy autószerelőt, aki orvosolja a problémát, éjszakára pedig fedett helyet kellett találnunk. A helyi templom előtti tér tökéletesnek tűnt. Mikor engedélyt kértünk, hogy ott parkolhassunk, kedvesen megadták. Ám amikor visszatértünk a napi kirándulásról, azt láttuk, hogy takarítják, söprik a helyünket, majd elkezdték berendezni. Kiderült, hogy másnap ott hatalmas rendezvény lesz, csupán azt felejtették el mondani, hogy a zenészek már megérkeztek, és este tizenegyig gyakoroltak is. A legmeghatóbb az volt ebben a kedvességben, hogy bár a tér maga foglalt volt, eszük ágában sem volt nemet mondani nekünk, helyet szorítottak az autónak, hiszen szívből segíteni szerettek volna rajtunk. Ráadásul nemcsak meghívtak minket a rendezvényre, de másnap a falu melletti dzsungelben rábukkantunk Mexikó egyik legizgalmasabb rejtett kincsére, egy maja csillagvizsgálóra is.
Mint a legtöbb lakóautózó, Ritáék is azt emelik ki, hogy ez a fajta utazás hatalmas szabadságot ad, hiszen első pillanattól kezdve ott az autó, oda megy az ember, ahová akar, rengeteg olyan helyre eljut, amiről nem is álmodna, ráadásul mindezt úgy teszi, hogy a szállásról sem kell gondoskodnia.
