Az általános vélekedés a kutyák viselkedését illetően valahogy így szól: hűségesek, odaadóak, feltétel nélkül szeretnek, nem beszélve fantasztikus képességeikről, miszerint egyes betegségeket (például a koronavírust) is képesek kiszimatolni. Ugyanakkor tény, hogy fokozott figyelmet, következetes nevelést, rendszeres sétákat és nagyobb türelmet igényelnek, mint macskatársaik. Akik hozzájuk képest kétségtelenül függetlenebbek, egérmentesen tartják a házat, édesdeden dorombolnak, és elég sokáig képesek egy helyben maradni ahhoz, hogy lefényképezzük őket – egymás után akár többször is. Azonban sokan úgy tartják, hogy gazdijaikhoz a finom falatok reményében dörgölőznek, a kutyákkal ellentétben kevésbé ragaszkodóak, ami pedig a velük járó alomtálcát illeti, nem éppen a lakás éke.
Tudjuk, hogy a kutyák kontra macskák kérdése élénk (és soha véget nem érő) vitát képes kirobbantani. Részben emiatt sem szeretnénk összeugrasztani a kutyások és macskások táborát, és különbséget sem tennénk a két kedvenc között, hiszen egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál – egyszerűen csak mások (hogy miért várjuk el a macskáktól, hogy kutyaként viselkedjenek, miért él róluk az általános és téves vélekedés, miszerint nem tudnak ragaszkodni hozzánk, és miért is annyira félreértett háziállatok, arról ebben a cikkben beszélgettünk Pintér Attila macskaviselkedés-szakértővel).
A tudósok persze nem elégedtek meg ennyivel, és hogy tovább feszítsék a két tábor közötti húrt, ezúttal a kutya- és macskatulajdonosok viselkedését vették górcső alá. A kérdéssel kapcsolatos kutatás pedig
azt próbálta felmérni, hogy a kutyák vagy a macskák töltik-e el nagyobb érzelmi elégedettséggel a gazdikat,
illetve a kutyákat a macskákkal szemben előnyben részesítő tendencia nemzetközi, kultúrákon átívelő jelenség lehet-e.
Újabb vitára adhat okot a kutya-macska táborok között
Korábbi tanulmányok szerint a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosai érzelmileg kevésbé kötődnek a macskákhoz, és kevésbé hajlandóak finanszírozni az ellátásukat, mint a kutyákét, tekintve, hogy a macskaviselkedés kevésbé egyértelmű, emiatt pedig gyakran tűnik úgy, mintha érdekből szeretnének minket. Egy dán kutatócsoport szerint azonban a korábbi tanulmányok gyakran „nem reprezentatív” példák alapján készültek, és nem vették figyelembe az állattartás kulturális különbségeit.
A kutatást, melyben egy nagy nemzetközi tudóscsoport is részt vett, Peter Sandøe, a Koppenhágai Egyetem munkatársa vezette, a tanulmány pedig közel 5000 embert, három európai nemzet (dán, brit és osztrák) kutya- és macskatulajdonosait vizsgálta. Sandøe elmondása szerint a vidéki állattartással kapcsolatos múlt a lakosság körében olyan kulturális tényező, ami befolyásolhatja a kedvencekhez való mai hozzáállást, az alábbi országokat pedig azért választották, mert bár sok tekintetben hasonlóak, mégis más időszakban urbanizálódtak a történelem során: az Egyesült Királyság a legkorábban, Dánia legkésőbb, Ausztria pedig a kettő között.
Fotó: Getty Images
A résztvevők egy jól ismert felmérési eszközt, a Lexington Attachment to Pets Scale nevű skálát kapták meg, mellyel hatékonyan mérhető, hogy a gazdi milyen mértékben ragaszkodik kedvencéhez. Az eredményekből pedig tisztán látszik, hogy a kutyák iránt érzett ragaszkodás mértéke magasabb.
Egyrészt több kutyatulajdonos, mint macskatulajdonos volt hajlandó egy bizonyos összeg felett költeni kedvencük ellátására, és többen kötnek kutyákra kisállat-biztosítást, mint macskákra.
De az ebek mindemellett nagyobb valószínűséggel részesülnek megelőző ellátásban, például védőoltásokban, rendszeres fizikai vizsgálatokban és fogászati kezelésben, és nagyobb valószínűséggel kapnak különböző ajándékokat, illetve prémium minőségű eledeleket, mint a macskák. Persze voltak kisebb eltérések, a kutyákat előnyben részesítő rangsor azonban mindhárom országban hasonló és egyértelmű volt: a legmagasabb pontszámot Dánia, majd Ausztria, és végül az Egyesült Királyság kapta.
A valóság ennél jóval árnyaltabb
„Bár a számok azt sugallják, hogy jobban kötődünk a kutyákhoz, mint a macskákhoz, egyes országok között a különbség mértéke drámaian eltérő volt.
Nem tűnik tehát általános jelenségnek, hogy az emberek sokkal kevésbé törődnének a macskákkal, mint a kutyákkal.
A különbség szerintünk a kulturális tényezőktől függ, többek között attól, hogy mennyi időt töltenek otthon a gazdik az állatokkal. A briteket macskabarát nemzetnek tartják, amit a mi tanulmányunk is megerősített. A dánok előtt még hosszú út áll, de bízom benne, hogy idővel majd ők is eljutnak idáig.
Nem tartom kizártnak, hogy vannak még olyan országok, ahol a macskák iránti kötődés még a britekénél is erősebb” – vélekedik Sandøe, aki szerint az eltérés egyik legnyomósabb oka az országok mezőgazdasági múltja, ahol a régi idők emberei sokkal szorosabban működtek együtt a terelőkutyákkal, mint a macskákkal. De előfordulhat, hogy azért kötnek több biztosítást a kutyákra, mert esetükben magasabb állatorvosi költségekre lehet számítani, ami pedig a fokozottabb kötődést illeti, az is lehet, hogy az ebek gazdáik mindennapjait segítik, gondoljunk például a vakvezető kutyákra.
Bár ha a tanulmánytól nem is lettünk sokkal okosabbak, és továbbra sem tekinthető lezártnak az örök kutya-macska vita, egy valami azonban tanulságként szolgálhat:
a két állat ugyan különbözik egymástól, és ragaszkodásukat is másképp fejezik ki, a gazdiktól mégis ugyanazt a törődést és szeretetek igénylik.
Ha van macskád, biztosan megfigyelted már nála a magyarul legtöbbször dagasztásnak nevezett viselkedésmódot. Kattints ide, ha tudni szeretnéd, miért teszik ezt a cicák!
Kiemelt kép: Getty Images
