Egyszer majdnem elsodorta egy teherautó, a taxisok meg úgy tülkölnek rá a kis utcákban, mintha legalábbis szembe tekerne a forgalommal. Mindegy, megszokta már, az utcai hierarchiában a futár alul van, alig feljebb, mint a hajléktalan. Az emberek mégiscsak jók, gondolja aztán. Az előbb a körúton fiatal nő nyitott ajtót, alul kinyúlt leggings, papucs, felül vasalt blúz. Home office.­ Meeting. Húslevest rendelt, rántott sajtot, meg egy kis adag bolognait. Várjon, mondta, mikor Gábor újra a hátára vette a kockatáskát. Erzsike, itt a futár bácsi, szólt bele a lakás mélyébe. Kócos kislány jött ki, pizsamában, papírlap a kezében. Biciklis a csillagok között, piros palásttal, kék ruhában. Neki rajzolta. Gábor szíve megdobbant.
Mielőtt a lámpa zöldre vált, még felpillant az égre. Szürke árny repül el felette, kiterjesztve hatalmas szárnyait. Korábban is látta már a gémet, megfigyelte, ahogyan az állatkert irányából a Duna felé tart. A múltkor olvasta, hogy egy-egy példány húsz évig is elél. Húsz év! Mi minden történik húsz év alatt?
Tegnap házibuliban volt. Na, nem úgy. A barátai már régen nem csinálnak ilyet, a családnak élnek, a munkájuknak, örülnek, ha el tudnak szabadulni néha sörözni egyet. Persze nem sokáig, időkorlát nélkül, mint régen, haza kell menni, éjfélre legkésőbb. Gábor úgy csöppent a házibuliba, hogy nyitva hagyták neki az ajtót, ő meg átevickélt a lerúgott cipők halmain, és haladt szobáról szobára, magyarázatképpen maga elé tartva a négy mekis zacskót. Helló!, integetett egy srác a nappaliban, fizetett, aztán megkérdezte, kér-e pálinkát. Köszi, nem, legfeljebb egy kis vizet, kiabálta Gábor át a technót, a srác bólintott, és a tömegen át eltekergőzött a konyha felé.