Megmondom őszintén, azonnal rákattintottam, mert ilyet azelőtt még sosem láttam. A szomatikus kifejezés és a síró nő láttán persze azonnal lett egy elképzelésem, hogy mit takarhat ez az egész. A második gondolatom pedig valami olyasmi volt, hogy te jó Isten, hova jutott ez a világ, hogy egy alkalmazás figyelmeztet bennünket arra, hogy ideje lenne egy jó nagyot sírni.

Persze, miután utánajártam, hogyan is működnek ezek a szomatikus gyakorlatok, azt is megtudtam, hogy nem a sírás a lényeg, gondolom, azt csak a hatás kedvéért mutatták ilyen kendőzetlenül a hirdetésben. Nem először késztet önvizsgálatra az algoritmus. Amikor ilyesmiket dob fel nekem, először mindig felháborodom, hogy vajon olyan embernek tűnök a digitális térben, akinek azonnal cselekednie kell a mentális egészsége érdekében, de aztán legtöbbször rájövök, hogy az algoritmusnak sajnos igaza van. Ahogyan sokan mások, én is próbálok tudatosan élni, figyelni a fizikai és mentális egészségemre, de túl gyakran szippant be a mókuskerék és a szűnni nem akaró feladatok, és egyszer csak azon kapom magam, hogy Caramel egyik számán bömbölök az autóban. Igazat kell adnom az algoritmusnak abban, hogy ezt a sok feszültséget, stresszt és érzelmet jó lenne valahogy mederbe terelni. Szóval újságíróként, és esetenként ideggyenge negyvenes nőként is érdekelt, mit jelent pontosan a szomatikus „edzés”, és hogyan segíthetnek ezek a gyakorlatok abban, hogy az ember balanszírozottabb mindennapokat éljen.

Csak úgy, látványos eredmények nélkül

Szerencsém volt, mert mivel korábban addig szajkózta belém az Instagram, hogy számomra az úgynevezett wall pilates lesz a jövő, már rendelkeztem egy olyan fizetős alkalmazással, amely szomatikus gyakorlatsorokat is kínált. Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy a mozgás az életem része, és bár nem török élsportolói babérokra, a magam kis eredményeit számon tartom. Rendszeresen futok, és azt ebben az életkorban már pontosan látom, hogy a lelkemnek legalább annyira fontos ez, mint a testemnek, de ez nem jelenti azt, hogy nem tölt el elégedettséggel, amikor látom az elégetett kalóriák számát, vagy hogy tudtam néhány másodpercet javítani az átlagtempómon.

A világ, amiben élünk, rettenetesen eredményorientált, ezzel nem mondok újdonságot. Ami hasznos, eredményes és sikert hoz számunkra, legtöbb esetben mindent felülír ahhoz képest, amit csak úgy, kedvtelésből csinálunk. Eleve, a „csak úgy” mint kategória, valahogy teljesen elfelejtődött. A hatékonyság lett a fő erény, és ez a szemlélet akkor is beszivárog az életünkbe, ha alapvetően mi nem ilyenek vagyunk. Szerintem nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy

nekem ugyan nagyon hiányoznak az „értelmetlen” tevékenységek, de már borzasztó ritkán engedem meg őket magamnak, és nem is tudok igazán elsüppedni bennük.

Bingo!

Fotó: Getty Images

„Légy jelen!” mozdulatsor

A szomatikus gyakorlatok – legalábbis az én saját meghatározásom szerint – pontosan erre kínálnak megoldást. Amikor elhatároztam, hogy kipróbálok egy ilyen „tornát”, elidőztem kicsit a különböző gyakorlatsorok nevein: „Ébreszd fel a belső erődet!”, „Tarts önszerető napot!”, „Hozd magad egyensúlyba!”, „Olvaszd el a stresszt”, és még sorolhatnám. Elsőre nyilván nekem is kicsit túlzottan spirituálisnak hatottak a nevek, de második olvasásra rájöttem, hogy tulajdonképpen ezek azok a dolgok, amelyek alapértelmezettek kellene, hogy legyenek a működésünkhöz, mégis rendkívül háttérbe szorulnak a legtöbbünk életében. Végül egy „Légy jelen!” elnevezésű gyakorlatsort választottam, mert pontosan tudom magamról, hogy bár nagyon szeretnék, nagyon sokszor mégis képtelen vagyok jelen lenni.

Életem első és eddigi egyetlen szomatikus gyakorlatsorának a legnagyobb tanulsága számomra az, hogy 11 percet (ennyi ideig tartott ugyanis) igenis el lehet tölteni kézzel fogható eredmények nélkül.

A gyakorlatok legnagyobb része konkrét instrukciók nélkül hangzott el, az „edző” csak támpontokat adott, mit lehet csinálni, a kivitelezést rám bízta.

Én ettől először zavarba jöttem: nekem a testedzésben nincsenek saját ötleteim, én ahhoz nem értek, és ahhoz vagyok szokva, hogy bomba alakú emberek megmondják, mit kell csinálni. Amikor torna közben a telefonom kijelzőjén megláttam, hogy már 3 és fél perce csinálom, de mindössze 7 kalóriát égettem el, felszólítottam magam, hogy felejtsem el a kalóriákat, próbáljak a lényegre fókuszálni, és ahogyan a torna neve is mondta, a jelenben lenni. A gyakorlatok közben rájöttem, mennyire feszítenek a szabályok és az instrukciók, és milyen

felszabadító úgy csinálni valamit, hogy közben senki se mondja meg, hogyan csináljam.

