Egyikük sem volt már fiatal, különösen a kor mércéjével; a hölgy harminchárom, a férfi harminchat éves volt. A hölgy ráadásul nem is beszélte a másik anyanyelvét, amit pedig a férfi az egyik legfontosabb szívügyének tartott. Mégis, rögtön megérezték, hogy nemhiába vártak annyi évet az igazira – végre megtalálták lelki társukat, életük párját. A nő Baumberg Gabriella elismert osztrák költő, a férfi pedig Batsányi János költő, irodalomszervező volt.
Batsányi 1763-ban született Tapolcán egyszerű kispolgári családban. Édesapja, akit hétéves korában el is veszített, foltozóvargaként kereste a kenyerét. Kiemelkedő tehetsége révén azonban az ifjúnak nem jelentett hátrányt az alacsony származás: az iskoláit remek eredménnyel végezte el, és már fiatalon négy nyelven, magyarul, latinul, németül, franciául is beszélt. Pesten joghallgatóként a felvilágosult főnemes, Orczy Lőrinc házához került a báró fiának tanítójaként. Az ottani szalonban ismerkedett meg az ország legkiemelkedőbb koponyáival, majd belevetette magát a pezsgő irodalmi, színházi életbe.
Orczy halála után aztán Kassára került, a Szepesi Kamara ottani igazgatóságának alkalmazásában, és itt további meghatározó ismeretségeket tartogatott számára a sors. Találkozott Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dávid költővel. A közös érdeklődés és célok hamar összekovácsolták őket, és 1789-ben megalapították az első magyar nyelvű irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot.
Majd a beköszöntő szám kapcsán össze is különböztek Kazinczyval, ami aztán élethosszig tartó ellenségeskedésig fajult – Batsányi radikálisabb hangnemet akart megütni az óvatosabb Kazinczynál, aki el is hagyta a szerkesztőgárdát, és saját újságot alapított Orpheus néven. Batsányi nézeteit a legjobban híres verséből, A franciaországi változásokra címűből ismerhetjük, amelynek az egyik sorát napjainkban is sokan idézik: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
Végül csaknem ez a költemény okozta a vesztét… A Martinovics-perbe őt is belekeverték, és régi barátjához, Kazinczyhoz hasonlóan ő is Kufstein várában raboskodott egy esztendeig.
Napóleon szolgálatában
Batsányi a szabadulása után került Bécsbe, ahol évekig banki másolóként, magányosan tengette az életét, mígnem azon a század végi napon össze nem találkozott a szépséges Baumberg Gabriellával. Az ekkor már „Bécs Szapphójának” nevezett teremtés szülei régóta szerették volna, ha végre megállapodik, és férjhez megy. Baumberg Flórián jómódú udvari tanácsos és különösen a felesége azonban nem egészen egy Batsányi-féle rebellis hírű, börtönviselt és ágrólszakadt udvarlóra gondoltak. Gabriella azonban visszavonhatatlanul beleszeretett a hányatott sorsú magyar költőbe, és az elkövetkező évek során az édesapja is megkedvelte Batsányit. 1801-ben bekövetkező halála előtt áldását is adta a frigyükre.
Ebben az évben Gabriella az édesanyját is elveszítette, ám a két szerelmes még ekkor sem kelhetett egybe a költő anyagi helyzete miatt. Levélben érintkeztek egymással 1805-ig, amikor Batsányit végre előléptették, és negyvenkét évesen oltár elé vezethette élete szerelmét.
