– Végy egy idősödő, jóképű, de nem túl sikeres férfit, mármint a férjemet, aztán egy szakmájában elismert, de nem a dorombolós cicatermészetéről híres munkaalkoholistát, azaz engem, és egy huszonhét éves, pályakezdő lányt, akit a férjem mentorál a munkahelyén! – kezdi a történetét a csinos, pikírt humorú, ötvenhét éves Andrea. Aztán a tejeskávénkra várva, furcsa kis grimaszok kíséretében teszi hozzá, hogy a félrelépésekhez általában olyan állandó összetevők szükségesek, mint, mondjuk, a csirkepörkölthöz, majd gyorsan előveszi a telefonját, hogy a „pörköltje” egyik összetevőjét, a férjét lebuktató sms-t mihamarabb megmutassa.

Megnyílik a föld

A hatvanéves férj sorsát egyetlen női név határozta meg: a felesége Andrea,­ a szeretője Andika, a lánya az Angéla Andrea nevet kapta a születésekor, de számára kedvesebb az Andó, tehát ezt használja. Tulajdonképpen a feleség és a szerető névazonossága hozott bajt Ákos fejére. A beszélgetőpartnerem „Andi 1”-ként, a huszonhét éves lány „Andi 2”-ként szerepelt a telefonjában, és ő nagy ­sietségében Andi 1-nek küldte el tavaly december 23-án délelőtt a lányánál fiatalabb lánykának szóló üzenetét. „Szerelmem, megvettem neked azt a gyönyörű láncot, amelyet olyan sokáig nézegettél múlt pénteken, és huszonhetedikétől szabaddá tettem magam, mert bejelentettem otthon, szilveszterig én ügyelek a cégben. Ügyes, ugye? Lesz időnk egymásra, írj gyakran, de ne hívj!”
Andrea alatt megnyílt a föld, vállára szakadt az ég, visszafelé kezdtek hullani az esőcseppek, amikor egy bevásárlóközpont parkolójában elolvasta ezt a félrecsúszott üzenetet. Szíve szerint azonnal hazarohant volna, hogy első felindulásában elzavarja a háztól Ákost, hadd karácsonyozzon Andikával, csakhogy az előző napon érkezett haza a Manchesterben dolgozó lányuk az angol férjével – az esküvőjük épp egy évvel korábban, 2021 karácsonyán volt Budapesten, és arra készültek, hogy alaposan megünneplik az évfordulót négyesben –, tehát gyorsan átlátta, nincs mód a helyzet tisztázására, amíg a lánya és a veje itthon vendégeskedik. Hazafelé többször megállt a kocsijával, mert úgy zokogott, hogy nem látott a könnyeitől, betért néhány percre a kedvenc kápolnájába is, pedig nem volt rendszeres templomjáró, hogy segítséget kérjen az égiektől és a régóta eltávozott édesanyjától, hogy ne indulattal, hanem ésszel tudja kezelni a helyzetet, és az imádott lánya ne sérüljön az apja miatt.
Persze Andrea nem állítja, hogy tavaly decemberben halálosan szerelmes volt Ákosba, de szerette. Megbékélt a hibáival, a lustaságával, az idegesítő határozatlanságával, értékelte a humorát, a nagyvonalúságát, élvezte, hogy jó vele az ágyban, és azt hitte, a férje végre beletörődött, hogy ő nélküle tudott befuttatni egy céget, amelynek ma is tulajdonosa, miközben Ákos csak alkalmazott egy multinál. Andrea eleinte sokat veszekedett és sírt, mert érezte, hogy a közös életük érdekében rengeteg kompromisszumot kell kötnie, például neki kell jó körülményeket és anyagi biztonságot teremtenie a családnak. Aztán beleszokott a főparancsnoki szerepbe és abba, hogy soha nem lehet gyönge nő. „Informatikusok vagyunk, azonos főiskolán végeztünk, csakhogy a feleségem szorgos hangya, én szórakoztató tücsök vagyok” – mondogatta Ákos nevetve a barátaiknak néhány pohár borocska után. Júliusban ünnepelték volna a harmincadik házassági évfordulójukat – ez Andika miatt elmaradt –, Andrea egyszer sem csalta meg a férjét, pedig jelentkező akadt bőven, és azt hitte, a párja hűsége is töretlen. Amikor idén, január harmadikán, a lányuk és a vejük elutazása után bejelentette Ákosnak, hogy az ostobán eltévedt sms jóvoltából tud Andikáról, a férje sértett kamaszként reagált. „Nincs gyakorlatom a csalásban, így legalább nem kell hazudoznom!” – mondta, majd ­leereszkedően hozzáfűzte, hogy Andrea barátkozzon meg a gondolattal, a férje tehetséges, férfias és kelendő. „Szeretnél válni és új életet kezdeni?” – érdeklődött Andrea, de nem kapott választ, csak valami morgásfélét arról, hogy nem merne válni, mert Andrea ­kiforgatná.

Sírás – csak titokban

– Nem részletezem, mennyi megaláztatásban volt részem, legyen elég annyi, legalább hat hónapig viselkedett úgy a három évvel idősebb férjem, mintha az anyja lennék, ő pedig az én csajozgató, tizenéves kisfiam. Egy ­ideig csöndben tűrtem, hogy napokig nem jön haza, vagy részegen állít be, majd lecseréltettem a bejárati ajtón a zárat. Veszekedni nem mert, de ahhoz volt bátorsága, hogy bemásszon a lépcsőházba az alacsony kerti ablakon. Egy éjszaka megszólalt miatta a riasztó, pánikban ébredtem… Nem volt kedvem élni! Egyedül töltöttem a hétvégéket, a húsvétot, ő közben Cipruson nyaralt Andikával, és egyedül ünnepeltem az áprilisi születésnapomat is. Válni egyelőre nem akartam, de a közös pénzünk jelentős részét biztonságba helyeztem, közben ezerrel dolgoztam a cégemben, ami meglátszott a jó eredmé­nyeinken. Néha-néha moziba és jógázni mentem, elfogadtam egy volt évfolyamtársam gáláns vacsorameghívását is, közben naponta bőgtem, de titokban, hogy az ismerőseink egyelőre ne tudják, összeomlott az életünk.