Talán kicsit szürreálisan hangzik, de leginkább a kutyáimon láttam, hogy 11 perc alatt tényleg eluralkodott valamiféle zen a nappalimban. Amikor otthon tornázom, az egyik kutyám rendszerint plüssöket döfköd az oldalamba, a másik pedig direkt úgy fekszik le a tornaszőnyegre, hogy ne tudjam rendesen csinálni a feladatokat. Szomatikus edzésemet először gyanakodva figyelték, de nem mozdultak, majd egy idő után becsukták a szemüket és aludtak. Tessék, ők aztán tudnak jelen lenni a pillanatban, az biztos.

Mit mond a tudomány?

Ahhoz, hogy fizikálisan és mentálisan is jól legyünk, nagyon fontos, hogy ismerjük a testünket. A szomatikus gyakorlatok különböző típusú mozdulatokkal segítik az embert testi tudatosságának elmélyítésében, traumáinak felszabadításában, valamint mentális egészségi tüneteinek felismerésében és kordában tartásában. Szomatikus mozgás lehet légzőgyakorlat, de akár tánc is.

A „szomatikus” görög eredetű szó (mi más?), és azt jelenti, „testi, a testre vonatkozó”. Hogy ezt a kifejezést széles körben ismerjük, az Thomas Hannának köszönhető, aki már a hetvenes években lefektette a szomatikus gondolkodás alapjait a Bodies in Revolt: A Primer on Somatic Thinking (Testek lázadása: a szomatikus gondolkodás alapjai) című könyvében.

„A szomatikus mozgalom lényege a mozgás közbeni tudatosság vagy jelenlét”

– mondja Rachelle Tsachor, a University of Illinois professzora, akinek fő kutatási területe a szomatikus mozgás, és azt is hozzáteszi, ezek a gyakorlatok lehetővé teszik, hogy érezzük és tudatosítsuk magunkban, mi történik az adott pillanatban, az adott mozgásban. „Amikor szomatikus mozgást végzünk, a belső élményeinkre koncentrálunk, és nem arra, hogyan néz ki a gyakorlatunk kívülről – magyarázza Sarah Warren, klinikai szomatikus oktató. – Mozgásunkat ilyenkor a belső élményeink irányítják, és nem kényszerítjük a testünket, hogy bizonyos módon mozogjon.”

Savászana (Fotó: Getty Images)

Ez van 5000 éve

Lehet, hogy most épp divatos, sőt, kimondottan aktuális trendnek számítanak a szomatikus edzések, de semmiképp sem új dologról van szó. Nemcsak azért, mert már a hetvenes években könyvet írt róla a fentebb említett szerző, hanem mert ősidők óta fontos emberi törekvés, hogy megtaláljuk a módját a jelenben létezésnek, és a testünkkel kapcsolatos tudatosságnak. Számos szomatikus mozgásforma létezik, amely többezer éves múltra tekint vissza. Ilyen többek között a jóga is. Egyszer hallottam egy színésznőt arról beszélni, milyen nehéz volt számára levetkőzni azt a kényszert, hogy a jógázást „szépen” gyakorolja, és hogyan értette meg az egésznek a lényegét, amikor ez végre sikerült neki.

A jóga az egyik legősibb szomatikus gyakorlás,

de ahogyan a nyugati világban ma nagyon sokan értelmezik, úgy nem szomatikus többé. Ahelyett, hogy éreznénk és megtapasztalnánk saját magunkat, valaki megmondja, mit kell csinálni. Az érzések helyét átvette a kivitelezés. A csi kung és a tai chi is az ősi szomatikus mozgásformákhoz tartoznak, hiszen az a lényegük, hogy energiát mozgatnak a testben, és nagyon fontos szerepet adnak az érzéseknek, amelyeket gyakorlás közben tapasztalunk.

Biztosan sokan vannak, akik tíz évvel ezelőtt talán még megmosolyogták a parkokban egyedül vagy csoportosan tai chiző embereket, ma már azonban némi vágyakozással a szemükben nézik őket. Meggyőződésem, hogy az emberiség elérkezett abba a fázisba, amelyben kétségbeesetten szeretne visszatalálni önmagához és a jelenbe, és közben azt is gondolom, hogy bármennyire ellentmondásos, ebben a különböző applikációk által kínál 28 napos szomatikus „kihívások” igenis segíthetnek. Lehet, hogy ezek az ősi módszerek ma már csak jól hangzó csomagokban érnek célba nálunk, de legalább célba érnek. És talán segítenek azoknak, akik a kozmetikai kezelések végén nem kérik a legjobb részt, a masszázst, mert rohannak, vagy egy jógaóra végén nem maradnak a jól megérdemelt pihenő pózban, a Shavasanában (Savászana) egy másodpercet sem, mert nem látják értelmét, hogy újra felismerjék ezeknek a haszontalannak hitt perceknek a hasznosságát. Vagy legalább sírjanak egy jót.

Kiemelt kép: Getty Images