fiatal nő kicsi fiúgyermeke feje fölött egy fiatal férfira tekint sóvárogva

Egyedül nevelem a fiamat – Baj, ha nem akarok lemondani a társkeresésről?

Vekerdy Tamás ma is érvényes tanácsa a Nők Lapja archívumából.

Kérdés: Harmincöt éves vagyok, négy éve egyedül nevelem ötéves, házasságon kívüli kisfiamat. Egy kis lakásban élünk, ahol nincs külön gyerekszoba, csak egy függöny választja el az ágyunkat. Nagyobb lakásra nincs lehetőségem. Megpróbáltam magamnak is és a kisfiamnak is egy barátot, tartós kapcsolatot találni, de a férfiak jöttek, majd egy-két hónap elteltével mentek. A legtöbb volt barátom arra hivatkozott, hogy a gyerek miatt nem tud velem tartós kapcsolatot folytatni. Én már beletörődtem, hogy nem megyek férjhez. A probléma az, hogy nem tudom, a kisfiam is bele tud-e törődni abba, ha látja, hogy sűrűn cserélgetem a férfiakat. Majdnem minden alkalommal örül, ha egy bácsival randevúzunk, de félek, ahogy egyre nagyobb lesz, szemrehányásokat tehet nekem, esetleg „rossznak” tarthat, ha a függönyrésen keresztül fül- vagy szemtanúja lesz, hogy különböző férfiakkal szexuális viszonyom van. Én semmi esetre sem akarom neki mondani, hogy miatta hagynak el a férfiak, mert félek, hogy lelkifurdalása lehet emiatt. Tartok attól, hogy felnőtt korára valami lelki károsodása, vagy zavaros kapcsolatai lehetnek emiatt. Attól is félek, hogy az egészet elmeséli édesapjának, és ő a gyámhatóságra megy, hogy ezzel az ürüggyel elvegye tőlem a gyereket. Nem akarok lemondani a gyerekről, mert szerintem senki sem foglalkozna annyit vele, mint én, de a társkeresésről sem akarok lemondani. Miként tudom ilyen helyzetben tisztességes, boldog felnőtté nevelni a kisfiamat?

Válasz: Nehéz kérdést tesz fel. Meggyőződésem, hogy egy anya, aki szereti a gyerekét és törődik is vele, már megtette a legtöbbet azért, hogy a gyereke jó eséllyel vágjon neki az életnek. Ráadásul itt még az a kedvező körülmény is fennáll, hogy a kisfiúnak rendszeres kapcsolata van az édesapjával.

Az is természetes és helyes, hogy nem akar a társkeresésről lemondani.

(A „magukat feláldozó” anyák nagyon nagy lelki tehertételt jelentenek gyerekeik, különösen fiaik számára.

Nekik is az a jó, ha anyjuk a saját életét is élheti, és az örömöket sem kizáró felnőtt életet.) Azt is jól látja, hogy a gyereknek is jó – jó lenne – egy férfibarát jelenléte.

Viszont, sajnos, abban is igaza van, hogy most vagy a későbbiekben okozhat problémát a gyerek számára, ha akaratlanul is, de fül- vagy szemtanúja lesz a felnőttek szexuális életének. Ez a kisgyerek számára elsősorban lelki megterhelést jelenthet. A szakemberek nemritkán találkoznak olyan kisgyerekekkel, akiknek a játékából hamar világossá válik, hogy ébren vagy félálomban tanúi voltak szüleik szexuális életének.

Ezek a gyerek számára feldolgozhatatlan – mert megmagyarázhatatlan – élmények a gyerekekben sokszor szorongást vagy izgalmat keltenek.

Találkozhatunk kisfiúkkal, akik ezt a feszültséget úgy próbálják levezetni, hogy ha módjuk van rá, a leizzadásig körbe-körbe futnak az óvoda vagy az iskola udvarán. Vagy egészen másfajta tüneteket vált ki a feldolgozhatatlan élmény keltette szorongás, feszültség. (Esetleg: a már szobatiszta gyerek – többnyire kisfiú – újra éjszakai bepisilővé válik.)

Nem hiszem, hogy a gyerek, ha nagyobb lesz, szemrehányásokat fog tenni önnek, ha kapcsolatuk egyébként kiegyensúlyozott. De az ilyen élmények valóban megviselhetik.

Mit lehetne tenni? Nem lehet a függöny helyébe gipszkarton falat húzni? Vagy nehezebb, jobban szigetelő, vastag függönyt tenni, amelyen összehúzás után nem marad rés?

Azt is gondolom, hogy egy valódi, „lélektől lélekig” is ívelő, személyes kapcsolatban a gyerek nem lehet igazi akadály, s ezért arra biztatnám, hogy ne adja fel azt, hogy gyerekével együtt igazi társra találhat.

A későbbiekben, ha a gyerek valamiféle megjegyzéssel vagy kérdéssel erre alkalmat ad, nyíltan lehet néhány egyszerű szóval beszélni vele a helyzetről. Akár azt is lehet mondani, hogy jó azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei együtt élnek, de manapság nagyon sok gyerek nevelkedik úgy, hogy csak egy szülője van, aki vele él. Fogalmazhat így is: „Én is örülnék, ha mi egy egész család lennénk, és ha már nem édesapáddal, akkor valami rendes emberrel élnénk együtt, aki nemcsak engem szeret meg és fogad el, hanem téged is. Mindig remélem, hogy ez a barátom most talán olyan lesz…” És így tovább. Mindezekről lehet – és kell is – beszélgetni.

A gyerek kérdéseire válaszolva a szexualitást is szóba lehet hozni, de csak az ő érzékenységének megfelelő formában.

Olyanban, amelyik nemcsak a dolog testi oldalát, technikáját hangsúlyozza, hanem érzelmi összetevőjét is. „Ahhoz, hogy egy gyerek szülessen, az kell, hogy egy férfi és egy nő szeressék egymást. Ilyenkor átölelik egymást, és a férfi testéből egy kis darabka – magocska – átmegy a nő testébe, és ott ez a két kis mag összeforr. És ebből lesz a gyerek, ezért van a gyerekeknek apjuk és anyjuk.” Ha a gyerek még tovább is kérdez, akkor tovább lehet válaszolni, bár sokan ezt bizonyára kételkedve olvassák. Például: „De hát mit mondjak, hol megy át az a kis részecske vagy magocska?” A válasz gyereknyelven egyszerű: ott, ahol pisil az ember.

Mindezt csak arra mondtam el példának, hogy mindenről lehet beszélni a gyerekkel, de az ő nyelvükön.

Odafigyelése és aggodalma – ami a levelet íratta – arról győz meg engem, hogy meg fogja találni a megfelelő, tapintatos megoldást. Persze, ha nem külföldön élne, ahol ez talán nehezebb, mert elszigetelt, azt tanácsolnám, hogy rokonai, barátnői segítségét vegye igénybe azokra a napokra vagy estékre, amikor otthon barátját fogadja, és ilyenkor a gyerek vendégeskedjen valahol. Vagy ön látogassa meg a barátját, és valaki otthon bébiszittelje őt. Lehetséges, hogy ezt ott kint jelenleg nem tudja megoldani.

A jogi problémákra innen, a távolból nem tudok válaszolni.

Nők Lapja 1999/48. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images