A természetben 

Bár Budapesten születtem, rengeteget kirándultam édesapámmal. Legtöbbször elérhető távolságokat jártunk be a Budai-hegyekben, a Visegrádi-hegységben, de evezős túrákra is sokat jártunk. Mosonmagyaróvárról „jöttünk le” Budapestig, máskor a fővárostól Mohácsig, de a Felső-Tiszán is sok kilométert eveztünk. Mivel időben a rendszerváltás előtt járunk, a Tiszta túloldalán pedig még a Szovjetunió húzódott, az útvonal mindig attól függött, milyen határvízi engedélyt kaptunk. Tiszabecsnél lép be Magyarország területére a Tisza, és ha ott nem kaptunk zöld utat, mentünk tovább Szatmárcsekére, hogy onnan aztán egészen Tokajig evezzünk. Ez a folyó legszebb szakasza. Jó szívvel emlékszem vissza ezekre az időkre, gépészmérnök édesapám igazi polihisztor volt, csillagászatot is tanult, neki köszönhetem, hogy megtanultam megfigyelni a természetet. 

A könyvek szeretete

Otthon rengeteg könyv volt nálunk, az olvasás szeretetét is örököltem. Az egyik legkedvesebb gyerekkori emlékem is ehhez kapcsolódik. Tizenegyedik születésnapom alkalmából anyai nagyapám elvitt egy nagy könyvesboltba, és megengedte, hogy egy észszerű összeghatáron belül bármit megvegyek. Egy kosárra való könyvet szedtem össze. Legyen az szépirodalom vagy szakkönyv, minden érdekel. Most épp a jégkorszakról olvasok.

Harminchárom év

Már gyerekként rajongtam az állatkertért, amikor pedig édesapámtól kaptam egy éves bérletet, az összes szabadidőmet ott töltöttem. Mivel folyamatosan láb alatt voltam, a gondozók felfigyeltek rám, látták, ahogy az állatokat tanulmányozom, róluk kérdezek, és elkezdték megmutatni, mi történik a kulisszák mögött, például a zebraistállóban. Eleinte csak apróbb dolgokban segítettem be, idővel aztán ott ragadtam. Előbb állatgondozóként dolgoztam, aztán jött a szóvivőség. Mindennek harminchárom éve.