Mostanában gyakran halljuk azt a kifejezést: szexuális zaklatás. A jelenség a hatalommal való visszaélés egy formája, amelyben – szakértők szerint – inkább az uralkodási, mint a nemi vágy a hangsúlyos. A sajtóban felszínre kerülő esetek nyomán sokakban felszakadtak régi sebek, de aki súlyos traumát: nemi erőszakot, illetve hosszan fennálló párkapcsolati erőszakot élt át, annak évek múltán is nagyon nehéz erről beszélni. Ezért leggyakrabban csak névtelenül írnak, vagy a pszichológusnál, terápia során merik felidézni az emlékeiket. A Beszélj róla projekt vagy az Eszter Alapítvány weboldalán százával sorakoznak ezek az írások. Cikkünkben ezeken keresztül mutatjuk meg, mi történik az áldozat lelkében, és szakpszichológusok segítségével igyekszünk tanácsokat adni a feldolgozáshoz.

Idegen vagy ismerős?

Elképesztő annak a tizennyolc éves lánynak a története, akit az utcán támadtak meg. „Meghallottam a lihegést a hátam mögött, de nem gondoltam, hogy baj lesz belőle. Egy erős kéz a nyakamnál fogva a földre rántott, majd dulakodni kezdtem a nálam úgy fél fejjel magasabb férfival. Nem sokáig bírtam a küzdelmet, nagyon gyorsan kimerültem. Lerángatta rólam a nadrágot és a bugyit, majd megéreztem a fájdalmat »ott« (szűz voltam). Mintha ezer tűt szúrtak volna fel, vagy mintha egy vastag karóra ültem volna… rettenetes érzés volt. A férfi elég gyorsan ott hagyott a földön, körülbelül tíz percet ültem utána még ott alul meztelenül, majd magamon erőt véve felálltam, visszamentem a buszmegállóba, és a legelső járattal hazamentem. Az első dolgom a fürdés volt. Amikor megláttam a vért, tudtam, éreztem, hogy akár teherbe is eshettem. De a terhességi teszt negatív lett. Nagy sírások közepette aztán elmeséltem egy pszichológusnak, mi történt, és ő tudatosította bennem: túl fogom élni. Ez erőt adott, és rájöttem, nincs értelme, hogy beszedjem az összes orvosságomat. Lassan másfél hónapja, hogy ez megtörtént velem, és még mindig úgy érzem, hiába van udvarlóm, nem tudnék vele szexuális kapcsolatot létesíteni. Nem azért, mert nem szeretjük egymást, hanem azért, mert úgy érzem, nem állok még készen rá.” Egy ma már felnőtt férfit tizenkét évesen kényszerített szexre egy ismerőse. „Attól a naptól fogva messzire kerültem őt. Elválasztott bennünket a szégyenem. Felnőtt koromban mondtam el először valakinek, hogy mi történt velem. Egy pszichológusnak öntöttem ki a lelkem, mert ez az eset tönkretette a gyermek- és fiatalkoromat, de súlyosan kihatott a felnőttkoromra is. Féltem a nemiségtől. Féltem, hogy bűnös vagyok, aki minden lányt vagy nőt bántana valahogy, valamivel, ha közel kerülnék hozzájuk. Utáltam a testem. Úgy éreztem, leugranék egy magas ház tetejéről, ha kiderülne, mit tettem. Amikor felnőttem, az eszemmel tudtam, hogy nem én voltam a rossz, mégis képtelen voltam megszabadulni a bűntudattól és a gátlásoktól még akkor is, amikor bebizonyosodott számomra egyértelműen, hogy valójában én az áldozat voltam.”