Izrael Oscar-díjra pályáztatott nagyjátékfilmje volt tavaly a Cinema Sabaya (végül nem került be a végső jelöltek közé, a 2023-as nyertes a német Nyugaton a helyzet változatlan lett), a dokumentumfilm jellegű kamaradráma, amelynek nézése közben egyszerre a kulisszái mögé is betekinthetünk. Film a filmben, film az életről, vagy valami olyasmi. Egy példázat közös emberségünkről, nem csak a konfliktusban élő emberek és közösségek számára.

Az Oscarig ugyan nem jutott el, de a Cinema Sabaya azért egy sor díjat bezsebelt, köszönhetően igen fontos témaválasztásának, erőlködés nélküli rendezésének és remek színészeinek köszönhetően. A film dióhéjban arról szól, hogy hogyan képes a művészet különböző közösségeket egyesíteni, teszi mindezt úgy, hogy könnyedén váltogat az igen komoly dialógusok és az őszinte öröm könnyed pillanatai között, amelyek ebben a valószínűtlen baráti társaságban születnek.

Sabaya annyit tesz, fiatal nők csoportja. De nem mindegy a kiejtés: egy kis módosítással már hadifoglyot jelent,

ez pedig már a film elején érdekes felütést ad az egész történetnek, amelyben lassan, csendben rajzolódnak ki a tipikus női sorsok. Noha elcsépeltnek tűnik, itt mégsem lesz az, hogy valójában mennyire hasonlóak vagyunk. Az október 7-e óta tartó események pedig külön szomorú felhangot adnak az összetartozás fontosságáról szóló történetnek.

Zsidó, arab, nő

A dráma az ország viszonylag kevés olyan filmjeinek egyike, melynek középpontjában zsidók és arabok együttműködése áll, illetve az őket összekötő egyetemes emberi tapasztalatok. A filmben négy palesztin és négy zsidó nő egy csoportja vesz részt egy videós workshopon egy kisváros közösségi házában. A tanfolyamot Rona, a fiatal tel-avivi filmes vezeti, aki megtanítja őket arra, hogyan dokumentálják az életüket. Ahogy a tanulók bemutatkoznak, álmaikról mesélnek, majd idővel megosztják a többiekkel az otthoni életükről készült felvételeket, hitük és előítéleteik megkérdőjeleződnek, és az őket elválasztó (leginkább az előítéletekből fakadó) falak elkezdenek leomlani. 

A csoport, aminek tagjai egy olyan világban élnek, amelyet arra terveztek, hogy távol tartsa őket egymástól, itt anyaként, lányként, feleségként és nőként jönnek össze.

A film plakátja

Miközben zajlik a tanfolyam, egyre szorosabb kötelék alakul ki közöttük, egyre többet tudnak meg egymásról és önmagukról, beszélnek félelmeikről zsidóként, palesztinként, muszlimként, nőként, anyaként. Ezeket a csoportterápiás ülésként is működő beszélgetéseket eleinte megfigyelői távolságtartással nézzük (és ők is egymást), majd a kézzel készített házivideó-felvételek, vagyis egymás életének kendőzetlen bemutatása során megtörténik a varázslat. Mi pedig velük tartunk ezen az úton, hiszen beszélgetéseik, amelyek során gyakran saját előítéleteinkkel is szembe kell néznünk, egyre ismerősebbé válnak. 

Minden egyes feladat, amit Rona kioszt (a hangfelvételtől kezdve a filmezésig) különböző témákat hoz be a képbe:

heves politikai viták és a kulturális félreértések éppúgy felmerülnek köztük, mint olyan egyetemes témák, amelyek határokon átívelve kötik össze a női létezést.

Szinte levegővétel nélkül figyeljük, hogyan boncolgatják az általános (mint hogy mikortól szőrtelenítsen egy gyerek, szőrtelenítsen-e egyáltalán) és személyes problémákat, párkapcsolatok hiányát, az önérvényesítés fontosságát, a depresszió témakörét, megbánt választásaikat, traumáikat. Vagy éppen azt, hogy mi kell ahhoz, hogy egy nő képes legyen elhagyni bántalmazóját, különösen, ha az a gyerekeik életével fenyegetőzik. Egy ponton mindenki azonosulni tud problémáikkal, és mindannyian megtanuljuk értékelni a megtartó női közösségeket.

Jelenet a filmből (Fotó: ZsiFi)

Valóság és fikció, tele élettel

A Cinema Sabayában fikció és valóság határán járunk: a színészek nem magukat játsszák, de valós emberek és megélések esszenciáit alakítják. „Egyetlen nő sem fog pontosan magára ismerni, aki megnézi a filmet – mondta az író-rendező, Orit Fouks Rotem a Screen Dailynek adott interjúban. – Minden karakter különböző emberek bizonyos részeiből lett összegyúrva a forgatókönyvben.”

Minden szereplő tele van élettel, szeretettel, humorral és hitelességgel (külön kiemelnénk a Szudaot, a férje reakcióitól félő hatgyermekes, vallásos muszlim nőt játszó Joanna Said játékát, de tényleg mindannyian remekelnek), és anélkül vezetnek bennünket végig a közöttük feszülő, valójában mesterséges ellentéteken, hogy didaktikussá válna a film, amely közben a háttérben csendesen és ügyesen kérdőjelezi meg a filmkészítés etikáját és felelősségét is.

A Cinema Sabaya az HBO Max kínálatában már most is látható, de a november 29-én elstartolt Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválnak köszönhetően

november 30-án és december 1-én széles vásznon szintén megtekinthető.

November 30-án 17:30-tól a budapesti Művész moziban, december 1-én pedig szintén 17:30-tól a Puskin moziban vetítik. A bát micváját (lányok felnőtté érésének éve a zsidóságban) ünneplő 12. Zsifi idén kiemelten foglalkozik a nők szerepével, ezért nemcsak „női” filmeket vetítenek, de utána női témákat feszegető programokat is rendeznek. A Cinema Sabaya december 1-i vetítése után a filmiparban dolgozó nőkkel lesz egy beszélgetés szakmájukról, tapasztalataikról, véleményükről. Az esemény Facebook-linkje itt található.

Kiemelt kép: jelenet a filmből (Forrás: Zsifi)