Kérdés: Már talán második – vagy harmadik? – éve kezdünk egy soha be nem fejezett vitába a feleségemmel ilyenkor, ahogy közeledik a karácsony. Talán egy kicsit radikális vagyok, de azt mondom, hogy ilyen karácsony nem kell, vonjuk ki magunkat, utazzunk el. Jó, vegyünk is valamit a gyerekeknek (ketten vannak, hat- és nyolcévesek), meséljünk is valamit az ünnep eredetéről (már úgyis tudják), olvassunk Dickenst, de a karácsonyi napokon ne hagyjuk magunkat terrorizálni, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy elő van írva. Szerintem meglehetősen új dolog ez a fogyasztói társadalom, a „karácsonyi” őrületben égő bevásárlóközpontjaival és azzal, hogy nem a meglevő igényeket elégíti ki, hanem külön iparágat fejlesztett ki a nem létező igények felkeltésére (reklámipar), hogy aztán legyen mit kielégíteni. Szerintem ehhez a kihíváshoz egészen új módon kell viszonyulni. A feleségem igazat is ad nekem, mégis ragaszkodik ahhoz, hogy mi is állítsunk fát, nálunk is a fa alatt legyen az ajándék, menjünk vendégségbe a szülőkhöz és más rokonokhoz, fogadjunk vendégeket (miközben a rosszullétig eszünk és iszunk, mondom én). A feleségem családja az én „extravaganciámat” vallástalanságnak nézi, rossz néven veszi, és ettől persze a feleségem is szenved… De kérdezem én: mi a jó a gyerekeknek? Ideges szülő, rossz hangulat, de „megünnepelt karácsony”, vagy minden olyan, mint máskor, csak nyugodtabban otthon vagyunk, minden kötelező és mondvacsinált felhajtás nélkül?
Válasz: Két idézet közé szeretném zárni válasz-kísérletemet. Az első idézet – az alkalomhoz illően – Pál apostol galáciabeliekhez írott leveléből való. Itt a negyedik részben Pál inti őket, hogy ne térjenek vissza a pogány szokásokhoz. Úgy látja, hogy „ismét az erőtelen és gyarló elemeknek” akarnak „újból szolgálni”. Miből következtet erre? „Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körülöttetek.”
Akármilyen meglepő, Pál apostol akkoriban ebben – a nap- és holdfordulók megünneplésében, márpedig a karácsony a téli napfordulóhoz kötődik – a pogánysághoz való visszatérést látta, és a külső szokásokat elvetve a belső megtérést és az ebből fakadó szabadságot tartotta fontosnak (mint ez a levél következő fejezetéből kiderül).
Pál apostol tehát, úgy tűnik, önnek adna igazat.
S ezt még egy, evangéliumi idézettel is alá lehet támasztani.
Jézus azt mondja: nem az ember van a szombatért (az ünnepi napért), hanem a szombat van az emberért (tehát az ember szabadon bánhat, ha belső hit vezeti, a szombattal is).
Másfelől, a feleségének is igaza van abban, hogy a gyerekeknek hiányozhatnak a megszokott ritmusok és rítusok, kicsit furcsállhatják, ha mindenütt van karácsonyfa, csak náluk nincs…
Persze, ha megtehetik, hogy elutazzanak, ez megint csak jó megoldás lehet, hiszen sok gondtól, felkészüléstől szabadíthatja meg a családot, a család felnőtt tagjait, elsősorban az anyát, és így biztos, hogy nyugodtabb és ráérősebb lehet – ami ebben az időszakban a legfontosabb – az együttlét.
Jó, persze, hogy jó mesélni ilyenkor – ilyenkor is –, jó Dickenst olvasni (gondolom a Karácsonyi énekre gondolt, de akármelyik másik műve ugyanilyen jó lehet), és jó, ha nem hagyják magukat terrorizálni.
Hogy a karácsonyi „őrület” új dolog-e, erre Arany Jánost szeretném idézni, aki 1877. november 4-én, az egész évet áttekintve ezt írja:
Majd a karácsony hozza végül
Az apró szívek örömét;
De a „bubus” már nagy szakértő,
Bírálva hordja meg szemét,
S ha nem drágát hozott az angyal:
Ajak lepittyed és befagy;
Biz’, édes Jézuskám, te is már
A luxus terjesztője vagy!
A „bubus” természetesen a babus, a kisgyerek. A vers címe: Almanach 1878-ra.
Lám, már a bevásárlóközpontok felépülte előtt jóval itt a panasz, a kisgyerek már a fogyasztói társadalom szemével keresi a drágát az ajándékok között, a luxust.
A kór tehát mélyebben gyökerezik.
Nők Lapja 1998/49. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
