Álmomban repültem
Most, hogy nézek kifelé az ablakon, eszembe jut a gyerekkorom. Az egri házunk kertjében állok, a nagy fűzfa alatt, egyszer csak szétnyitom magam előtt a lecsüngő ágakat, mint valami függönyt, és teátrálisan meghajolok. Ki előtt, mi előtt? Ki tudja. Egerben nem volt akkoriban színház, azt se tudtam, mi az. Talán balerinaként állhattam azon a képzeletbeli színpadon. Egy biztos: én minden éjjel repültem álmomban.
„Én nem leszek a szürkék hegedőse”
Az a gyerekkori szárnyalás Budapestig repített. Édesanyám, aki tanárnő volt, észrevette, hogy értek a gyerekek nyelvén, és tizennégy évesen elvitt a tanítóképző felvételijére Jászberénybe. A bizottság behívatta: „Asszonyom, a lánya gyenge matematikából, viszont szépen mond verset. Miért nem színésznőnek adja?” De ő kötötte az ebet a karóhoz: szeretne egy tisztességes szakmát adni a kezembe. Végül Budapesten kezdtem el a tanítóképzőt, mert a nővérem ott volt kollégista. A versesfüzetemben találtam egy idézetet Adytól: „Én nem leszek a szürkék hegedőse…” Ezek szerint már akkor nagy ambíciók feszíthettek.
Esős vasárnap
Érettségi után beállítottam a Színművészeti Főiskolára azzal, hogy szeretnék bemenni az igazgatónőhöz. Olyan ártatlan és merész voltam, hogy Olthy Magda igazgatónő elnevette magát. A felvételi második szűrőjén éppen a kályhát támasztottam, belépett egy gyönyörű, barna lány a terembe, és odasúgta: „Te fel vagy véve!” Ő volt Pécsi Ildikó. Osztálytársak lettünk, ahogy Polónyi Gyöngyivel, Halász Judittal és Béres Icával is. Pártos Géza lett az osztályfőnökünk, akinek rengeteget köszönhetek. Egy nap belépett az osztályunkba Keleti Márton rendező, és kiválasztott minket az Esős vasárnap című film főszerepére. Nagy örömmel forgattunk, nem is gondoltunk rá, hogy ennek mekkora tétje van. A film meghatározónak bizonyult a pályámon, utána számtalan moziba és tévéjátékba hívtak: Bob herceg, Háry János, A gyáva… Utóbbi Sarkadi Imre novellájából készült, Huszti Péter volt a partnerem, hárommillióan látták!
