Józef Ignacy Kraszewski, az igencsak termékeny 19. századi lengyel író következő sorai tűpontosak: „Más városok a jelenben és a jövőben élnek. Krakkó a múltjában él, a belőle merített erőkkel, a belőle lopott, szürke hamu alatt parázsló élettel.” A városban valahogy összesűrűsödik az idő, és évszázadokon sétálunk keresztül, miközben egyik utcából fordulunk a másikba. Ugyanis míg Varsó óvárosában az embernek szinte már ijesztően furcsa benyomásai támadnak – amire magyarázat, hogy a második világháború alatt a földdel egyenlővé tett városrészt az eredeti középkori verzió hű másaként építették újjá a háború utáni években, és ezek a „régiúj” épületek bámulatosak ugyan, de mégis disszonáns érzéseket keltenek a szemlélőben –, a Krakkó múltját hordozó műemlékek szinte sértetlenül vészelték át az évszázadok égzengéseit. Persze a történelem fekete foltjai nyomot hagytak a városon, ami sebeivel együtt szép, és folyamatos gondolkodásra, elemzésre, tájékozódásra késztet.
Templomból ki, templomba be
Krakkó minden évszakban tökéletes úti cél. Nyáron kellemesen meleg, hőség csak ritkán van, a hűvösebb évszakokban pedig az időjárás önálló hangulati elemként emeli az élményt. Ha van egy jó esőkabátunk és vízálló cipőnk, a Rynek, azaz a főtér, közepén az impozáns Posztócsarnokkal, háttérben a Mária-templom felemás tornyaival mesebeli látványt nyújt az esőfátyolon keresztül. Hasonlóképpen: Krakkó ugyanúgy jó választás, ha csak két-három napra szeretnénk elugrani valahova (Budapestről autóval nagyjából hat-hét óra az út), mint ha több időre utaznánk el. A kötelező körök – sűrűre és hatékonyra szervezve a városnéző túráinkat – akár két nap alatt is letudhatók, de ahhoz, hogy a hely szelleme tényleg átjárjon, ne csak úgy meg-meglegyintgessen, ajánlatos több napon át bolyongani, szigorúan gyalog, és ha tehetjük, céltalanul.
Ha Krakkó szellemével szeretnénk szemtől szemben találkozni, a templomaiban kezdjük a keresést. Lengyelország a mai napig a katolicizmus egyik fellegvára, Krakkó e vár legerősebb bástyája. A román kortól a gótikán, a reneszánszon át egészen a barokkig és a klasszicizmusig minden korszak lenyomata megtalálható a restaurált, gondozott templomokban: a monumentális Krisztusok és az elképesztő ornamentika láttán a szépségre, a grandiózusra érzékeny embernek akkor is könny szökik a szemébe, ha nem vallásos. Élő templomok ezek, saját gyülekezettel, szertartásokkal, szentmisékkel, amiken tele vannak a padsorok, és ahonnan az utcára hallatszik az ének.
Kétségkívül a leglátványosabb mind közül a főtéren álló Mária-bazilika, ami a gótika csodája, minden egyes téglájából sugárzik a misztikum – a közelében és a belsejében az ember egyszerre érzi magát nagyon kicsinek és hatalmasnak, már-már lebegőnek. A főoltárt a német Veit Stoss főművének tartott, Máriának szentelt fafaragvány díszíti az 1400-as évek második feléből. A kék és arany színek által dominált polikróm falfestések a 19. században készültek az Arts and Crafts (művészetek és kézművesség – a szerk.) mozgalom lengyelországi meghonosítójaként számontartott Jan Matejko tervei alapján. Az apostolgerendán álló gigászi megfeszített Jézus-szobor, háttérben a gótikus csillagboltozat kék mennyezetén ragyogó arany csillagokkal lenyűgöz, megigéz, levegőt venni is elfelejtünk a látványtól. A helyi legendárium szerint a templom két tornyának különbözősége mögött egy borzalmas testvérgyilkosság története áll. Azt mesélik, két testvér egyszerre kezdett el építeni egy-egy tornyot, és mivel az egyik lassan túlnőtt a másikon, féltékenység támadt közöttük. Egy elborult pillanatban az irigy fél meggyilkolta a fivérét, de amikor felfogta tette súlyát, azonnal levetette magát a magasabb toronyból.
Az óvárosban bóklászva térjünk be a Szent András-templomba is, ami a város egyik legrégebbi épülete, 1079 és 1098 között húzták fel, azon kevesek közé tartozik, amelyek túlélték az 1241-es tatárjárást. Csodálatos példája a román kori erődtemplomoknak – Krakkó lakói a falai között vészelték át a portyázó mongol-tatár hadak átvonulását. Építése óta persze sorra toldozták, foldozták, alakították, így egy szinte minden korszak jegyeit magán viselő, eklektikus, magasztos épületegyüttessé nőtt az idők során.
Királyok, szentek, sárkányok
A Visztula bal partján, egy látványos folyókanyar mellett magasodik a Wawel-domb, ami leginkább a mi budai Várunkhoz hasonlatos. A királyi palota és a waweli székesegyház mellett több középkori és reneszánsz épület is található a falakkal és egykor masszív bástyarendszerrel védett területen. Évszázadokon keresztül innen irányították a lengyel államot. Alatta viszont egy sárkány lakott… A Wawel sárkánya még a város alapítójaként számontartott Krak herceg uralkodása alatt költözött a mészkődomb barlangjaiba, és csak akkor maradt nyugton, ha évente háromszáz ifjú szűzzel ajándékozták meg a derék helybéliek. A legenda egyik változata szerint egy ravasz cipészmesternek, a másik verzióban viszont Wanda hercegnőnek, Krak lányának sikerült legyőznie a sárkányt agyafúrt trükkökkel. Az aprócska Sárkány-barlang ma is látogatható a Wawel aljában (a folyó felőli oldalon), az előtte álló modern, acél sárkányszobor, a Smok, Bronisław Chromy munkája, Krakkó egyik jelképévé vált.
A Wawel önmagában megér egy teljes napot, csak a székesegyház megtekintése többórás program, és akkor még I. Zsigmond lengyel király reneszánsz palotájába be sem kukkantottunk. Hatalmas tereivel a gótikus székesegyház belül nem is lehet más, mint impozáns, magasztos, kívülről azonban a sok különböző stílusban épült oldalkápolnának köszönhetően olyan érzetet kelt, mintha egy sajátos ízléssel bíró játékos óriásgyerek több apró templomocskát odatologatott és szorosan a bazilika mellé rendezett volna. A Szent Szaniszlónak szentelt bazilika (a szent hamvait is itt őrzik) a lengyel uralkodók, egyházi elöljárók és prominens személyiségek temetkezőhelye: itt nyugszik Báthory István, Erős Ágost de Tadeusz Kościuszko, Adam Mickiewicz, és a légi balesetben elhunyt egykori államfő, Lech Kaczyński és felesége is.
