Kérdés: Kislányom, Vera most lesz hároméves. Már fél éve óvodába jár, a minicsoportba. Szelíd, aranyos kislány, mégis előfordul, hogy az óvodában hirtelen bevadul és ilyenkor csíp, harap, különösen egy kislányt, Ágikát, aki nála is kisebb, visszahúzódó, csendes. A bántalmazások után Ágika sír és Vera megvigasztalja. Az óvónők elmondták, hogy ok nélkül szokta bántalmazni, nem tervezi előre és úgy tűnik, nem tud ellenállni annak a vágynak, hogy bántsa. Egyik nap egy csokit talált a zsebében, és a felét Áginak adta. Ez pedig nagy dolog tőle, mert semmijét sem szokta megosztani és ez a mi másik nagy gondunk. Vera irigy. Semmit nem akar odaadni, ami az övé, nem szeret a lakásba gyerekeket beengedni, ő viszont szívesen vendégeskedik máshol és játszik más játékaival. Nem akarja engedni, hogy hazulról akármit elvigyünk az oviba közös használatra (WC-papírt, filctollat, színes ceruzát), de itthon elmeséli, hogy a többiek vittek, és ilyenkor láthatólag örül annak, hogy ő nem vitt. Lehet, hogy azért ilyen irigy, mert még nincs testvére? Egyik nap egy cica jött az udvarunkba. A férjem leküldte Verát, hogy vigyen ki neki egy kis tejbe áztatott kenyeret. Vera azonban azt mondta, hogy nem éhes a cica, nem kell neki sem tej, sem kenyér, csak víz. Minden ajándékozásnál félünk, hogy az újabb tárgyak csak növelik az irigységét. Vera egyébként fejlett, értelmes kislány, jó kedélyű, egész nap beszél, énekel, versel, táncol. Nagyon ragaszkodik hozzánk. Az oviból délben haza szoktam vinni. Talán jobb lenne, ha ottmaradna a többiekkel? Vagy mi mást tehetnénk ez ellen az irigység ellen?

Válasz: A gyermektanulmányozók úgy tartják, hogy a gyerekeknek valamikor három- és négyéves koruk között jó óvodába menni (kinek egy kicsit előbb, közelebb a háromhoz, kinek egy kicsit később, inkább már négyéves kora körül). Vera már fél éve óvodába jár, és csak most lesz hároméves, tehát feltehetőleg egy kicsit korábban ment, mint ahogy erre megérett volna. Különös dühkitörései talán azt a feszültséget vezetik le, ami ebből következik. Mindabból, amit leír, egyébként az látszik, hogy Vera jó állapotban van. Ez látszik a vigasztalásból és a csoki megfelezéséből, de ez látszik abból is, ahogyan a „leggyengébb pontot” keresi ki (a nála is kisebb Ágit), hogy indulatát, mellyel nem tud mit kezdeni, levezesse.

Nem akarja megengedni magának, hogy szeretett szüleire legyen dühös, akik őt az óvodába adták, holott még szeretett volna egy kicsit otthon lenni.

Verát semmiképpen nem nevezném irigynek.

Nemcsak azért nem, mert odaadta Áginak a fél csokit, hanem azért sem, mert éppen hároméves lesz nemsokára, amikor kezdenek kialakulni én-határai – most kezdi érezni, hogy ő egy különálló én –, de ilyenkor még mindaz az énhez tartozik, ami nekem kedves, fontos, az enyém. Többé-kevésbé még a szülők is, a lakás, tárgyaink, minden, ami a miénk.

Azt hiszem, ha Verának testvére volna, akkor a testvérére „irigykedne”, neki nem akarna odaadni semmit (a kicsinek meg mindig éppen az kéne, amivel ő játszik, mert a nagyot utánozni akarja). Ezt is meg kellene értenünk, és nem szabadna arra kényszeríteni, hogy legyen önzetlen, hiszen „milyen ember lesz így majd belőle?”!

Jósolható, hogy akkor lesz önzetlenné is (de hiszen érzelmileg kiélezett helyzetekben már most is önzetlen), ha hároméves kora körül, életkorának megfelelően megerősödhetett én-érzésében.

Többé-kevésbé minden két-három éves kisgyerek „irigy”, de ez nem irigység.

Ebben a magatartásban ilyenkor a biztonság vágya, az én-határok biztonságának vágya jelenik meg. Én nyugodtan megajándékoznám Verát mindazzal, amit neki szánok és nem kényszeríteném túl korai – s így képmutató, hazug – altruizmusra (önzetlenségre). Jó, hogy délben hazaviszi őt, és nem lenne jó, ha ottmaradna a többiekkel. (Az lenne jó, ha a többieket is hazavinnék, amelyik családban ezt megtehetik.)

Kapcsolódó

1992: Irigy? Hazudik?

Vekerdy Tamás

Az irigység ellen pedig, a fentiek értelmében, semmit nem kell tenniük. Csak várni.

Az idő múlása néhány év múlva majd kortársai felé fordítja Verát. Még jobban, mint most, kiskorában, eljön a barátságok ideje és az irigység magától alábbhagy (sőt, eltűnik, és esetleg „mindent a barátomért” magatartásba fordul). Annál gyorsabban, minél kevésbé erőltetjük.

(Persze, sok múlik azon is, hogy mi, akik Vera környezetében élünk, hogyan viselkedünk a körülöttünk élőkkel és hogyan sáfárkodunk javainkkal.)

Nők Lapja 1998/50. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images