„Semmi olyasmit nem tudok, amit egy normális nőnek illik tudnia – nyilatkozta a hetvenhat éves Szabó Magda. – Ha egy percnél több időt töltök a konyhában, biztos, hogy eltörök, kiöntök, odaégetek valamit. Ilyenkor a szomszédok ártatlanul meg is kérdezik: mi van, Magdus, főztél?” Az írónő egyetlen ételt tudott hibátlanul elkészíteni: a lebbencslevest, ennek is érzelmi okai voltak. Tudatos döntés volt részéről, hogy felszabadítja magát a háztartási teendők egy része alól, amelyek gúzsba kötötték családja nőtagjainak életét. Ami irodalmi mondanivalója volt a gasztronómiáról, azt főként három asszony történetei között osztotta el. Kettejüktől fontos emléktárgyakat őrzött a konyhájában, a harmadikat pedig be is engedte oda.
Méltóság és lebbencsleves
Szabó Magda pótanyjaként szerette anyai nagynénjét, Jablonczay Piroskát – számos gondoskodó regényalakját mintázta róla. Az asszony éléskamrájára idős korában is varázslatos helyként emlékezett az író, ahol a befőttek és lekvárok, fűszerek és déligyümölcsök tengerében üveghengerekben álltak a polcokon a nagynéni maga készítette szaloncukrai is. Az író visszaemlékezése szerint két dolgot tanult meg nagynénjétől: „Lebbencslevest főzni, igazit, és méltósággal elviselni, mikor ártatlanul arcul ütöttek.” Jablonczay Piroska tanácsa szerint ha unokahúga végképp nem tud megbirkózni egy helyzettel, a legjobb, ha nekiáll lebbencset pirítani, „aztán mire a leves kész, valami csak kialakul”. Szabó Magda úgy tartotta számon, hogy beteg nagynénjének tett fogadalma miatt vált belőle író: „Ne halj meg, Piroska – imádkozott –, inkább odaadom az egész jövendő írói életemet és maradok, aminek alapjában készültem, tanár, ne adj semmit, Piroska, csak élj. Az ő temetésén vált belőlem prózaíró, első regényem ott, Piroska ravatala mellett született.” Élete végéig őrizte a nagynénjétől örökölt piros lábast, és időnként lebbencskészítéssel emlékezett legkedvesebb rokonára.
Ennél sokkal kevésbé kellemes emlékeket ápolt édesanyja nagynénjéről, Jablonczay Gizelláról, aki több művében lett korlátolt, hideg szívű nők modellje. Gizella ridegen bánt Szabó Magda édesanyjával, mikor az kislány volt, sok évvel később pedig elszerette unokahúga első férjét. A boszorkányos tehetséggel főző asszony a gyomrán keresztül fogta meg a nála tíz évvel fiatalabb, beteg férfit – a különös házasságról a Régimódi történet című regény számol be. Amíg Jablonczay Piroska kamrájáról a paradicsomi boldogság jutott Szabó Magda eszébe, addig idősebb rokona háztartásáról a kellemetlen feszélyezettség: „Úgy kínálta a nagy-nagynéni a cukrászt megszégyenítő sütemény-remekeket, hogy közben izgatottan nézte a kezemet, nem ejtek-e le morzsát az áhítattal kefélt szőnyegre.” Bármit is gondolt dédnagynénjéről, az általa összeírt recepteket, amelyek a família kedvenc ételeit tartalmazták, nagy becsben tartotta. A kézírásos szakácskönyvet konyhájában őrizte, noha szinte biztos, hogy nem főzött soha belőle.
„Lírai tárgy lett apadó húsom”
A második világháború idején Szabó Magda családja Jablonczay Gizella szőlőhegyen épült házában húzta meg magát. A Szüret című verses regény nem fest hízelgő képet a mindennapi étkezési rítusokhoz a háború poklában is görcsösen ragaszkodó rokonról. „Bombák, halottak? Nem koplalhat mégse, / ki életben maradt” – hangzik a jelszó, és a pazarló lakoma elborzasztja az egyetemista lányt. Az asztali bőségnek azonban nem sokkal később örökre vége szakadt. Amikor Szabó Magda a háború után Budapestre került, sokszor kellett nélkülöznie, de mindezért kárpótolta, hogy végre megjelentek a versei. Ez sem tartott sokáig: kötetéért 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, ám még azon a napon vissza is vonták tőle, és tíz évig nem publikálhatott.
