Hálát adok Kölcseynek, hogy megírta a Himnuszt, azért pedig különösen, hogy épp egy január végi napon tisztázta le a kéziratát. Ezzel, bár ő nem tudhatta, eggyel több lehetőséget adott nekem, hogy ünnepeljek és kiszakadjak a hétköznapok monotonitásából. A művészetek minden alkalommal, ha sikerül rájuk időt szakítanom, újabb lendületet adnak a folytatáshoz, ezért is olyan különleges ez a nap, mert ilyenkor is van mód a lelki töltekezésre. Mivel ilyen fontos számomra, ezért én a magyar kultúra napját egy teljes héten keresztül ünneplem.

Reggeli vers

Mielőtt felhúznám a nyúlcipőt, előkapom az egyik verseskötetemet, vagy fellapozom valamelyik online irodalmi oldalt a neten, és kiválasztok egy verset, aminek a gondolata egész nap elkísér. Ma Horváth Dorottya, kortárs költő Margit álomba ringatja magát című verse lett az útitársam. Nem véletlen: „Nem szabad még gondolni se/ bajra búra gondolatra / nem is mondom /csak dúdolom / dalom – dalom.” Jó ez így, szebb tőle a nap és vidámabb a lélek. Túl szentimentális? Lehet, de az ünnepek már csak ilyenek.

Zene egy kedves jazz kocsmában

Ezért kell egy hét, mert ennyi szépség nem tud beleférni egy napba. A héten belül azonban valamikor mindenképp jut idő egy jazz estre. A jazz zene szenvedélye vérpezsdítő, egy-egy ilyen este után úgy érzem, hogy újra élek. Persze egy finom vacsora még emlékezetesebbé teszi az élményt. Szerdán ott a helyem a Budapest Jazz Club Jam Session estjén, ahol tehetséges zenészek játsszák azt, amit éreznek. Több se kell!

Az ünnep csúcsa: színház

A színházrajongók értik a lelkesedésemet, akik pedig (még) nem rajongók, azoknak pedig csak ajánlani tudom, hogy legyenek azok. Szerintem ugyanis nincs olyan, hogy valaki nem szereti a színházat, csak olyan, hogy nem találta meg azt a színházat, ami neki kedves. A héten, ha már magyar kultúra napja, felvettem a listára Pál András és Rozs Tamás Petri György-estjét – amire ugyan már csak februárban jutok el –, és Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című előadását. Kettő jobb, mint egy.

Egy jó könyv

Végül a hét zárásaként kezembe veszek egy klasszikust, amit még nem olvastam, bekuckózok az ágyba egy forró teával, és olvasok. Most Szerb Antal Utas és holdvilág című művét szemeltem ki, mert eddig valamiért még nem került a kezembe. Azt hiszem éppen itt az ideje.

Szöveg: Mészégető Marcsi

Nyitókép: Thinkstock