Az elképzelés, hogy a név a személyiség meghatározója, természetesen nem a modern társadalom sajátja. Gondoljunk csak az indiánokra vagy más természeti népekre, ahol a nevet erősen összefüggésbe hozták a lélekkel. Nem véletlen, hogy ők a felnőttlét kapujában, egy avatási rítusként, kiforrott személyiségükhöz illő, új nevet kaptak. Az pedig, hogy Európa-szerte a nagy uralkodóházak királyai koronázásukkor régi, dicső elődjeik után „keresztelkedtek”, bizonyítja: a nevekhez társított különleges erő nem új keletű gondolat. Úgy tűnik, a mai szülők nemcsak izgalmas, hanem egyre inkább felelősségteljes döntésként élik meg a névkeresést: miközben ugyanis a születendő gyermekek száma hazánkban évről évre csökken, ezzel párhuzamosan a kérvényezett neveké folyamatosan nő. Míg 1998-ban 2606 (férfi – és női) nevet tartalmazott a felsorolás, ma 3500 körüli ez a szám.

 Egyéniség mindenekfelett

Persze joggal tehetjük fel a kérdést: attól, hogy a névadást egyre nagyobb presztízsű döntésként éljük meg, miért kell bővülnie a választéknak? A TÁRKI által tavaly nyáron publikált kutatás, amely 2014 őszén felvett adatokat dolgozott fel, éppen ezzel a felvetéssel foglalkozik. Fényes Csongor és Katona Eszter tanulmányukban arra keresik a választ, hogy az egyre inkább terjedő, különleges eredetű vagy hangzású nevek milyen arányban fordulnak elő a különböző társadalmi csoportok körében. Az olyan ritkaságok, mint az Alozia, a Corthals, a Hédi, a Tézeusz, az Angyalka, a Kalanyos, a Miksa, úgy tűnik, a legalsó és legfelső társadalmi osztályokban lelhetőek fel többségben. Előbbiben sikert, felfelé különbözést remélnek tőlük, utóbbiban pedig már a jelenben azonosulni tudnak a név által szimbolizált egyediséggel.

…

Olvasd el a vágyott név érdekében kérvényt író szülők történetét is, lapozz a Nők Lapja Psziché 80. oldalára!

Szöveg: Széles-Horváth Anna

Fotó: Thinkstock