Olyan, mintha az emberi testet úgy tervezték volna, hogyha valamelyik részével gond történik, akkor legyen egy tartalék – legalábbis, ami a páros szerveket illeti. Elvégre mindannyian két vesével, két szemmel és két füllel születünk. Ugyanakkor ki ne hallott volna olyan ismerősről (vagy ismerős ismerőséről), aki egy vesével, egy látó szemmel vagy egy halló füllel éli az életét egy betegség vagy baleset miatt, miközben a körülményekhez képest elboldogul. Valóban csupán biológiai tartalékokról van szó? Miért teremtett eggyel többet ezekből a szervekből a Jóisten? Ezek a részeink lennének a leggyengébbek?
Jó, ha van tartalék
A Harvard Health tudósai szerint őseink testében még kevesebb páros szerv volt, az emberi faj kialakulása során duplázódott meg egyes szerveink száma. Ennek okát nem teljesen érteni, de valószínűleg a kor veszélyei (mérgező bogyók, termések, nyers hús, veszélyes vadászatok, időjárás) miatt a természet úgy gondolta, hogy jobbak a túlélési esélyeink, ha van egy extra szervünk tartalékba. Például ha valaki elveszt vagy eladományoz egy vesét, a megmaradt szerve még mindig 60-65 százalékban működőképes, ugyanis az embereknek csak 30 százalékos vesefunkcióra van szükségük a normális túléléshez – írja az emedicinehealth.
A szem ősidők óta a legfontosabb érzékszerv (Fotó: Piola666 / Getty Images)
Egy szemmel kihaltunk volna
A két szem együttesen ad mélység és távolság érzékelést, ami nélkülözhetetlen lett volna az őseink számára, ha vadászatról vagy akár gyűjtögetésről van szó (sőt, bizonyos friss kutatások szerint kifejezetten jól láttak éjszaka, sötétben is). Azok az elődeink, akik egy baleset következtében elvesztették a látásukat vagy fél szemükre megvakultak, igencsak rossz esélyekkel éltek tovább. Ezzel ellentétben az éles látás napjainkban már nem létfontosságú, legalábbis nem vezet biztos halálhoz, habár jelentősen befolyásolja az életminőséget.
A fülek nélkülözhetetlen szerepe
Ahogyan a fent említett szemgolyók, úgy a hallójáratok kifinomultsága is lényeges volt a túlélés szempontjából. Az őseink számára a két fül lehetővé tette, hogy minden irányból képes legyen hangok alapján tájékozódni. Napjainkban a hallássérültek is képesek eligazodni és hosszú életet élni, de az egyik vagy mindkét fül (természetesen itt nem a külső kagylóról, hanem a belső részről van szó) tartós sérültsége egyensúlyproblémákat okozhat, és egyes kutatások összefüggésbe hozták az Alzheimer kialakulásával is.
Adhatunk abból, amiből kettő van?
A páros szervek közül a veseátültetés – bár bár természetesen kockázatokkal is együtt jár, ráadásul maradék szervnek keményebben kell dolgoznia –, viszonylag régóta elérhető gyógymód. Az első élődonoros veseátültetést 1952-ben Párizsban végezték anyából fiúba, és a szerv 22 napig működött. (Azóta természetesen rengeteget fejlődött ez a procedúra.) Ami a szemeket illeti, a tudomány még nem készült fel a szemgolyótranszplantációra, legalábbis a látóidegeket nem képesek még úgy reparálni, hogy látni is lehessen vele, de szaruhártya átültetése már lehetséges. (A fül átültetése szintén nem ismert, de a hallást különböző készülékekkel képesek az orvosok javítani, a külső fülkagylót pedig esztétikailag, protézissel pótolni.)
Mindenesetre legyen szó páros vagy egyedülálló szervekről, egyaránt fontos a védelmük az egészséges életmód fenntartásával. Táplálkozással, testmozgással, fizioterápiás gyakorlatokkal hozzájárulhatunk a vesék, a látás és a hallás állapotának megőrzéséhez – még akkor is, ha a 21. századi ember valóban képes egy vesével, szemmel, füllel élni.
Illusztráció: Getty Images
